Nem kell egyesekből és nullákból felépíteni a virtuális világot és a virtuális testet ahhoz, hogy digitális állampolgárok legyünk. Elég, ha az állam és az állampolgár között a kapcsolat az.
Új kulcsszavakat kell megtanulnunk: e-demokrácia, e-kormányzás, e-önkormányzás, e-közigazgatás, digitális esélyegyenlőség, digitális átállás, és még hasonló kifejezések tucatjai. A digitális esélyegyenlőség pont azt jelenti, hogy ezekre a fogalmakra ne úgy nézzünk, mint óvodás a lexikonra, hanem megértsük, használjuk, és alkalmazzuk azokat, illetve értsük a mögöttük rejlő folyamatokat.
A huszadik század egyik legnagyobb társadalmi kihívása az analfabetizmus, az írástudatlanság felszámolása volt. Egész néptömegeknél az volt a legalapvetőbb feladat, hogy felzárkózhassanak a társadalomhoz, ezáltal magasabb életszínvonalhoz, jobb társadalmi ellátáshoz juthassanak.
Ugyanez megismétlődik a huszonegyedik században is. Folyamatosan épül ki az információs társadalom, az államnak, a legkülönfélébb szervezeteknek, és az egyénnek együtt kell működnie abban, hogy ehhez a folyamathoz csatlakozhasson, hogy megszülethessen a digitális állampolgár.
Bár az állam meghatározására még a nemzetközi jog sem ad egyértelmű meghatározást, a digitális állam meghatározása egyszerűsíthető. Egy olyan állam, amelynek közigazgatása, ügyintézése, kommunikációja elektronikus alapokon nyugszik. A digitális állampolgár alatt sem az SF-filmek virtuális világában élő, vagy komputerekhez kapcsolva „e-zombiként” létező embert kell érteni. Legegyszerűbben megfogalmazva, a digitális állampolgár az, aki a digitális állam által biztosított jogokkal és lehetőségekkel bír, és annak előnyeit élvezi.
Az átlagembert azonban „analóg rendszernek” tekinthetjük, a digitális átállásra képessé kell tennünk, mint ahogy az államra is vár a digitális átállás. Kortól, területi viszonyoktól, anyagi lehetőségektől függően az emberek több-kevesebb kapcsolatban állnak a számítógépekkel, az internettel. A digitális társadalomban vannak digitális bennszülöttek (1985-95 után születettek), őket nem kell átképezni, mivel jellemzően eleve egy digitális generáció. És vannak a digitális bevándorlók (az ennél idősebbek) nekik van szükségük arra, hogy tanítsák őket, hogy digitálisan átállítsák őket. A legfontosabb feladat ezeknek a különbségeknek a megszüntetése, a digitális analfabetizmus megszüntetése. Eljött a digitális felvilágosodás korszaka.
Ma a fiatalabb és az idősebb korosztály, a falusiak és a városiak, az iskolázottak és a diploma nélküliek, de a gazdag és szegény nemzetek között digitális szakadék tátong, amelyet a számítógép és internet használata, illetve nem használata mélyített ki. A fiatalok (a digitális „bennszülöttek”) már beleszülettek a komputerek, mobiltelefonok, az internet világába, hozzászoktak, hogy az információ, a tartalom digitálisan jut el hozzájuk. Számukra természetes ezek használata, és igényük is van arra, hogy az állammal és a közigazgatással folytatott kommunikáció is ezen a csatornákon történjen. Az idősebb generációknak (a digitális „bevándorlóknak”) azonban ezt meg kell tanulniuk, alkalmazkodni kell hozzájuk. Sok esetben a legnagyobb gond az, hogy a problémát misztifikálják, „én ehhez már öreg vagyok” „úgysem tudom megtanulni.” Meg kell érteniük, hogy ennek elsajátítása nem ördöngösség, egy kis tanulás és a rutin kialakítása után ők is játszi könnyedséggel tudják venni az akadályokat. Ők is könnyedén digitális állampolgárrá válhatnak.
De mit is jelent a humán digitális átállás? Milyen az élete a digitális állampolgárnak? Az élet egy-két területén ez már megvalósult. A munkahelyünkön, a legtöbb helyen már nem készpénzt kapunk, hanem fizetésünket átutalják, fizetéskor bakkártyát használunk. Civil levelezésünk már elhanyagolható mértékben folyik papíron. A távirat gyakorlatilag a megszűnés határán áll. A vezetékes telefon már halódik, a mobil kommunikáció pedig szinte mindenkihez elért. Ezek voltak a digitális állampolgárrá válás alapjai.
Hogy milyen lenne egy digitális államban élni? Ez már valójában igazi SF. Egy digitális állampolgár hitelesített digitális azonosítóval, „aláírással” rendelkezik. Hivatalos ügyeit elektronikus levelezésen, vagy elektronikus tranzakciókon keresztül intézi. Adatszolgáltatásait elektronikus úton végzi, és ő is elektronikus úton kapja meg az információkat. Az állam és a közigazgatás minden információt elektronikusan tárol. A szükséges információkat a hivatalok maguk között elektronikusan osztják meg. Természetesen megszűnik a rossz adatközlés, mert az információs felületek rögtön ellenőrzik az adatok helyességét. Nem csak rendelni és fizetni lehet elektronikusan, hanem akár számlázni is.
A közigazgatásban megszűnhet a személyes fizikai jelenlét igénye. Nincs órákig tartó sorban állás sorszámmal a kezünkben, nincsen ide-oda küldözgetés, eltűnik a rossz irodák látogatása, a mogorva ügyintézők piszkálódása. Ha az emberekkel megértetjük, mi is az a digitális átállás, miért jó az nekik, a fenti példákból értve kedvet kapnak a változáshoz. Meg kell értenie az embernek, ha nem válik digitális állampolgárrá, hátrányba kerül.
Hamarosan az oktatás egyre jelentősebb része fog áttolódni az internetre. A tudás alapú társadalomnak fel kell szabadítani a tudást, hogy mindenki élhessen vele. A véleménynyilvánításhoz hasonlóan alapvető jog kell, hogy legyen a közérdekű információkhoz való hozzájutás joga. Ha információs társadalmat akarunk építeni, akkor nem zárhatjuk el azt a tudást, ami az információhoz való jutást lehetővé teszi.
Természetesen az államra is komoly feladatok várnak. Meg kell teremteni a digitális állampolgárság feltételeit. Le kell fektetni ezek jogi alapjait (ez szerencsére már javában folyik), meg kell teremteni hozzá a szükséges infrastruktúrát, Az államgépezet működését is racionalizálni, optimalizálni kell, és az egészet digitális platformra kell helyezni. Meg kell teremteni a szükséges átjárásokat a közigazgatás különböző egységei között, ki kell alakítani a szükséges adatkezelési profilokat.
Ami a legfontosabb, hogy ezt vonzóvá kell tenni az emberek számára. Ennek egyik legfontosabb feladat, hogy az állam megtanuljon „emberül” kommunikálni az állampolgárral, vagyis hogy közérthető nyelven fogalmazza meg az üzeneteit. Ne kelljen egy adóbevalláshoz könyvelő és százoldalas kitöltési útmutató. Az állam úgy közölje az adatait az állampolgárral, hogy azt könnyedén megértse, ne kelljen hozzá ügyvéd. Mindent meg lehet fogalmazni egyszerűen, aki nem tudja, az nem alkalmas erre a feladatra. Miért kell nekem a bíróságtól egy ügyben olyan levelet kapnom, hogy nem tudom eldönteni, hogy nyertem vagy vesztettem? Miért van nekem olyan jogosítványom, hogy az előlapon nagybetűkkel szereplő érvényesség az a műanyag lap érvényessége, és az orvosi érvényessége kisebb betűkkel hátul olvasható? És miért van nekem ennyi műanyag igazolványom?
Egyúttal meg kell akadályozni, hogy akár az állam, akár bármilyen más szervezet, illetéktelenül, vagy jogtalanul gyűjtsön adatokat rólunk. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az adatokkal ne lehessen visszaélni. Ne adjuk meg a lehetőséget a „Nagy Testvér” megszületésének. Ne lehessen e-demokrácia helyett e-diktatúra.
Ugyanakkor fel kell világosítani a digitális állampolgárokat a rájuk váró problémákra, veszélyekre. Ahogy az átlagember védekezik a betörés ellen, ugyanúgy védekeznie kell az adatlopás ellen is. Meg kell tanulnia, hogy az információ érték, amire vigyáznia kell. Rá kell ébrednie, hogy a személyes adatai olyan értéket képviselnek, amelyet a bűnözők megvásárolnak, és amivel visszaélnek, és amely pénzben kifejezhető kárt okozhat neki. Meg kell tanítani arra, hogyan védje meg érdekeit, jogait.
Tudnia kell, hogy pusztán azzal, hogy használja a digitális világot, információt termel, és ezt is a lehetőségeihez képest menedzselnie kell. Ő is tölthet fel tartalmat, de ami egyszer felkerül a netre, az mindörökre ott is marad. Meg kell tanulnia, mit hogyan tehet fel, és lehetőleg mit ne tegyen közzé. Meg kell tanítani az ezzel kapcsolatos jogi szabályokra, de az etikettre is.
Létezik információs írástudás is, vagyis meg kell tanulnia kezelni és rendszerezni az információt, fel kell készülnie arra az értékhígulásra, amelyet az internetes tartalomgyártással együtt járhat. Szét kell tudni választani az értékest az értéktelentől, a megbízhatót a megbízhatatlantól.
Ez mind tudás, tudás és tudás. Meg kell teremteni a feltételeket, a digitális. szakadék betöméséhez, és biztosítani kell a digitális esélyegyenlőséget. Ez manapság egyre kevésbé technikai, mint inkább információs és oktatási probléma.
Ami a legfontosabb ezen a területen, még nem vagyunk annyira lemaradva a fejlett világtól. De itt az ideje lépni, hogy ne is maradjunk le. De ezzel nem csak Magyarország van így. Júniusban Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger rendeletet adott ki, amely megerősíti, hogy egy állam versenyképességének záloga a digitális írástudás, ezért 2009 végét szabja meg határidőnek a digitális esélyegyenlőség megteremtésének akciótervéhez. Talán nekünk is ilyen határozottan kellene fellépni.
