Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Titokzatos körök a tenger fenekén

Rejtélyes kört találtak a tenger fenekén. A nem túl mély, mindössze 25 méteres víz fenekén közel két méter átmérőjű, titokzatos mintázatú kört fedezett Fel Yoji Ookata.

Yoji Ookata japán fényképész, aki annak szentelte az egész életét, hogy feltárja a Japán-tenger titkait, 21 évesen tett búvárvizsgát, és a következő ötven évet a vízalatti fotózásnak szentelte.

Nemrégiben, amikor az ország déli felében Amami Oshima közelében merült, akkor vette észre azt a foltos valamit, amilyennel még soha nem találkozott.  A hullámzó homokban furcsán szabályos geometriai minta tűnt fel. A jelenségre nem talált magyarázatot, ezért filmesekkel újra visszatért a helyszínre.

 

Nem kell egyből ufókra gyanakodni, a csapat érdekes megoldást talált a rejtélyre. A furcsa ábra készítője egy kis gömbhal volt. A mindössze néhány centiméter hosszúságú állat úszik fáradhatatlanul éjjel-nappal, hogy létrehozza alkotását.

Gondos megfigyelés után a csapat megtalálta a körök magyarázatát is. A nőstény halak vonzódnak a hím által felépített hegyekhez és völgyekhez. Ha összejön a frigy, a nőstény a kör közepén rakja le az ikráit.

A rajzolat az óceán természetes áramlatait szabályozza, és ezzel védik a kényes utódokat. A tudósok úgy találták, a nagyobb bordákra jobban buknak a nőstények, nagyobb a párosodás esélye.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tízezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:    Könnyű őszi ebéd

Napi videó:   Minden álma valóra vált...

Napi fotó:  Átsétálnál alatta?

Korábbi bejegyzésekből ajánljuk:

Privát mini tengeralattjáró

Piknik a tengerparton

Barlang-étterem kilátással a tengerre

(via twistedshifter)

Tovább


Közalkalmatlanság

Néha úgy érzem, hogy a közigazgatásban felvételi követelmény az elmebaj. Tisztelet a - nem ritka - kivételnek, de gyakran elkeserítő az alkalmatlanság, a hozzá nem értés, az érdektelenség, az ostobaság.

A történet a következő. Egy Heves megyei kicsiny faluban él egy idős úr, nevezzük csak egyszerűen Józsi bácsinak. Józsi bácsi nyugdíjas, tulajdonképpen nem lát, nem hall, köszvénye van, és magas a vérnyomása. Mégis felszólító levelet kapott, hogy vegyen részt a polgárvédelmi szolgálatra kötelezettek továbbképzésén. Amennyiben nem jelenik meg, és 8 napon belül nem nyújt be igazolást, hogy mi akadályozta meg ebben, pénzbírsággal és elzárással sújthatják.

Tovább


Ahol a körte a palackba nő

Lehet e szebben kínálni egy pálinkát, mint amikor az üvegben benne úszkál egy gyümölcs is. Az olcsóbb alkoholoknál ezt úgy oldják meg, hogy az üveg alja lecsavarható. De a igazi pálinkáknál körte belenő az üvegbe,

Tovább


A világ legrémisztőbb falitükre


Képzeljük el, ahogy reggel álmosan odaállunk a tükör, megvizsgáljuk ébredéstől elgyötört arcunkat, amikor hirtelen a tükörben feltűnik egy szellemfej. A hátunk mögött semmi. Lehet kutyáé, tigrisév, vagy valami más szörnyé, de a tükörképünk mellett (vagy éppen az arcunk helyén), a semmiben lebegve, minket utánozva gúnyol bennünket. Határozottan rémisztő gondolat nem?

Tovább


Vérfolyó kínában

Egy reggel döbbentek látták a város lakói, hogy a folyó vize vérré változott.

Tovább


Buborékkal játszó delfinek

Nem is oly rég nagy szenzációt keltett, hogy megfigyelték, az óriás akváriumban tartott delfinek a buborékokkal játszanak. Az igazi szenzáció mégis az lett, amikor egy palackorrú delfin megtanult a füstkarikához hasonlóan levegőkarikát fújni a vízbe. Ám ezzel nem elégedett meg, és a karikával tovább játszott.

Tovább


Ahogy még nem láttad a Machu Picchut

Perui szakemberek elkészítették a legendás inka romváros, Machu Picchu gömbpanoráma fotóját. A munka elképesztően jól sikerült, a fotók csodálatosak, nyoma sincs illesztéseknek, vagy a fényképezőgép állványának.

Betöltéskor automatikusan elindul a gép görgetése. A képernyő jobb alsó sarkában található vezérlővel lehet a kamera mozgását irányítani, és a kísérőzenét kikapcsolni.

Tovább


A világ legelvetemültebb körforgalma

Az angol tudósok után méltán megemlékezhetünk az angol mérnökökről is. Bár a körforgalom egy rendkívül praktikus találmány, - Angliában ezért is használják előszeretettel - de azért ami sok az sok.

Tovább


Szabadkézzel tökéletes kört rajzolni

Régi történet, hogyan bizonyította a pápának a XIII. százai firenzei festő, Giotto a művészi képességeit. VIII. Bonifác pápa hírvivőt küldött Giottóhoz, bizonyítsa be egy próbamunkával rátermettségét. Giotto a piros festékbe mártotta az ecsetét, és egyetlen mozdulattal egy tökéletes kört festett. Biztosította a hírvivőt arról, hogy ennek a mintának az értékét gazdái fel fogják ismerni. Amikor a pápa meglátta, azonnal megérezte, hogy Giotto felülmúlja korának összes festőjét.

Ez az anekdota azóta is a tehetség és a művészi tökéletesség példája. Épp ezért szabadkézzel tökéletes kört rajzolni manapság is óriási elismertséget hoz. Meglepő módon nem is ritka, aki képes erre. Erre lehet példákat találni az interneten is.

Tovább


Látod a horizontot?

A természet számtalan csodájával képes elkápráztatni minket. De a véletlen, vagy éppen a fotós tudatos beállítása ezt a hatást még képes fokozni. A természetes tükröződést olyan mesteri fokon lehet alkalmazni, hogy akár eltűnhet a határ ég és föld között. Nem ily olyan egyszerű megtalálni a horizontot ég és föld között.

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog