Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Különös járgányok a hőskorban

Amióta az első autókat megépítették, azóta törik a fejüket a mérnökök és feltalálók, milyen egyéb célokra is lehetne használni a "lónélküli szekereket". A 80-100 évvel ezelőtt élt embereknek sem volt rosszabb a fantáziájuk, mint a maiaknak, ők is képesek voltak különleges, sőt egyenesen extrém járgányokat építeni. Ezekből sem lett semmi, legtöbből semmisem maradt, de fényképeken fennmaradt az emlékük.

Tovább


Legújabb japán tinimánia: kilincsnyalogatás

A japánok szokásairól már régóta tudjuk, hogy nem lehet és nem is érdemes európai szemmel nézni. Furcsák, őrültek, bolondok, különcök, vagy csak egyszerűen mások: döntse el mindenki maga. Ami tény Japánban már nem dívik a deszkázás, a baglyozás, és az egyéb internetes "fotózdmagad" őrület. A japán tinilányok új mániát találtak magukat. Lefotózzák magukat... kilincsnyalogatás közben. Ha erre tud bárki valamilyen logikus magyarázatot adni, várom.

Csatlakozz a több mint hétezer-ötszáz főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Napi fotó:  Küzdelem

Napi videó:   Optikai csalódás

Korábbi bejegyzésekből ajánljuk:

A legkirályabb garázs autómániásoknak

Kísértetautók

10 klasszikus izomautó a legszebb korszakból

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)

(via bitrebels)

Tovább


A világ legrémisztőbb vécéje

Nem a klotyómanóval ijesztget minket a világ legrémisztőbb vécéje. Valójában nem is a vécétől kapunk frászt, hanem a padlójától. Pontosabban a hiányától. Vagyis a látszólagos hiányától.

 

Hernandez Silva mexikói építész megbízást kapott egy guadalajarai penthouse apartman kialakítására egy 15 emeletes, régi ház legfelső szintjén. Szabad kezet kapott a szint teljes, egyetlen  lakássá való átalakításához. Silva egy modern, elegáns otthont alakított ki. A vécé kialakításánál azonban elengedte a fantáziáját. Az épületben van egy használaton kívüli liftakna. Silva úgy gondolta, ez a holt tér tökéletesen alkalmas a legkisebb helyiség kialakítására. Azonban Silva nem egy beton padlózatot, hanem egy üvegpadlót épített a helyiségbe. A lábunk alatt így 15 emeletnyi mélység tátong.

A látvány megdöbbentő, rémisztő, de teljesen biztonságos. A helyiség használóinak pusztán csak a saját félelmeikkel kell megküzdeniük.

Csatlakozz a közel hétezer-ötszáz főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Napi fotó:  Akkor inkább visszafordulok

Napi videó:   Repülőmodell 3000 méter magasról videózik

Korábbi bejegyzésekből ajánljuk:

A világ legrémisztőbb falitükre

A rémisztés művészete

Rémisztő fák

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)

(via hernandezsilva)

Tovább


Kézzel kivájt csoda: Guoliang-alagút

A Guoliang nevű kis falu Kínában Henan tartomány északnyugati sarkában, a Taihang hegységben található. A falu egészen különleges helyen épült. Magas hegyek veszik körül, amelyek teljesen elzárják a külvilágtól.

A faluhoz vezető út évszázadok csak egy meredek és veszélyes lépcsősor volt, amelyet "Ti Tian"-nak, vagyis égi létrának neveztek. A falu létezéséről mindössze néhány éve, az internet révén tud a világ.

Ez a furcsa elzártság az évszázadok folyamán csak jót tett a falunak, egyfajta védettséget adott a világ zűrzavaraival szemben. A lakók kecsketenyésztésből és gyógyfűtermesztésből éltek. De a mintegy háromszáz falusi véget akart vetni az elszigeteltségnek. A faluban nem volt víz villany és telefon sem. A huszadik század ellenére sem éltek jobb körülmények között, mint a középkorban. Miután kormányzati segítségre hiába vártak, a falusiak kétségbeesett tettre szánták el magukat: alagutat fognak a sziklába vájni. Csákányokat, kalapácsokat, és vésőket vásároltak, és a Shen Mingxin, a falu elöljárójánakvezetésével 13 ember 1972-ben nekikezdett a munkának.

Tovább


Amitől elborul az agyad

Fotók, amiket háromszor kell megnézni. Ha ránézel elsőre nem érted. Másodjára nem hiszel a szemednek. Ha harmadjára alaposan szemügyre veszed, akkor veszed észre, hogy a véletlen hol retusált bele a valóságba. Ez a mátrix feeling nem Photoshop szülemény, hanem a valóság. Csak rossz szögből exponálva.

Tovább


Pokoli jó étterem: El Diablo

A világ legjobb és legőrültebb ötlete egy aktív vulkán tetejére grilléttermet építeni.

Lanzarote a Kanári-szigetek legkeletibb tagja. Sokan csak a Száz vulkán szigetének hívják, mert közel háromszáz vulkáni kúp ékesti a szigetet, amely jó része még aktív.

Tovább


Ilyet csak az oroszoknál láthasz

Tovább


Bizarr Hello Kitty tetoválások

Ki lehet annyira őrült, hogy ilyeneket varrasson magára...

Tovább


Ilyet még nem láttál: Ingázóbusz Dubaiban

23 személyes limuzin, sirály-ajtók, és 250-es végsebesség.

Dubaiban bemutatták a holland tervezésű SuperBus-t, már ha ez a jármű még illethető ezzel a névvel. Ez a járgány közelebb áll a szuperlimuzinokhoz, mint egy hagyományos buszhoz. A tervek szerint ez lesz a következő generációs ingajárat a sivatagi országban.

Tovább


Luxusszálloda kizárólag macskáknak

Ha úgy érzed, mégis a nyávogó szemed fénye nélkül utazol el néhány napra, nem kell a szomszédok kénye-kedvére bíznod a kicsikét. Feltéve, ha Angliában élsz. A kizárólag macskáknak fenntartott luxusszálló a macskák (vagyis inkább a gazdik) minden kivánságát kielégíti. Külön szoba, játszósarok, hálófülke, profi hangrendszer a kényelmes pihenésért, luxuságy pihepárnával. Vacsorára vörös lazac, bélszin, és különleges minőségű sonka, természetesen kizárólag ezüsttálcán szervírozva. Mindez a Longcroft luxus macskahotelban, és potom 23 fontot kell fizetned egy éjszakáért.

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog