Nézzünk szembe a tényekkel, gyermekkorunk óta egyik legnagyobb vágyunk a láthatatlanság. Hány olyan szituációba kerülünk nap mint nap, amikor mit nem adnánk Harry Potter köpenyéért! Hány film született ennek előnyeiről és hátrányairól! És mégis vágyunk rá szüntelen.
Pedig ha vesszük a fáradságot, és alaposan végiggondoljuk az egészet, rá kell ébrednünk, a láthatatlanság nem is hatásos. Közelről legalábbis semmiképpen. Távolabbról már igen. Nézzük meg néhány kérdését a problémának!
Tegyük fel, láthatatlanul lopakodunk célunk felé. Rögtön ráébredhetünk néhány problémára. Ha valami csikoroghat, zöröghet, recseghet, cuppoghat a talpunk alatt, akkor az meg is fogja tenni. Ha sárban, porban járunk, vagy nedves a cipőnk, lábnyomaink meg fognak látszani. Ha köd vagy füst van, mozgásunktól örvényleni kezd, és elárulja hollétünk. Kész lebukás.
Tegyük fel, ideálisak a körülmények: gumitalpú cipőben járunk száraz kőpadlón. Ekkor elárulhat minket saját hangunk: ruhánk súrlódása, lélegzésünk hangja, járásunk csikorgó nesze. Pláne ha idegesek vagyunk, jön a zihálás és a fogcsikorgatás.
Bővítsük egyenletünket azzal, hogy zajos helyre megyünk, ahol ezek a neszek elvesznek. Ekkor szembesülhetünk a következő problémával. Mivel láthatatlanok vagyunk, nem látjuk saját kiterjedésünket sem. Ebből következik, hogy utunk alatt sok mindennek neki fogunk menni, és sok mindent leverünk. Eltelik egy kis idő, amíg megtanuljuk, hogy elég messzire elkerüljük a tárgyakat, ha nem akarunk zajt csapni.
Ismét tanultunk valamit, és messze elkerülünk minden bútort és egyéb tárgyat. Hoppá, megfeledkeztünk a szagokról. Ruhánknak mosópor- és öblítőillata van, cipőnk a cipőkrémtől illatozik. Arcszeszünk, dezodorunk felhője körülölel minket. A fogmosástól természetesen mentolos a leheletünk, ne adj’ isten még izzadunk is. Elég egy jó szimatú titkárnő, és mindennek vége.
Mi mindebből tanulunk, következő kísérletünkre már illatoktól mentesen megyünk el. Ám amikor valaki belénk rohan, és őszinte döbbenettel az arcán hanyatt esik, akkor ér minket villámcsapásként a felismerés: hiába vagyunk láthatatlanok, térbeli kiterjedésünket nem tudjuk megszüntetni. Behúzódhatunk egy sarokba, de a veszély mindig ott lesz, hogy valaki belénk botlik.
Ha lebukunk, még megmarad csekély előnynek a láthatatlanság. Egész addig, amíg értelmes ellenfelünk le nem csapja a villanyt. Ebben a pillanatban rögtön kiegyenlítődnek a viszonyok.
A láthatatlanság viszonylagos fogalom. Vegyünk egy roppant egyszerű kísérletet, a legegyszerűbb láthatatlanná tevő készüléket. Úgy hívják: éjszaka. Így rögtön láthatatlanok lehetünk. Feltéve, hogy nem világítunk magunknak zseblámpával. Illetve nem világítják meg a területet.
Vagyis rögtön meg kell fogalmaznunk passzív vagy aktív szerepünket ebben a helyzetben. Mert nem elég, ha a külső természetes megvilágítás ellen felkészülünk, saját aktív jeleinket is el kell nyomnunk. Persze tudom, ki az az ostoba, aki zseblámpával megy lopakodni. De mi van akkor, ha ellenfelünk éjjellátó, vagyis infravörös kamerát használ? Hiába a láthatatlanságunk, ha más frekvenciákon láthatóak vagyunk. Infravörös kamerák előtt szép színesben ragyog a testünk.
Erre remek példa egy házibuli története. Két barátnő jelmezként fekete műanyag zsákba „öltözött”, zsákruhaként hordva azt. Rendkívül elégedettek voltak ötletükkel, mivel mindenki őket nézte felváltva a házigazda videokamerájával. A turpisságra csak később derült fény. A mindenki által jól ismert fekete műanyag zsák… infravörösben teljesen átlátszó. A videokamerák egy része – hogy javítsa a felvétel minőségét kevés fényben – infravörös tartományban is lát. Így mindenki elégedetten csodálhatta a hölgyek formás testét a jelmez alatt.
Vagyis az igazi láthatatlanság az, ha semmilyen sugárzás nem tesz minket láthatóvá. Ez pedig egy igen széles spektrum.
Tudjuk, hogy azért látjuk a tárgyakat, mert a fény visszaverődik róla. Voltak, akik felvetették azt, hogy a láthatatlanság titka: el kell nyelni a fényt; ha nem verődik vissza semmi, nem is látszunk. Ez azonban egy hibás gondolat, mert mint tudjuk, a fekete szín a fény hiánya. Vagyis ha elnyeljük az összes beeső fényt, szép fekete tárgyként fogunk látszani a színes háttér előtt. És ez ugyanúgy igaz az összes spektrumra.
Ez így nem megy, más megoldást kell találni. Folytatás következik.
