A járvány miatt mintha megfeledkeztünk volna a bálnákról, nem igazán bukkannak fel a hírekben, pedig pont most lenne a nagyobb figyelemre a szükségük. Már nem feltétlenül a kihalásuk a legnagyobb veszély, de a vadászatuk most talán még komolyabb probléma.
Évszázadokig vadásztunk a tengeri cetekre és ezzel a legtöbb faj a kihalás szélére sodródott. A nemzetközi egyezmények hatására újra növekszik a számuk, de továbbra is kiemelt figyelmet kell kapniuk.
Néhány tengeri nép, a vikingek, a baszkok, az inuitok és a japánok ősidők óta foglalkoztak bálnavadászattal. Koreában 8000 éves sziklavéseteken is látható már. De az elmúlt 250 év ipari szintű vadászat szinte az összes fajt a kihalás szélére sodorta. A múlt század végére a bálnák számának csökkenése nyilvánvalóvá vált, és 1986 óta a kereskedelmi célú bálnavadászat tiltott tevékenységgé is változott. a bálnavadászat továbbra is heves viták tárgya. A bálnavadászat-párti országok, élükön Japánnal és Norvégiával a mellett érvelnek, hogy mára a populációk eléggé megnőttek ahhoz, hogy a kereskedelmi célú bálnavadászat újra engedélyezett legyen.
A bálnavadászat körüli botrány Japán körül a leghangosabb. A tilalom évei alatt is folytatták a „tudományos” célú vadászatot, és évente 200-1200 bálna végezte a bálnavadász hajók gyomrában. Két évvel ezelőtt decemberben Tokió bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból és újrakezdi a kereskedelmi méretű bálnavadászatot. A hivatkozási alap a régi: a hatalmas tengeri emlős fogyasztása a nemzeti kultúra része. Abban valóban igazuk van, hogy ősi idők óta csinálják, de esz összességében elhanyagolható méretű volt. Csupán a második világháború után, az ötvenes években futott fel a vadászat, hogy fedezzék a szigetország húsigényét.
2019 nyarán újra indult a japán vadászat. Bár elméletileg már nem korlátozza őket semmilyen egyezmény, a kormány kvótát határozott meg, amely csupán 227 bálna elejtését engedélyezte. Ez kevesebb, mint amit a korábbi években elejtettek, e sokak véleménye szerint ez csak egy látszatintézkedés a nemzetközi tiltakozás csitítására.
Alapjában véve érthetetlen, miért ragaszkodik ennyire a szigetország a bálnavadászathoz. A bálnahús-fogyasztás szinte elenyésző, a teljes húsfogyasztás csupán ezredrésze. Nem is különösen divatos, inkább egyfajta nemzeti öntudatból ragaszkodnak a fogyasztásához. Éveken keresztül a „tudományos” célú vadászat zsákmányának java része az állateledel gyárakban kötött ki. A vadászat sem érint sok embert, két településen kb. 300 ember él meg ebből.
A japán körüli – egyébként teljesen jogos – hercehurca ugyanakkor pont a szigetország malmaira hajtja a vizet. Ugyanis joggal védekeznek azzal, hogy miért mindenki velük van elfoglalva, amikor nem is ők a legnagyobb volumenű vadászok. A nemzetközi tiltóegyezmény aláírását elutasította az akkor még létező Szovjetunió és Norvégia is, pedig a világ cetvadászatának nyolcvan százalékáért ez a két ország felelt.
Ráadásul Japán csak a tízedik a bálnavadász országok rangsorában. A hivatalos adatok szerint Peru évente tizenötezer állatot ejt el, Nigéria a második tízezer bálnával. De olyan országok is megelőzik a rangsorban, mint Brazília, Venezuela, Madagaszkár, India, Dél-Korea vagy Malajzia.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az egyezmény a nagyméretű fajok vadászatára adott ki moratóriumot, a kisebb testű fajok és a delfinek vadászatát nem korlátozzák. Delfinek ezrei vadásszák le csupán azért, hogy húsukat tonhal és cápavadászathoz csaliként használják fel.
A Dániához tartozó Feröer-szigeteken minden évben 800 gömbölyűfejű delfint ölnek le. Itt a legnagyobb tiltakozást a vadászat embertelen módja váltja ki, mert a delfineket csónakkal hajtják a part közelébe, ahol a sekély vízben késekkel végeznek velük. De ez legalább nem csak öncélú öldöklés, mert a sziget lakóinak, mintegy 50 000 embernek évszázadok óta egész télen ez a fő élelemforrásuk. Norvégia, a Feröer-szigetek és Izland esetében még érthető az évszázados hagyomány, hisz a zord klímájú területeken a bálnavadászat kínált nekik évszázadokig biztos fehérjeforrást, és egyúttal túlélést. Bár az is tény, hogy a huszonegyedik században ezt más forrásokból is meg lehetne, meg kellene oldani.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bálnavadászat moratóriuma nem csak szívjóságból született meg. Egyrészről valóban nagyon erős nyomás volt az országok vezetőin, mert a hatvanas évektől a természetfilmek hatására megváltozott az emberek hozzáállása. A filmek, amely érző, értelmes, egymással kommunikáló lényekként mutatták be ezeket a hatalmas emlősöket, tiltakozásra ösztönözték az embereket.
De a valódi ok az volt, hogy a korlátlan vadászat a kihalás szélére sodorta a ceteket. Olyan mértékben csökkent a számuk, hogy egyre kevésbé érte meg a vadászat. Amíg a XIX. században könnyedén lehetett óriási profithoz jutni, a XX. században egyre messzebb kellett kiküldeni a hajókat. Egyre hosszabb idő alatt teltek meg a raktárak, és a profit is folyamatosan csökkent.
A bálnavadászat jövője sok mindentől függhet. A fiatalabb generációk egyre inkább elutasítják a cetek fogyasztását. Egyre kevésbé népszerűek azok az éttermek, ahol bálnahúst szolgálnak fel. Sok étteremben pont emiatt a negatív kampány miatt tűnt el az étlapról. De bizonyos kulturákban ez továbbra is természetes. Fennáll a veszély, hogy a tengerek túlhalászata olyan mértékben csökkenhet a halászzsákmány, hogy emiatt újra fellendülhet a bálnavadászat.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint hetvenezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
