Toochee

A kriogenika, a halál utáni lefagyasztás alaposan megosztja, mint a tudós társadalmat, mint az átlagembereket. Csodás lehetőség, véli az egyik oldal, egetverő csalás, vág vissza a másik. De vajon kinek van igaza? Talán mindkettőjüknek.

Az Alcor munkájával sok ezren értenek egyet. Terry Katz fiatal, jól menő vállalkozó, maga is Alcor-tag, és hisz a kriogenikában. Az Alcorral kötött szerződés értelmében húszezerig (még 18 000 évig) tartósítják a testét.

„Biztos vagyok benne, hogy a tudomány hamarosan rá fog jönni az élettartam hosszabbításának, illetve a halhatatlanság titkára. Szerintem sokan megváltoztatnák a hozzáállásukat, ha valaki azt mondaná nekik, mindössze havi kábeltévé számlájuk árából egyszer újjászületnek. Vegyük azt, hogy hányan lottóznak csak heti rendszerességgel. Körülbelül annyit költenek lottószelvényre – amelynek esélye egy a száznegyvenhétmillióhoz – mint amennyit én fizetek. És ha esetlegesen halhatatlan leszek, azt nem lehet összehasonlítani ez lottónyereménnyel. Ha valakinek kifogásai vannak a kriogenika módszerei ellen, abban az esetben akár elutasíthatná az életmentő készülékek, például a lélegeztető használatát is.  Hiszen az is egyfajta módon meghosszabbítja az életet. ”

Arthur C. Clarke egy levélben ezt írta az Alcornak. „Bár senki nem tudja felmérni a munkájuk sikerének valószínűségét, én legalább kilencven százalékra becsülöm. De senki sem mondhatja azt, hogy ez nulla százalék.”

Az ellenzők szerint a folyamatban felmerülnek megoldhatatlannak tűnő problémák. A legnagyobb gond az, hogy a fagyasztás során a nitrogénfürdő miatt a sejtek károsodásnak vannak kitéve. A sejtekben jégszilánkok képződnek, amelyek szétroncsolják a szövetet. Emellett meg kell találni a halálos betegség gyógyszerét, illetve fejfagyasztás esetén az új test növesztésének, illetve komplett fej- vagy agyátültetésnek a módját.

Kétséges, hogy az egész művelet elég gyors-e. A halál pillanatában komoly változások indulnak be az emberi testben. A legfontosabb, hogy másodperceken belül az agy degenerálódik. Kétséges, hogy ez visszafordítható-e a személyiség, a memória, vagy pusztán az értelem sérülése nélkül.

A kérdés egyik legismertebb ellenzője, Dr. Arthur W. Rowe törvényszéki orvosszakértő, a kriobiológiai társaság elnöke, a New Yorki egyetem professzora.  „Ha valaki hisz a kriogenikában, akkor hihet abban is, hogy egy hamburgerből újra marha lehet. Szerintem ez egy jó SF téma, de semmiképpen sem tudomány. Nem tartom jó ötletnek hamis reményekkel kecsegtetni az embereket. Nem etikus elhitetni, hogy örökké élhetnek. Véleményem szerint ezeket az embereket egyszerűen rászedik, becsapják. Arról nem is beszélve, hogy a hiú remények mellett hatalmas összegeket is kifizettetnek velük. Engem a régi idők szemfényvesztő kereskedőire emlékeztetnek.”

Az eljárás gyakran még a rokonságot is megosztja, az egyik fél örül a reménynek, hogy talán egyszer még viszontláthatja a szeretett személyt, számára kisebb a gyász, és nem olyan véglegesnek tűnik az elvárás. Bármikor meglátogathatják az intézet hűtőtermében. Mások képtelenek ezt elfogadni. Szerintük, akinek meg kell halnia, az fogadja el ezt, és ne húzza-halassza a kérdést. Nekem itt egyből az a kérdés ugrik be, hogy akkor mi a véleménye a lélegeztető-gépről, vagy a defibrillátorról. Hiszen ezek a készülékek is csak elhalasszák az úgyis bekövetkező halált.

Sokak számára a halál elfogadhatatlan, és örökké szeretnének élni. Nekik ez egy esély. Bár önámítás és hiba abban reménykedni, hogy a nagyi most alszik egy kicsit, és nemsokára újra visszatér hozzánk.

Rowe professzornak abban igaza van, hogy ez még inkább SF, mint tudomány. De egyik intézetben sem esett szó soha örök életről, és nem beszélhetünk kecsegtetésről sem, csak esetleges lehetőségről.  Az Alcor által kért díjakat bárki megtekintheti a cég honlapján. Nem olcsó mulatság. A befizetett összeg java része az első fázist fedezi. A művelet előkészítése, a stabilizáció, a tartósítás, majd a tárolás személyenként kb. a befizetett összeg felébe kerül az intézetnek. A fennmaradó összeg egy része a biztosítási pénztárba kerül, amelyből fedezni fogják az esetleges újjáélesztés költségeit.

Ezek után mindenki maga dönti el, élni kíván-e ezzel a lehetőséggel. Hogy ki mire költi a pénzét, az az ő magánügye. Sokan egy élet alatt ekkora összeget lottóznak el, vagy pókereznek el egy éjszaka alatt, de egy exkluzív temetés is kerülhet ennyibe.

Persze mindenki abban reménykedik, hogy a művelet sikeres lesz, de senki sem úgy veti alá magát a procedúrának, hogy biztosra megy. Rowe kijelentése a hamburgerről pedig elég hatásvadász, mivel itt sem ledarált emberi combhúsról van szó, és az elmélet szerint egy így lefagyasztott marha is életre kelthető lenne.

Tény, hogy 50 évvel ezelőtt, ha valakinek leállt a szíve, az meghalt. Az ötvenes-hatvanas években teljes képtelenségnek, fantazmagóriának tartották a szívátültetést. De Christiaan Barnard dél-afrikai sebész 1967. december 3-án megcsinálta a világon először. Azóta ez már – kis túlzással élve – mindennapos gyakorlat. Nem tudhatjuk, hová fejlődik a gyógyászat, a sejtregeneráció, a szervtenyésztés és a nanotechnológia. A tartályokban várakozók ezekben a felfedezésekben bíznak.

Hiba lenne azt hinni, hogy a mai orvosi tudásunk is végleges, hogy a napjainkban lehetetlennek tetsző feladatokkal a jövő orvosai is képtelenek lesznek megbirkózni. A tudomány története is erről szól. Valaki megálmodott egy lehetetlenséget, később mások továbbálmodták, kísérleteztek, végül megszületett a megoldás. Mért pont ez ne sikerülne?

Egyesek számra az a gondolat elborzasztó, hogy eltemetik, vagy elhamvasszák. A kriogenika tekinthető akár egy nagyon drága és exkluzív temetésnek is. Így készülnek a XXI. század múmiái, akik egy új életben reménykednek. És ha a végén mégis sikerül feléleszteni, az kész nyereség.