A huszadik század második felének története az élet extrém formáinak felfedezése volt. A tudósoknak újabb és újabb fogalmakat kellett bevezetniük, hogy egyik-másik új baktérium éppen minek áll ellen. Csak néhány rövid példa.

A talaj mélyén is fedeztek fel hőtűrő életet. A nagy nyomású, 100 °C fölött is folyékony talajvízben élő organizmusokat hipertermofileknek nevezik. Köztük vannak olyanok, amelyek laboratóriumi kísérletben 120 °C fölött is életképeseknek bizonyultak. Ezek az organizmusok hidrogént lélegeznek be, és ként esznek.

 

Baktériumvadászat Dél-Afrikában 3500 méter mélyen,

60 fokban, 90%-os páratartalom mellett.

1994-ben Amerikában fél kilométer mélységből hozott fel a mélyfúrás életképes baktériumokat. A Savannah-folyó melletti minták grammonként akár 10 millió baktériumot is tartalmaztak. De azóta már 3 kilométeres mélységben is találtak baktériumokat, ebben a „pokoli” mélységben él például a Bacillus Infernus.

Egy Dél-afrikai aranybánya 3500 méter mély tárnája már a pokol szinonimája. Tullis Onstott, a Princeton egyetem mikrobiológusa ebben a mélységben olyan forró vízzel telt üregeket talált, amely hemzsegett a baktériumoktól. A vizsgálat oldott hidrogént talált a vízben, méghozzá a normális érték százmilliószorosát. Az üregek körül uránércet találtak, a vízben lévő radioaktív izotópok vizsgálata alapján kiderült: a hidrogén úgy jöhetett létre, hogy a radioaktív elemek bomlása során termelődött energia hatására a vízmolekulák hidrogénre és oxigénre bomlott szét. A baktériumok ezt a hidrogént lélegezték be. Ez az életnek egy teljesen új környezete volt. A baktériumok egy része a füstölőkben honos Pyrococcus Abyssi fajjal áll rokonságban, némely baktérium azonban ismeretlen a tudósok előtt. A dolog érdekessége, hogy ezek az üregek 100 millió éve elzártak a felszíntől. A kérdés óhatatlanul felmerül, ezek az életformák a felszíni élet leszármazottai, vagy a felszíni evolúciótól független kolónia?

Ma már ismerünk olyan baktériumokat, amelyek akár 10 tonna/négyzetcentiméter nyomást is kibírnak. A közelmúltban olyan baktériumokat fedeztek fel, amelyek a földkéreg 7 km-es mélységiben, vagy még mélyebben élnek. Egyes fajok akár 600oC-ot is kibírnak, és találtak már baktériumokat működő atomreaktor belsejében is.

 

Ne hagyd ki a többit sem.