Nagyon nehéz megszabadulni egy szigetet pusztulással fenyegető invazív fajtól. De néha nem a természet, hanem a politika szól közbe.
A világ sok pontján küzdenek az inváziós fajokkal. Az emberrel érkező betolakodó állatfaj ellenfél híján megállíthatatlanul szaporodik, elfoglalja az életteret, kipusztulás szélére sodorva nem csak egyes fajokat, hanem akár egész ökoszisztémákat is.
Ahogy az ember elterjedt a Földön úgy vitt magával akarva – és akaratlanul is – más fajokat. A hajókon elfértek az élő kecskék, nyulakat, tyúkok és más haszonállatok, így a hosszú út során is került friss hús az asztalra, és az újonnan felfedezett területeken sem kellett lemondani a megszokott ízekről. Az útba eső szigeteken szándékosan is szabadon engedték az állatokat, hogy elszaporodva később biztos táplálékforrásként szolgáljanak.
Ez utóbbi módszer okozott sok helyen egyenesen ökológiai katasztrófát. A szigeteken elszaporodó háziállatok letarolták a területet, kipusztították a helyi flórát és faunát. Sok helyen szeretnék visszaszerezni a betolakodóktól az elfoglalt földdarabot, de a hódítók eltávolítása szinte lehetetlen feladat. Az ilyen kísérletek gyakran nagyobb kárt okoztak a megmenteni kívánt állatfajok között. Például a nyulak ellen küldött rókák lemondtak a fárasztó tapsifüles vadászatról, inkább a földön fészkelő madarakat irtották szorgalmasan.
Nemrégiben az ausztrália Hinchinbrook Shire-i önkormányzata döntött úgy, hogy megmentenek egy szigetet. A Pelorus-sziget a Pálma-szigetek legészakibb tagja, a kontinensnyi ország észak-keleti sarkában. A Nagy korallzátony része, természetvédelmi terület. Lakatlan, ha csak nem számítjuk be azt a több száz kecskét, amely akadálytalanul szaporodott a kicsiny földdarabon. Régen azért telepítették a kecskéket az ausztrál szigetekre, hogy az igénytelen állat a világítótornyok őreinek és esetleges hajótörötteknek a táplálékul szolgáljon. Pont ez a kolónia jelenti a problémát, amelynek felszámolását tűzte ki célul az önkormányzat.
Korában már próbálkoztak a levadászással, de sziklás-bozótos földarabon komoly előnnyel bírtak a fürge patások. A rendkívül egyenetlen felszín és a buja növényzet miatt lassan ment a lelövésük, a kérődzők gyorsabban szaporodtak, mint ahogy irtani tudták őket.
Ezért inkább egy ősi ellenséget, a vadkutyákat hívták volna segítségül: dingókat akartak szabadon engedni a szigeten.
Korábban már okozott újabb gondot az, hogy a feladatukat elvégző ragadozók később maguk is elszaporodtak a szigeten. Például 1993-ban Townshend szigetén engedtek szabadon 16 vadkutyát. A dingók két év alatt kiirtották az ott élő 3000 kecskét, de még tizenöt évre volt szükség ahhoz, hogy a vadkutyáktól is megtisztítsák a 70 négyzetkilométeres szigetet.
A helyi vezetők egy új módszert akartak alkalmazni. A terveik szerint csupán négy dingót telepítetek volna a szigetre, ezeket már előre ivartalanították és nyomkövetőket raktak rájuk. A feladat elvégzése után a dingókat befogják, ha ez mégsem sikerül, végső biztosítékként a vadkutyák két év után maguk is elpusztulnak volna a beléjük ültetett méregkapszuláktól, nehogy aztán maguk váljanak fenyegetéssé az ökoszisztémára nézve.
Az önkormányzat szabadon is engedett két dingót, készültek a másik kettő elengedésére, amikor közbeszólt a politika. Néhány nappal később Queensland állam kormánya egy ideiglenes rendelettel felfüggesztette a programot. Megtiltották a másik két dingó elengedését, és kötelezték a hatóságokat, hogy a két korábban elengedett vadkutyát is 14 napon belül befogják.
A környezetvédelmi miniszter, Steven Miles drámai hangon közölte, hogy sokkolta a kegyetlen kísérlet terve, és „a kártevőirtást mindig a lehető leg humánusabban kell elvégezni - nem halálsoron lévő dingókkal.”
Mint kiderült, különböző állatvédelmi szervezetek indítottak aláírásgyűjtést az állatok érdekében. Rövid idő alatt több mint 20 000 aláírás gyűlt össze Ausztráliában, és világszerte összesen több mint 155 000.
Egyeseket az zavart, hogy a dingókba méregkapszula került, mások azon szörnyülködtek, hogy azokat az aranyos kis kecskéket vadkutyák téphetik szét. Ez embertelen, ennél humánusabb megoldást kell találni. Sokan amiatt aggódtak, hogy a dingók eleve inkább a szigeten a sziklák között fészkelő madarakat választják majd.
Azon mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogy mennyivel humánusabb megoldás, ha vadászok lövik ki őket, vagy esetleg mérgezett eleséggel végeznek velük. A mai világban, amikor minden állatra úgy gondolunk, mint egy Disney-karakterre, szinte lehetetlen megfelelni az elvárásoknak. A Dingók alkalmazása egy természetes módszernek tekinthető.
A kísérletet végül mégis engedélyezték, de csak a már telepítetett két dingóval, és a célt tekintve összességébe sikeres volt. A két dingó két év alatt felszámolta a kecskeállományt, csupán maroknyi példány maradt. A sziget növényzete és eredeti állatvilága regenerálódni kezdett. Végül a két dingót is sikerült befogni.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
