Az emberiség történetének legaljasabb, legbűnösebb fogalma. Azonban mégsem tudjuk lezárni a múltat, mert a rabszolgaság ma is él.
Képzeletünkben többféle módon jelenik meg a rabszolgaság, Afrikai férfiak talpig vasban robotolnak az USA déli államainak gyapotföldjein. Vagy a római birodalomban szolgálnak, dolgoznak a földeken, harcolnak az arénában. Esetleg Juda Ben Hurként húzzák az evezőt.
Mert a rabszolgaságot a múlt bűnének gondoljuk. Egy olyan szennyfoltnak, amely kitörölhetetlenül bemocskolja az emberi történelmet. De a rabszolgaság él, csak nem nyíltan, hanem rejtve. Bár a világ összes államában tiltják, sok helyen mégis hallgatólagosan elfogadják, a hatóságok félrenéznek. És vannak a rabszolgaságnak olyan formái, amiket csupán más névvel illetünk újabban.
A múlt
Mióta létezik rabszolgaság? Valószínűleg azóta, hogy az egyik ember a másikat a tulajdonává tudta kényszeríteni, és ez ellen a többiek nem tiltakoztak. Mert a rabszolgasághoz valójában három dolog kell, a rabszolgán és a tartóján kívül az a társadalom is, amelyik ennek haszonélvezője, megengedője, vagy legalábbis szemet huny felette. Miért alakulhat ez így? Mert az ember alapjában véve önző lény, aki saját magával törődik. Ha másból rabszolga lesz, nem érdekli, nem az ő baja. Ha belőle lesz rabszolga, akkor már nem tetszik a dolog, de a többieket nem érdekli.
Meglepő, hogy az ember ezt a helyzetet mennyire el tudja fogadni, mind a rendszert, mind a saját sorsát benne. Ma már hihetetlennek tűnik, de az ókorban a rabszolgák és szabadok aránya gyakran 20:1 volt, mégsem történtek lázadások. Óriási számokról beszélünk. Például az első két pun háború során 120 000, a makedón–görög háborúkban legalább 250 000 rabszolgát ejtettek. A legnagyobb rabszolgapiacokon naponta akár több ezer is gazdát cserélt.
|
Rabszolga A rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik, és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona. Fontos jellemző, hogy a szabadságtól való megfosztás fizikai vagy intézményesített erőszakkal történik, célja a gazdasági kizsákmányolás. Hivatalosan ma a rabszolgaság a világ minden országában megszűnt. Ennek ellenére sok ember él ilyen típusú függőségben. Rómában a rabszolgák, noha nem személynek, hanem árunak tekintették őket, felelősek voltak tetteikért, és súlyosabb büntetést kaptak, mintha szabad emberekként vétkeztek volna. Nem lehetett családjuk, utódaik gazdájuk tulajdonát képezték, felszabadításuk után pedig volt gazdájuk nevét kellett viselniük. A városban élő rabszolgák valamivel jobb körülmények között éltek, mint a vidéki birtokokon mezőgazdasági munkákat végző vagy a bányákban dolgozó társaik. Általában rabszolgák voltak a szolgálók, szakácsok, tanítók, orvosok, illetve a színészek, zenészek, táncosnők is, és természetesen rabszolgákat foglalkoztattak az építkezéseken és a kézműiparban is. Rómában a rabszolgaság nemcsak felszabadítással szűnhetett meg, hanem valakinek a végakarata folytán, vagy azzal, hogy a gazdája felíratta a szolgát a szabad polgárok névjegyzékébe, esetleg egyszerű akaratnyilvánítással a barátok színe előtt. De lehetett szabadságlevél küldésével, az úr asztalához ültetéssel is. |
A rabszolgaság alapja szinte mindenhol az volt, hogy csak mi vagyunk a fejlettek, a többiek barbárok. Még Arisztotelész is úgy tartotta, hogy ez természettől fogva jogos; az a rabszolga, aki testi erejével képes végrehajtani az előírtakat. Ez természetesen csak a nem-görögökre, a barbárokra vonatkozott. Testük miatt tulajdonképpen igavonó barmokként néztek rájuk, akiknek a szellemi képességeik is korlátozottak, így hasznuk származik a rabszolgaságból, mivel gazdájuk gondolkozik helyettük.
Lázadások persze időnként voltak, de brutálisan elfojtották őket. A legnagyobb felkelések mérete tükrözi a rabszolgák óriási számát. A római birodalomban az első komoly felkelés Szicíliában tört ki i. e. 138-ban. Vezetője Eunus volt, a felkelésben mintegy 200 000 rabszolga mozdult meg. Eunust királlyá kiáltották ki, s ő felvéve az Antiokhosz nevet, államot alapított és államtanácsot szervezett. I. e. 132-ben végül elfoglalták a lázadók központjait, Hennát és Tauromeniumot. Eunust elfogták, és 20 000 társával együtt keresztre feszítették. I. e. 104-ben tört ki a szicíliai rabszolgák második felkelése, amelynek vezetőjét, egy Salvius nevű szír rabszolgát Tryphón néven szintén királlyá kiáltották ki. Ez a felkelés is elbukott: három évig tartó elkeseredett háborúskodás után a rómaiak i. e. 101-ben felmorzsolták a lázadó rabszolgasereget. A leghíresebb rabszolgafelkelés, melynek a Spartacus nevű gladiátor volt a vezetője, i. e. 73-ban, Capuában tört ki. A lázadók serege egy év alatt legalább 100 000 fősre duzzadt. A kezdeti sikerek után i. e. 71-ben a Crassus vezette római sereg Apuliában legyőzte a felkelőket: mintegy 60 000 rabszolga maradt a csatamezőn.
|
Adósrabszolgaság Az ókor elején a kereskedelem fejlődésével sok helyen elterjedt az adósrabszolgaság: a hitelező rabszolgájává tette az adóst tartozása ledolgozásáig. De kultúránként más volt a helyzet. A szolóni alkotmány megszületését az adósrabszolgaság elleni lázongások tették szükségessé Athénban. Szolón reformja során eltörölte az adósságokat és megtiltotta a rabszolgaságnak ezt a típusát. Rómában külön szertartást is szült a rendszer. Az adósokat hitelezőik önhatalmúan, ünnepélyes szöveg elmondásával és kezük adósra helyezésével elfogták. A rabot a praetor elé vitték, hogy jóváhagyást kérjenek tőle. Az adós ekkor már csak a kézrátétel tárgya volt, védekezésre nem kapott lehetőséget, sem jogot. Ha ott senki sem lépett fel az adós érdekében, akkor a praetor engedélye alapján a hitelező hatvan napig fogságban tarthatta, hátha valaki hajlandó az adósságot rendezni. Ezután eladhatták rabszolgának vagy megölhették. Kr. e. 326. után már tiltották az adós megölését vagy rabszolgának való eladását, így az már csak arra volt kötelezhető, hogy a hitelező foglyaként ledolgozza tartozását. Sajnos napjainkban Ázsiából és Dél-Amerikából egyre gyakrabban hallani az adósrabszolgaság feléledéséről olyan vidékeken, ahol nem túl erős a központi hatalom. |
Az ókori társadalmakban elfogadott volt a rabszolgaság. Ez Európában a római birodalom katolikussá válásával és bukásával enyhült. A középkorban a rabszolgaság folyamatosan átalakult, eltűnt, helyét átvette a jobbágyság. A legtöbb európai nép felvette a keresztény hitet, és Nagy Károly korától kezdve a keresztényeknek kifejezetten tilos volt rabszolgákat eladniuk vagy szerezniük. A Földközi-tenger térségében azonban, ahol bőséges volt az utánpótlás afrikai rabszolgákból, tovább virágzott az emberkereskedelem.
Érdekes, hogy Amerika felfedezésével a rabszolgaság intézménye újra fellendült. Ebben nem csekély részt vállaltak az európai hajós nemzetek, amelyek busás haszonra tettek szert a rabszolga-kereskedelemből, és a rabszolgák munkájából. Enélkül például Britannia sem lett volna a világ ura.
Napjainkban
Szeretnénk azt hinni, hogy a rabszolgaság a múlté, de sajnos a mindennapjaink része. Csak ma nem rabszolgának hívjuk az ilyen embereket, hanem munkásoknak. Munkások ők, akiket jelképes bérért, elképesztő körülmények között lehet hajtani napi 14-16 órán át.
Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma két évvel ezelőtt a kongresszus kezdeményezésére összeállított egy gyermek- és kényszermunka jelentést. A tárca szakértői 58 ország 122 termékét vették górcső alá. Gyermekmunkának tekintették a 15 vagy 18 év alatti gyerekek által végzett, egészségre ártalmas tevékenységet, míg kényszermunka alatt a dolgozók akaratán kívül vagy fenyegetés hatására végrehajtott feladatokat értették.
A vizsgálatból kiderült, hogy Indiából származik a legtöbb olyan áru, amely gyermek- vagy kényszermunka eredménye, legyen az focilabda vagy olcsó gyerekruha. Mianmarból érkezik a legtöbb ilyen jellegű mezőgazdasági termék: rizs, cukornád és gumi. A beszámoló szerint Brazília, Banglades, Kína és a Fülöp-szigetek szintén az élcsapathoz tartozik a gyermekmunka és a kényszermunka alkalmazásában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai alapján a gyermekmunkaerő 69 százalékát a mezőgazdaságban veszik igénybe. Gyapot, cukornád, kakaó, dohány, kávé és rizs – világszerte ezek a leggyakoribb termékek, amelyek gyermekmunkából vagy kényszermunkából származnak. A gyapottermelésben Kína és Üzbegisztán használja a legtöbb ilyen munkaerőt. Elefántcsontpart és Nigéria a kakaótermesztésben kényszerít munkára akaratuk ellenére felnőtteket és gyerekeket, míg Peruban és Burkina Fasóban az aranybányákban senyvednek kényszermunkások. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lehetne példákat hozni az ilyen kizsákmányolásra. Bangladesben a textilipari munkásokat használják ki, a ruhagyárakban a dolgozókat 80 órában robotoltatják 4 pennys (alig 15 forint) órabérért.
A legnagyobb számítógépes cégeknek dolgozik az a kínai beszállító üzem, amely nemrég került a reflektorfénybe. Szinte megállás nélkül dolgozva, éhbért se kapva rakják össze számítógépeink billentyűzeteit. Hatvannégy centet keres óránként az összeszereléssel foglalkozó kínai munkás, ám ebből csak negyvenegyet vihet haza. Munka közben nem beszélgethetnek egymással az üzem munkásai, nem hallgathatnak zenét. A kezüket sem emelhetik fel az asztalról, illetve a fejüket sem fordíthatják el a billentyűzetekről. A dolgozókat heti nyolcvanegy órában foglalkoztató üzemben 1,1 másodperc van egy billentyű helyre illesztésére, egy óra alatt ötszáz teljes egységgel kell elkészülni. Az embertelen tempót megfigyelés is súlyosbítja, a munkásokat arra biztatják, hogy jelentsék a szabályokat megszegő kollégáikat, de őrök is figyelik a dolgozókat. Szigorúan tilos a munkakörülményekről külsősökkel beszélni, a szabályt megszegőket a cég kirúgja. Az üzem dolgozóinak 75 százaléka fiatal nőkből áll. Az étkezésük pocsék, nincs társadalombiztosításuk, sőt szülési szabadság sem jár nekik. A hónap huszonnyolc munkanapból és két pihenőnapból áll.
A polgárháborús országokban még rosszabb a helyzet. Például Kolumbiában a kokaültetvényeken robotolnak. Afrika háború sújtotta országaiban a haduraké az egyetlen hatalom, és ők gyémántbányákban vagy ritkafém-bányákban dolgoztatják a rabokat. Ebből finanszírozzák a harcok kiadásait.
Világszerte több mint 20 millió(!), de egyes becslések szerint akár 200 millió gyermek dolgozik nap mint nap. Szőnyeget csomóznak, téglát készítenek, aranyat mosnak, bányásznak, betakarítanak, vagy csak takarítanak, felszolgálnak. Haitin több mint 225 ezer gyermekrabszolgát dolgoztatnak, és a hatóságok képtelenek bármit is tenni a jelenség ellen.
Gyakran nem munka, hanem bűnözés a sorsuk. Használják őket zsebtolvajlásra, betörésre, csempészésre, kábítószer terítésére. A leggyűlöletesebb, hogy szexrabszolgának és sok országban katonának használják a gyerekeket. Ha nem teljesítik a parancsokat, verés vagy akár halál vár rájuk.
Magyarországon az illegálisan foglalkoztatott kiskorúak számát nehéz megbecsülni, évente ugyanis csak pár tucatnyian buknak le az ellenőrzéseken. Hiába a magas bírság, a feketemunkások között továbbra is megtalálhatók a kiskorúak, jóllehet az esetek többségét eltussolják. Ha ki is pattan egy-egy ügy, a bíróságig alig néhány jut el.
Csatlakozz a több mint ötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. Minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
Mai fotó:Egy hivatásos fotós felszerelése
Ezt láttad már?
A természet leggonoszabb tréfája
Azt hiszed neked szar a munkád?
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)
