Nem az ember az első, ami az egész bolygóra kiható felmelegedést okozott.

felmelegedés globális  kihalás első

 

A huszonegyedik század legnagyobb kihívása az emberiséggel szembe a globális felmelegedés. Sajnos a nemtörődömség és a pillanatnyi érdekek miatt sikerült vészhelyzet közeli állapotba hoznunk a bolygónkat.

Egy új kutatás eredményei szerint maga az evolúció, pontosabban az első állatok evolúciója okozott globális felmelegedést a Földön. Mindez több mint félmilliárd évvel ezelőtt történt.  Azt már régóta tudjuk, hogy akkoriban történt egy globális felmelegedés, de azt nem, hogy ennek mi lehetett az oka.

Egy új elmélet szerint amikor mintegy 520-540 millió évvel ezelőtt az óceánban kialakult az állati élet, ezzel együtt elkezdődött a tengerfenéken a szerves anyagok lebomlása is. Emiatt a légkörben megnőtt a szén-dioxid mennyisége, és ugyanakkor csökkent az oxigén szintje. A következő 100 millió év komoly kihívás elé állította az állatvilágot, az első állatok számára nehezebb lett az élet, mivel az óceán oxigénszintje csökkent és a szén-dioxid felhalmozódása globális felmelegedést okozott.

A jelenség mögött a tengerfenék apró, a szerves hulladék lebontásából élő szervezetek állnak. A bioturbációnak  nevezett folyamat során ezek az életformák felkavarták, összekeverték és újra felhasználták a halott szerves anyagot. Ezek az állatok az óceánok fenekét megmozgatva meglepően nagy változást idéztek elő:

Sok százmillió éven keresztül a tengerfenék zavartalan állapotban volt. 520 millió évvel ezelőtt csökkent az oxigénszint az óceánban. A kőzetminták azonban bizonyítják, hogy a tengerfenéken még csak kis változások történtek.  Ez azt jelenti, hogy a tengerfenékben élő állatok abban az időszakban még nem voltak elég aktívak, és nem fúródtak be elég mélyen a tengerágy talajába.

A matematikai modellek kimutatták, hogy a legnagyobb változások éppen abban a szakaszban történtek, amikor az állatok aktivitása a legkisebb volt. A kezdeti bioturbációnak jelentős hatása volt.

 A tudósok elkészítették a Föld akkori matematikai modelljét, hogy lássák a kezdeti életformák által előidézett változásokat. A kutatókat meglepetésként érte a modell futtatásának eredménye. Ezeknek a kis állatoknak az evolúciója valóban csökkentette az oxigénszintet az óceánban és a légkörben, és egyúttal növelte a szén-dioxid szintjét, méghozzá annyira, hogy az globális felmelegedést okozott a Földön. Emiatt az állatok életkörülményei rosszabbra fordultak, ami az állati evolúció történetének első százmillió évében feltehetően számos tömeges kihalást idézett elő.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint hetvenezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via, via)