Toochee

A huszadik század második felének története az élet extrém formáinak felfedezése volt. A tudósoknak újabb és újabb fogalmakat kellett bevezetniük, hogy egyik-másik új baktérium éppen minek áll ellen. Csak néhány rövid példa.

A talaj mélyén is fedeztek fel hőtűrő életet. A nagy nyomású, 100 °C fölött is folyékony talajvízben élő organizmusokat hipertermofileknek nevezik. Köztük vannak olyanok, amelyek laboratóriumi kísérletben 120 °C fölött is életképeseknek bizonyultak. Ezek az organizmusok hidrogént lélegeznek be, és ként esznek.

Baktériumvadászat Dél-Afrikában 3500 méter mélyen,

60 fokban, 90%-os páratartalom mellett.

Egészen a nyolcvanas évekig azt hittük, hogy a Titanic roncsa méltóságteljesen fekszik a tenger mélyén. A roncsot Dr. Robert Ballard és Jean Louis Michel egy közös amerikai/francia expedíció során találta meg 1985. szeptember 1-jén, hajnali 1:05-kor. Megdöbbenve fedezték fel, hogy a fém hajótestes fém cseppkövek lennének. Azóta már tudjuk, hogy ezt fémevő baktériumok munkája, és 60-80 év múlva a hajóroncs összeroskad, és végleg az enyészeté lesz. Így lettek ismertek a fémevő baktériumok.

A NASA múlt heti bejelentése felkeltette az érdeklődést az élet extrém megnyilvánulásai iránt. Az elmúlt évtizedekben több olyan élőlényt, életközösséget, és élőhelyet találtak a kutatók, amelyek alapjában rajzolják újra az élettérről, az élet lehetséges megnyilvánulásairól kialakított elképzeléseinket.

Ha ragaszkodunk az élet általunk ismert módjához, akkor a lehetőségek nagyon beszűkülnek. Először úgy gondoltuk, az élethez szabad oxigén, folyékony víz, és napfény kell. Ez utóbbi meghatároz egy bizonyos hőmérséklet tartományt. A konvencionális biológia 50 °C hőmérsékletet tekintett az élet felső határának.

A Yellowstone Nemzeti Park forrásának forró vízét az élőlények festik meg.

De az utóbbi évtizedekben nagyot változott ez a meggyőződésünk. Az első meglepetés az volt, amikor a Yellowstone Nemzeti Park 80 °C hőmérsékletű hévforrásaiban élő mikroorganizmusokra bukkantak. Ez alapjaiban rengette meg a régi dogmákat.

Az áttörést az 1977-es év hozta meg. A Galápagos-szigetek melletti lemeztektonikai árok kutatásán dolgozott az amerikai Alvin mélymerülésű tengeralattjáró. Feladata a régió geotermikus-geokémiai földerítésére volt. 24 merülése során egészen 2,5 km mélységig jutott. Legnagyobb meglepetésükre a tenger mélyén „füstölgő kéményekre” bukkantak, amelyekből több száz fokos, füstre hasonlító anyag tört elő, és gomolygott a felszín felé. A rejtély gyorsan megoldódott, a geotektonikus árok mélyén húzódó repedésekből forró víz áramlott ki, amely oldott ásványi anyagokban rendkívül gazdag: szénhidrogének, kénhidrogének, hidrogént és héliumot mutattak ki. A vizet ezek az oldott anyagok festették feketére.

A repedés alatt a földköpenyben viszonylag közel található a forró magma. A leszivárgó tengervíz felforr, ásványi anyagokat old ki, és újra a felszínre tör. A hideg tengervíz hatására lehűl, és kicsapódnak belőle az oldott anyagok. Ezekből épül fel a kémény.

Azonban nem egyszerűen gőz áramlik fel, hanem a víz úgynevezett szuperkritikus állapotban van: egyszerre nagyon magas nyomás alatt áll és extrém hőmérsékletű. Ilyenkor a vízgőz és a folyékony víz keveredik. Az elegy nehezebb lesz, mint a gőz, de könnyebb, mint a környező tengervíz, ezért jön létre ez a füstölés szerű hatás.

Fekete füstölő

A legmeglepőbb azonban a mélyben, teljes sötétségben, 110°C forróságban talált élővilág volt. A számunkra elfogadhatatlanul magas hőmérsékleten olyan élőlényeket, önálló közösségeket találtak, amelyek teljesen függetlenedtek a felszíni élettől. Az élet alapja nem a fotoszintézis, hanem a kemoszintézis  (A kemoszintézis az a folyamat, amely során az élőlény a szervetlen anyagok eloxidálásával nyert energiával építi fel szervetlenből saját szerves anyagait.) Kemoszintézist folytató mikroorganizmusok egész seregére bukkantak, amelyeket meghökkentő külsejű egyéb lények fogyasztottak el, például közel méteres hosszúságú, kígyószerű állatok.

A fekete füstölők felfedezése újabb életterek lehetőségét kínálta a Naprendszerben és az univerzumban. Így került képbe az Európa, amelyet kilométer vastag jég borít. A Jupiter árapály-erői azonban nem kímélik a holdat, amely vulkanikusan aktív. Ezek következtében a jég alatt folyékony víz rejtőzhet, amely otthont adhat a füstölőknek és akár az élet kialakulásának. (Erről nagyon szemléletesen ír Arthur C. Clarke 2010, második űrodüsszeia című regényében.)

Ne hagyd ki a többit sem.

Mindenkinek egyéni az alvásigénye, vagyis hogy az agyunknak hány óra alvásra van szüksége. Mi talán nem is ismerjük, azonban az agyunk tisztában van vele. Pontosan tudja, hogy mikor hagyjuk ki az alvást, és felelősségre von az elmulasztott percekért.

Ha szóba kerül az uránium, illik pánikba esni, és jajongani a sugárveszély miatt. Pedig létezik biztonságos és szép felhasználása is, amelyet így karácsony előtt időszerű bemutatni. Egy méltatlanul háttérbe szorult érdekesség: a világító uránium-üveg.

Kevesebb mint másfél kilogrammnyi piszkosfehér, szivacsos szövet. De ez határoz meg mindent: létezésünket, életünket, tudatunkat. Az agy.

Évszázadokig azt hitték, hogy az agy csak egy nagy mirigy, a gondolatok a szívben vannak. Még Arisztotelész is azt hitte, hogy az agy csak a vér és a szív hűtéséért felelős. Ez az elmélet több mint ezer éven át tartotta magát. Ma már sokkal többet tudunk az agyról. És mégis szinte semmit. Minden egyes megválaszolt kérdés újabbak tucatjait szüli.

A szépség mindenkit elbűvöl. Amikor párt választunk, mindenki a szépséget keresi. De miért? Hihetetlennek tűnik, de amikor a külső alapján választunk, az csak megóv minket a mutációktól. És íme a tökéletes mutáns: Saira Mohan.

Sokszor szóba kerülnek a jégkorszakok, amelyből több is volt a Föld történetében, a számunkra legismertebb kis jégkorszak a múlt század elején ért véget. De a valaha volt két legnagyobb jégkorszakhoz igencsak vissza kell mennünk az időben. Az első ideje még bizonytalan, kezdetét 2,7-2,2 milliárd évre teszik, a másik 800 millió éve kezdődött. és mindkettő évszázmilliókig tartott. A jég kiterjedését illetően azonban tudósok két táborra oszlanak. Az egyik csoport szerint a jég csaknem az egyenlítőig, az ötödig szélességi fok környékéig ért. A másik csoport szerint bolygónk teljesen befagyott, és kialakult a hógolyó-Föld.

A kriogenika, a halál utáni lefagyasztás alaposan megosztja, mint a tudós társadalmat, mint az átlagembereket. Csodás lehetőség, véli az egyik oldal, egetverő csalás, vág vissza a másik. De vajon kinek van igaza? Talán mindkettőjüknek.

A halálos betegeknek jelenthet reményt, ha felfüggesztik életműködésüket addig, amíg meg nem találják betegségükre a gyógymódot. De azok is erre a fagyos sorsra juthatnak, akik elégedetlenek napjainkkal, és egy jobb jövőben reménykedve inkább ott akarnak élni.

A kriogén tartósítást halott embereken hajtják végre, közvetlenül a halál beállta után. A testet fokozatosan lehűtik mínusz 196 fokra, majd folyékony nitrogénnel töltött, speciális hőálló tartályokban "várják kiolvasztásukat, és életre keltésüket.

Ha esélye lenne arra, hogy visszatérjen az életbe, miután évtizedeket töltött folyékony nitrogénben, Ön megtenné? Nagyon sokan igen. Szerintük ez egy remek lehetőség, és ha az esély a sikerre csak egy a millióhoz, vagy akár 1 a tízmillióhoz, már akkor is megéri. Emberek százmilliói lottóznak hétről hétre, pedig annak az esélyei sokkal rosszabbak. Akkor miért ne? A módszer egyszerű.