Az oktatás egyik legnagyobb problémája és feladata – a tudásátadás mellett –, hogy miként bánjon a legjobbakkal és a leggyengébbekkel. Vagyis milyen mértékben tud felzárkózást biztosítani a hátrányos helyzetűeknek, és milyen módon tudja kihasználni a legkiválóbbak veleszületett képességeit.
Egy gyermek jövője gyakran abban a pillanatban eldől, amikor megszületik. Milyen családba, milyen anyagi körülmények közé kerül, milyen kulturális-intellektuális légkör veszi körül, de még az is döntő lehet, milyen településen született. Egy ember egész hátralévő életét meghatározza az, hogy az első 12-18 hónapban mennyi külső inger éri, mennyi törődést, odafigyelést, szeretetet kap, mennyire foglalkoztatják őt. Ezek a meghatározó élmények egész életére meghatározzák kapcsolatát a világhoz.
A világban elterjedt tömegoktatás legnagyobb hátránya, hogy nem tud foglalkozni a lemaradókkal és a kiemelkedően tehetségesekkel. Ők elsikkadhatnak az átlaggal együtt. Az elitképzés rendszerének az lenne a lényege, hogy időben felismerjék az egyes tanulók tehetségét, képességeit, és támogatásokkal igyekezzenek segíteni azok kibontakozását. Erre a hagyományos modelleken belül azonban nem igazán van lehetőség, idő és főleg pénz.
Egy országnak mindenképpen megéri az elitképzés. Ez nem olcsó mulatság, a rendszerre nyilván költeni kell, viszont kifizetődik, mert nem kell megfizetni a tehetségek elkallódásának veszteségét, az egyes pozíciókra a jelenleginél felkészültebb emberek kerülhetnek. A sikeres elitképzés olyan szakembereket indít el pályáikon, akik képességeik legjobbját tudják adni, felkészültek, és a szakmájukhoz szükséges tudással rendelkeznek. Ez azonban nem egy egyszeri döntés kérdése, hanem egy hosszú folyamat, ahol évtizedekre előre kell tervezni, hogy kiépülhessen az elitképzés rendszere.
Ez a legnagyobb probléma: előre kell tervezni. Ehhez hiányzik mindig a politikai akarat. Mert a politikusok nem szeretnek évtizedekre tervezni. Pláne költeni. A politikus azt az anyagi befektetést szereti, amely a következő választásokig megtérül és hasznot is hajt. Legalább szavazatok tekintetében.
Milyennek kellene lennie elméletileg az elitképzésnek ötven vagy száz év múlva? A feladat sokrétű és rendkívül bonyolult. Az ideális képzés a születéstől a munkába állásig tart.
A gyermekekre már világra jöttüktől kezdve oda kellene figyelni, hogy megkapják a fejlődésükhöz szükséges feltételeket. Biztosítani az egészséges környezetet, a testüknek szükséges táplálékot és a szellemi fejlődésüket meghatározó külső ingereket. A rendszernek meg kellene teremtenie azokat a feltételeket, amelyekkel a szülőket erre ösztönözni lehet. Meg kellene akadályozni azt, hogy a szülők pusztán nemtörődömségből, érdektelenségből vagy lustaságból akadályozzák gyermekük képességeinek kibontakozását. Erre a mai védőnői hálózathoz hasonló, de sokkal komplexebb feladatot ellátó szervezetre lenne szükség, amelyben a felügyelő személyek sokkal kevesebb gyerekkel foglalkoznak, de folyamatosan és sokkal mélyrehatóbban. Össze kell a gyermekről állnia egy olyan tudásbázisnak, amely az óvodai pedagógusoknak nyújtana segítséget.
Az óvodának és az általános iskolának a feladata az lenne, hogy a nevelés, az átadandó tudás és az elvégzett feladatok segítségével felmérje a gyerekek lehetőségeit, képességeit, érdeklődési körét. A nevelés és képzés következő lépcsőfoka a hasznos általános tudás megszerzése lenne. Meg kellene szűnnie a mai értelmetlen gyakorlatnak, amelynek egyetlen célja a minél több információ betöltése a fejekbe. Első lépésként meg kellene a gyerekeket tanítani, hogyan kell tanulni. Ezután egy olyan hasznos általános tudást kell átadni, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az életben megállja a helyét, biztos alapot ad ahhoz, hogy a választott foglalkozásának tudása használhatóan beépülhessen. Racionalizálni kell a tananyagot, ne kelljen többször ugyanazt átvenni, és valóban felhasználható, értékes tudást kapjon.
Az évek alatt folyamatosan bővítve létre kellene jönnie egy olyan információs bázisnak a tanulóról, amely segíti a tanárok munkáját, információkat nyújt a gyerekkel foglalkozó szakembereknek, segítséget nyújt a pályaválasztásban.
Szintén fontos szempont, hogy olyan és annyi szakembert kell képezni, amilyenre és amennyire a társadalomnak szüksége van. A végső képzést adó iskoláknak együtt kell működniük a munkáltatókkal, hogy előre tudják tervezni, mikor milyen szakemberek kellenek majd. Ennek révén sokat javulhat a foglalkoztatottság, hiszen már akár az iskolában eldőlhet, ki hol fog tovább dolgozni.
Az abszolút ideális elitképzés első lépcsőfoka az lehetne, ha a genetikai vizsgálatok segítségével már a születéskor felderíthetővé válnának azok az öröklött tényezők, amelyek a későbbiekben befolyásolnák az ember pályaválasztását. Amennyiben lehet, ezeket ki kell küszöbölni, vagy a későbbiek folyamán figyelembe venni.
Azonban nagyon fontos időben gondoskodni róla, nehogy egy ilyen elitképző rendszer negatívumai előtérbe helyeződjenek. A rendszer nem telepedhet rá erővel a rábízott életekre. Nem alakulhat ki oktatási diktatúra. A képzésen belül meg kell maradnia a tanuló szabad akaratának és döntéshozatalának. Mert hiába bizonyítja be a rendszer, hogy erre vagy arra a feladatra lenne a legalkalmasabb, ha az a fiatal teljesen más pályán képzeli el a jövőjét. A társadalom és a társadalmi érdek nem kényszerítheti arra, hogy a képességeinek legmegfelelőbb szakmát válassza akarata ellenére. Ugyanígy meg kell akadályozni azt, hogy kialakuljon akár egy genetikai alapú, akár egy tudásalapú szegregált társadalom, amely a születése, genetikai állománya vagy a későbbiekben megszerzett tudása alapján állapítja meg az egyén „értékét”, és sorolja be erőszakosan a társadalomba a hatalom által megállapított helyére. Nincs szükségünk egy megvalósuló Gattacára, ne szülessen meg a filmben látható embertelenül emberi társadalom!
