Toochee

Mindig is tiszteltem azokat, akik felvállaltak egy olyan célt, amely mások szemében képtelenségnek, lehetetlennek, sőt, egyenesen őrültségnek tűnt. Az ilyeneket támogatni kell. Ilyen a magyar Puli Space Technologies. Most gyorsan kell a segítség, hogy ne bukjanak el az elején.

Hogy is veszik maguknak a bátorságot, hogy a nagy űrügynökségekkel és a világgal szemben ők akarnak először a Holdra jutni! Mert ez a céljuk, olyan új technológiák kifejlesztése, melyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra. Legkésőbb 2014-ben saját készítésű egységet akarnak küldeni a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását.

Előző írásomban egy gondolatkísérletben azt vettem számba, miért is nem működhet a mindennapi életben a láthatatlanság úgy, ahogy mi szeretnénk. De vegyük kicsit komolyan a kérdést.

A továbbiakban beszéljünk egyszerűen csak a látható fényről, mert amit erről állítunk az a többi elektromágneses hullámra is igaz, legyen az bármilyen frekvenciájú. A valódi láthatatlanság az, ha egy tárgyon úgy halad át a fény, hogy nem töri azt meg. Ebben az esetben nem verődik vissza róla, és tökéletesen látszik a tárgy mögött minden, hiszen az azokról visszaverődő fény szintén akadálytalanul jut el a néző szemébe.

Az emberi agy nagyon könnyen becsapható. Ezen alapul a mozi, mint technológia, de a bűvészek is ebből élnek meg.

Az agy átveréséhez Svédországban a virtuális valóságot hívták segítségül. A Karolinska Orvosi Egyetem munkatársai egy próbababa fejére két CCTV kamerát, a kísérleti alany fejére képernyős sisakot tettek. Az alany úgy látta, mintha a próbababa teste a sajátja lenne.

Ekkor a próbababa és az alany hasát is ugyanott megérintették egy pálcával. Pár perc után az alany sajátjaként fogadta el a próbababa testét. A következő kísérletben egy másik személyre erősítették a kamerát, aki kezet fogott a kísérleti alannyal. Bár a sisakmonitoron saját magát látta, mégis az idegen testet fogadta el sajátjaként. Ez az önbecsapás még akkor is működött, ha a két személy jelenősen eltért egymástól. Érdekes, hogy ez csak addig működött, amíg az idegen test emberszerű volt.

A tudósok ezzel a kísérlettel annak eredtek a nyomába, hogy az agy hogyan alakítja ki a képet saját magáról, milyen tényezők képesek ezt befolyásolni vagy torzítani. Ez komoly segítséget jelenthet az „énkép-zavarral” küszködők, például az anorexiások kezelésében. De szintén komoly az érdeklődés a robotika területéről is.

A régi igazság szerint az ember az, amire emlékezik. De mi a helyzet akkor, ha már a saját emlékeinkben sem bízhatunk, mert az emlékezetünk befolyásolható?

Az oktatás egyik legnagyobb problémája és feladata - a tudásátadás mellett -, hogy miként bánjon a legjobbakkal és a leggyengébbekkel. Vagyis milyen mértékben tud felzárkózást biztosítani a hátrányos helyzetűeknek, és milyen módon tudja kihasználni a legkiválóbbak veleszületett képességeit.

Egy magával ragadó elektromos járgány, amely kicsit olyan, mint a velocipéd, talán a világ egyetlen kétkerekű monociklije, és új értelmet nyer a kormányülés is. Bár senkit nem ültethetünk magunk elé, de vígan robognánk vele a pesti flaszteren. Ime a YikeBike!

A lebegés az egyik legizgalmasabb élmény az ember életében. A súlytalanság tökéletessége, a madarak szabadságának elérhetősége régi vágya az embernek. Ezt az álmot próbálták megvalósítani, jóval prózaibb módon. A belgiumi Millionaire Fair kiállítás sztárja a lebegő ágy volt.

A képlet egyszerű: az elítéltet lefagyasztjuk és tároljuk. Nincs szökés, nincs látogatás, nincs költség. De működhet?

A huszadik század második felének története az élet extrém formáinak felfedezése volt. A tudósoknak újabb és újabb fogalmakat kellett bevezetniük, hogy egyik-másik új baktérium éppen minek áll ellen. Csak néhány rövid példa.

A talaj mélyén is fedeztek fel hőtűrő életet. A nagy nyomású, 100 °C fölött is folyékony talajvízben élő organizmusokat hipertermofileknek nevezik. Köztük vannak olyanok, amelyek laboratóriumi kísérletben 120 °C fölött is életképeseknek bizonyultak. Ezek az organizmusok hidrogént lélegeznek be, és ként esznek.

Baktériumvadászat Dél-Afrikában 3500 méter mélyen,

60 fokban, 90%-os páratartalom mellett.

Egészen a nyolcvanas évekig azt hittük, hogy a Titanic roncsa méltóságteljesen fekszik a tenger mélyén. A roncsot Dr. Robert Ballard és Jean Louis Michel egy közös amerikai/francia expedíció során találta meg 1985. szeptember 1-jén, hajnali 1:05-kor. Megdöbbenve fedezték fel, hogy a fém hajótestes fém cseppkövek lennének. Azóta már tudjuk, hogy ezt fémevő baktériumok munkája, és 60-80 év múlva a hajóroncs összeroskad, és végleg az enyészeté lesz. Így lettek ismertek a fémevő baktériumok.