Sokszor szóba kerülnek a jégkorszakok, amelyből több is volt a Föld történetében, a számunkra legismertebb kis jégkorszak a múlt század elején ért véget. De a valaha volt két legnagyobb jégkorszakhoz igencsak vissza kell mennünk az időben. Az első ideje még bizonytalan, kezdetét 2,7-2,2 milliárd évre teszik, a másik 800 millió éve kezdődött. és mindkettő évszázmilliókig tartott. A jég kiterjedését illetően azonban tudósok két táborra oszlanak. Az egyik csoport szerint a jég csaknem az egyenlítőig, az ötödig szélességi fok környékéig ért. A másik csoport szerint bolygónk teljesen befagyott, és kialakult a hógolyó-Föld.
Ez utóbbi elmélet kapta az utóbbi években a legtöbb támogatást és igazolást. Az elmélet szerint ebben a korszakban a Föld úgy nézett ki a világűrből, mint egy hógolyó. Teljes felszínét jég borította, sehol sem volt nyílt vízfelület. Az óceánok felszíne 1000 méter vastagon befagyott. Ragyogott a napfényben, mert a napsugarak túlnyomó többségét visszaverte. A levegő száraz volt, sehol egy felhő, a hőmérséklet kb. -50 celsius fok.
A két jégkorszakra a bizonyítékot a glaciális üledék nyújtotta. A glaciális üledék a jégkorszak során keletkezett kőzet, amelyet arról lehet felismerni, hogy különböző, oda nem illő kőzetek vannak beleágyazva. Ezt a jég által szállított és lerakott anyag. Tovább bontható moréna anyagra, amelyet maga a jég rak le, és glaciofluviális üledékanyagra, mely olvadékvizekből rakódik le. Aki már járt a new yorki Central Parkban, hatalmas sziklákat láthatott, amelyek kiríttak környezetükből. Az egyszerűbb elmélet szerint az özönvíz sodorta azokat oda, azonban ma már tudjuk, hogy a jégkorszakban a gleccserek szállították odáig azokat. Ezek az úgynevezett vándorkövek.
A jégkorszakokra a bizonyítékot ezek a glaciális üledékek nyújtották. Például Kanadában a Huron-tótól északra – de Dél-Afrikában, Ausztráliában és Ázsiában is – találtak ilyen kőzetet a 2,2-2,4 milliárd éves, és a 800-600 millió éves rétegekben.
A jég kiterjedésére a bizonyítékot a szintén a rétegben talált magmás kőzetek bizonyították. Amikor a feltört magma még folyékony, a benne található mágnesezhető szemcsék beállnak a Föld mágneses terének megfelelően. Miután megszilárdul, ezek már nem változnak. Ezek után bárhová is kerül a kőzet, a szemcsék alapján meghatározható, melyik szélességi körön képződött.
A tudósok akkor döbbentek meg igazán, amikor találtak olyan glaciális üledéket, amely a 10. foknál is közelebb képződött az Egyenlítőhöz. Ez bizonyíték arra, hogy itt állandó jég volt.
A jég vastagságára az első komoly bizonyítékot egy expedíció szállította. A Scientific Ice Expeditions (SCICEX) program keretében az ohiói Byrd Polar Research Center az amerikai haditengerészettel együttműködve azokat a tengerfenéken található nyomokat tanulmányozza, amelyeket 800-600 millió évvel ezelőtt a jégkorszak hatalmas jégtáblái véstek a talajba. A Leonid Polyak által vezetett tudóscsoport az amerikai haditengerészet segítségével felvételeket készített az Északi-sarkot körülvevő tengerek fenekéről. Az eredmények azt mutatták, hogy a sarkkört borító jégréteg a jégkorszakban akár 1 kilométer vastag is lehetett, a nyomok pedig egyértelműen egy esetleg néhány többszáz négyzetkilométer területű táblától származhatnak, nem pedig több kisebb darabtól.
Az elméletre az egyik legerősebb bizonyítékot a Harward és a Tókiói Egyetem közös programja adta. Számítógéppel szimulálták a jégkorszak folyamatait. A jégnek évmilliókra volt szüksége, hogy lehúzódjon északról, és elérje a 20. szélességi fok környékét (Ez kb. Egyiptom déli határa). Ettől északra mindent 1000 méteres jég borított. Azonban a 20. szélességi foknál az események ijesztő mértékben felgyorsultak, a folyamat öngerjesztővé vált. A jég évtizedek(!) alatt érte el az egyelítőt, és zárta fogságába az egész bolygót.
