A könyvfesztivál alatt hazánkban vendégeskedik Robert J. Sawyer, világhírű jövőkutató, Hugo- és Nebula-díjas szerző. A blog olvasói között a szerző legújabb, lélekhullám című dedikált regényét sorsolom ki. Ehhez nem kell mást tenni, ha tetszenek az írásaim, akkor április 14-24. között lájkold a blogot. (Hölgyek esetében a könyv kitűnő ajándék férfiaknak)
A kanadai író 18 bestseller SF regényt írt és az egyetlen író a világon, aki egyaránt megkapta a legkomolyabb SF-díjakat az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban, Spanyolországban, Kínában és Japánban.
Jövőkutatóként olyan lapoknak írt cikkeket, mint a The New York Times vagy az Ottawa Citizen. Csaknem 500 alkalommal szerepelt rádióban és tévében, többek között a Discovery Channel, a CBC Newsworld, a The Hour, a W-Five és a Canada A.M. műsoraiban.
Előadóként is körbejárta már a világot a washingtoni Library of Congress-től a tokiói Kanadai Nagykövetségig. Nemcsak tudósok, orvosok és mérnökök szerepeltek a hallgatóságában, hanem biztosítási ügynökök, iskolai tanárok, könyvtárosok és trénerek is.
A kanadai író szakterülete a mai tudományos, orvosi, technológiai és etnikai problémák kivetítése a közeljövőbe, és a várható következmények bemutatása. Munkássága érthetővé teszi a ránk váró radikális változásokat. Emellett elsősorban a vallás és tudomány kapcsolatát, összeegyeztethetőségük lehetőségeit vizsgálja írásaiban.
A Galaktika magazin interjút készített az íróval.
G: A játék az emlékekkel és a jövővel visszatérő téma az SF-ben, de a Flashforward jövőemlékeinek ötlete mégis egészen egyedi. Hogyan született az elképzelés?
ROBERT J. SAWYER: A 20 éves érettségi találkozónkon mindenki azt mondta: „Ha akkor tudtam volna, amit most, az életem jobb lenne.” Mind azt gondolták, elkerülték volna a félresiklott házasságokat vagy a kisiklott karriereket, az elhibázott befektetéseket. Elkezdtem töprengeni rajta, vajon a jövő előre látása jó dolog lenne-e, ezért a regény formájában kitaláltam egy gondolatkísérletet, hogy megválaszoljam a kérdést.
G: Két jövőt is ábrázol a könyvben, a 2009-est (ami tíz évvel a regény írása utáni) és a 2030-ast. Melyiket volt nehezebb megalkotni és miért?
R. J. S.: Mindig nehezebb a távolabbi jövőt megjósolni, különösen azért, mert a technikai fejlődés exponenciális, nem lineáris: háromszorosnál sokkal fejlettebb lesz a jövő 30 év múlva, még a közbülső állapothoz képest is. Mégsem volt könnyű kiemelni azokat a dolgokat, amik már 10 év múlva is meglesznek, szemben a lassabban kifejleszthetőekkel. Legtöbben a jövőt mint időszakot képzelik el, nem gondolnak arra, hogy végtelen számú fokozata van.
G: Sok kutatást végez az írásaihoz?
R. J. S.: Iszonyú sokat. Ez a kedvencem egy regény megírásakor. 3-4 hónapot töltök pusztán kutatással minden egyes könyvnél, mielőtt leírnám az első szót. Imádok új dolgokat tanulni, és ha egész nap csak kutathatnék, boldog ember lennék.
G: Mikor tudta meg, hogy sorozatot készítenek a könyvéből, és mi volt a reakciója akkor?
R. J. S.: Ez egy két lépcsőből álló folyamat volt: először az ABC úgy döntött, hogy csinál egy pilótaepizódot, ami kiváló lett, de azt hittem, itt véget is ér a dolog: rengeteg ilyet készítenek, de csak nagyon kevésből lesz sorozat. Már az is sokkolt, amennyi pénzt egy bukott pilótafilmért kaptam volna, pedig a legtöbb ilyet nem is adják le: nagy esély volt rá, hogy az égvilágon senki sem látja majd az ABC üléstermén kívül. Azonban amikor a sorozatból megrendeltek kezdetben 13, majd később végül is 22 részt, extázisba estem: tudtam, hogy több millió ember ismerheti meg a munkámat, aki még sosem hallott rólam; csodálatos érzés volt, és pont akkor kaptam a hírt, amikor a feleségemmel épp a barátainknál voltunk, úgyhogy azonnal meg is ünnepeltük.
G: Gondolja, hogy a Flashforward – A jövő emlékei adaptációja lehetőséget jelenthet más SF-íróknak is a kitörésre?
R. J. S.: Őszintén? Nem. Hollywood nagyrészt nem is SF-ként tekint a Flashforward – A jövő emlékeire: nincsenek benne űrhajók vagy idegen lények, és az ABC igazából kifejezetten kérte, hogy ne hívjuk SF-nek a sorozatot. Az Államokban már a pilótafilmek következő szezonjában járunk, de nincs más szerző, akinek a művéből sorozat készülne. Fantasy az van, de SF nincs. A Flashforward – A jövő emlékei egy különleges eset volt.
G: Vannak más művei is, amik adaptációra várnak?
R. J. S.: Hogyne. Négy másik művem adaptációja van folyamatban: két mozifilm, egy tévéfilm és egy minisorozat. Persze bármi közbejöhet, mielőtt a kamerák forogni kezdenének, így egyelőre lélegzet-visszafojtva várok. De ez nagyon izgalmas!
G: Szinte minden elképzelhető SF-díjat elnyert már. Ön szerint fontos az íróknak az ilyen jellegű elismerés?
R. J. S.: Abszolút! Ahogy egyre több a magánkiadás és az elektronikus könyv, eláraszt minket az anyag, amiből választhatunk – egyre nehezebb az olvasóknak szétválogatni a búzát az ocsútól. Az elképzelés, hogy ezt majd az online kritikák megteszik, nem látszik valóra válni: nagyon sok élvonalbeli SF-könyvnél az Amazon.comon csak két-három olvasói vélemény van, a legtöbb mű pedig, ami a jövőben jelenik meg, még ennyit sem kap majd, ha kap egyáltalán. De a Hugo- vagy a Nebula-díj mindig is a minőség garanciája volt az SF területén. Azoknak a szerzőknek, akik sikeresek akarnak lenni a 21. században, márkanévvé kell válniuk, ebben elengedhetetlen segítséget nyújtanak ezek az elismerések.
G: Melyik a kedvenc saját könyve és miért?
R. J. S.: Ez évről évre változik, de éppen a Calculating Godra vagyok a legbüszkébb. Azt hiszem, az eddigi legjobb munkám az összes közül, sikerült egy filozófiailag gazdag történetet megírnom hihető karakterekkel. Nehéz az embereket egyszerre gondolkodásra bírni és könnyekre fakasztani, de az olvasók elmondása szerint mindkettőt sikerült ezzel a könyvvel.
G: Vallás és tudomány kapcsolata visszatérő téma az írásaiban. Miért olyan fontos ez önnek?
R. J. S.: Stephen Jay Gould azt mondta, hogy tudomány és vallás egymást „nem átfedő magisztériumok”, mindkettőnek megvan a maga területe, amit befolyásol, de szerintem ez egyáltalán nem így van, sőt gyávaság ilyet mondani. Csak egy valóság van, és képesnek kellene lennünk részrehajlás nélkül megítélni mindenki igényét arra, hogy kritikus szemmel vizsgálja az értelmét, függetlenül attól, hogy laboratóriumi köpenyt vagy reverendát visel. Az SF azokról az alapvető kérdésekről szól, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, és mi – ha van egyáltalán ilyen – az élet értelme. Sem a tudomány, sem a vallás nem nélkülözhető – ami nagyon bosszantja mindkét tábor szélsőségeseit –, és az SF kiváló terep mindkettő érvényességének megvitatására.
G: Vannak kedvenc írói, akik hatottak a munkásságára?
R. J. S.: Persze, hogyne: mindenekelőtt Sir Arhtur C. Clarke, mert mestere volt az olvasó elbűvölésének, és mert elsőként mutatta meg nekem, hogy vallás és tudomány ésszerűen vizsgálható a prózában. Aztán Frederik Pohl és Larry Niven, az előbbi a szereplők mélysége miatt, az utóbbi a dögös tudományossága miatt. Azt hiszem, mind a 20 regényemen felfedezhetőek a hatásaik, köztük természetesen a Flashforward – A jövő emlékein is. A kozmikus befejezés clarke-i, a félelmekkel küzdő szereplők Pohlt idézik, a klassz fizika pedig niveni – miközben remélhetőleg az egész színtiszta Rob Sawyer.
(az interjút Csordás Attila készítette)
Köszönet a támogatásért a Booker.hu könyváruháznak, és a Galaktika magazinnak.
Ezt láttad már?
Embermásolás 1. - A tökéletes másolat
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).
