Valódi kapcsolatok kontra virtuális kapcsolatok. Világfalu kontra elmagányosodás.Vidám bulik vagy magányos élet. Család vagy macskasimogató bár. Néhány választás, ami a jövőbeni kapcsolatainkat írja le.
Az elmúlt 10-15 év technológiai forradalma alapjaiban változtatta meg az emberi kapcsolatokat. A mobil révén szinte bárkit-bármikor el lehet érni, az interneten keresztül írásban-hangban és képben is lehet kapcsolatot tartani. Ezen a módon megszűntek a távolságok, egy azonos érdeklődi kör a világon egymástól távol élő embereket is összeköthet gyakran anélkül, hogy tisztában lennének a távolságokkal. Egyik barátom mesélte, hogy egyszer egy internetes játékban csatlakozott egy másik, számára ismeretlen karakterhez. Kétórai játék után elbúcsúzott, hogy ideje lefeküdni. Társa meglepődve kérdezte miért. Mert hajnali kettő van. nála csak este hat. Ekkor derült ki számukra, hogy egyikük Európában, a másik Amerikában van.
A távolságok eltűnése azonban nem jelent feltétlenül a kapcsolatok gazdagodását. Ha vaki csak az ismerősöm – akivel néha valamilyen okból tartom a kapcsolatot – teljesen mindegy, hogy a szomszéd házban, vagy a Föld másik oldalán él. Sokak számára fontos, hogy a közösségi portálokon, minél több bejelölt ismerőse legyen. Azonban ez nem jelenti a tényleges, élő kapcsolatok létét.
Azonban megfigyelhető – különösen a fiatalok körében – egy tendencia, hogy a technika révén megindult egy digitális ellustulás. Nem törekszünk annyira a személyes találkozásokra, nem ugrunk át a barátunkhoz a szomszédba, nem ülünk be egy sörre, inkább csak mobilon, vagy a neten csevegünk. Riasztó az a megfigyelhető jelenség, hogy egyre többen már társaságban is magányosak. Együtt vannak, mégis a mobilokkal vannak elfoglalva, játszanak, sms-eznek, zenét hallgatnak a fülhallgatón keresztül. Vagyis nem a valós, hanem a virtuális kapcsolatot ápolták, így a társas élmény töredéke egy valódi kapcsolaténak.
Egyre erősebb jelei vannak a társadalomban a személyes elmagányosodásnak. Bár a családi házban élni még mindig népszerű, de a legkisebb települések egymás után hallnak ki gazdasági társadalmi okokból. Az emberek felvándorolnak az egyre zsúfoltabb városokba. ahol egyre több a szórakozási lehetőség, egyre több hely van találkozni az ismerősökkel. Egyre többen nem is igénylik a családi kapcsolatot a baráti kapcsolatok mellett.
Ez egyre több embernél jár azzal, hogy nincs valóságos otthona, ez a hely pusztán alvóhellyé degradálódott, ahol a szórakozás és a munka közötti rövid időt eltölti az ember. Így igazán lehetőség/igénye sincs tartós együttélés vagy család kialakítására. Egyre nagyobb az igény a kicsi egyszemélyes lakásokért. És egyre több szolgáltatást nyújtanak egyedül élő embereknek.
Japán sok mindenben előttünk jár legalább húsz évvel. A társadalom is. Fel kellene figyelnünk az ottani társadalmi változásokra, amelyek hamarosan minket is sújtanak. Bár az el kell ismerni, Japán egy furcsa ország, furcsa emberekkel, furcsa szokásokkal.
Japán lett a magányosok országa. Nem szólnak a másikhoz az utcán, a tömegközlekedési eszközön. Ha lehet, kerülnek minden emberi kontaktust. Ezért is oly népszerű náluk az automata, amikből bármit lehet vásárolni, az üdítőtől a gyümölcsig, a nyakkendőn át a használt tinilány bugyiig.
A japán lakások egyre kisebbek. Már annyira kicsik, hogy egy háziállatnak sem jut hely. Ezért olyan bárokba járnak, ahol egy ital mellett macskát lehet simogatni. És olyan mikro állatkertekbe ugranak be egy negyed órára, ahol háziállatokat lehet kényeztetni.
A japán társadalom egyre magányosabb és egyre öregebb. Az idősekre nincs, aki felügyeljen, vigyázzon rájuk,. Ezért is jelentek meg ebben az országban először a kórházi robotnővérek, az otthoni robotsegítők. És a világ sajnos ebbe az irányba halad. Egyre önzőbb és tobzódóbb fiatalkor után, magányos és gyakran üres idősebb kor.
