A mítoszokat istenek, hősök, és mágikus lények népesítik be. Néha kiderül, hogy ezek a szerzetek nem csak a sötétségtől rettegő őseink fantáziájának termékei voltak, hanem a történeteknek volt valós alapja.
A görög mitológia talán a leggazdagabb az ókori népek és civilizációk kultúrtörténetében. Emberfeletti hősök, félisten gyermekek, emberi hibáktól hemzsegő istenek, és természetesen mindenféle különleges, csodás, barátságos vagy veszedelmes lény. A mítoszokra gyakran tekintünk úgy, mint egyszerű mesékre, de az elmúlt évtizedekben sok esetben bizonyosodott be, hogy ezeknek valóságalapjuk van.
A görög történelemben és kultúrtörténetben fontos szerepet foglal el Szamosz szigete. Az Égei-tenger keleti részén, közel a török szárazföldhöz fekszik, attól csupán a keskeny Mükálé-szoros választja el. Napjainkban a sziget gyéren lakott, de az ókorban, a városállamok idején igazi tengeri nagyhatalomnak számított, fontos állomása volt a kelet-nyugat közötti kereskedelemnek. Szamosz olyan nagy jelentőségű volt, hogy az ókor legnagyobb Héra szentélyének maradványai is itt találhatók.
Ezek után nem meglepő, hogy Szamosz az ókori világ legendáinak egyik leggazdagabb forrása volt. Talán nem véletlen, hogy a szigeten élt Aiszóposz – magyarosan Ezopusz – az ókor legjelentősebb meseköltője. Szamosz úgy bukkan fel a történetekben, mint a természetfeletti lények otthona, mítoszi lények sírkertje. A görögök úgy mesélték, az ősidőkben Szamosz lakatlan volt, csak gigászi méretű veszélyes állatok éltek a szigeten. Iszonyú bőgésük miatt nem lépett a szigetre senki. Olyan hangos volt az ordításuk, hogy a föld is kettérepedt, és rájuk omlott. Így pusztult el az összes. Tipikus mítoszi csapás.
Egy másik történet Dionüszoszhoz és az amazonokhoz kötődik. A bor istene, megkereste a harcias asszonyokat, hogy segítsék az isteneket, és szálljanak szembe oldalukon Görögország ellenségeivel. Amikor visszautasították a kérést, az isten megdühödött és Szamosz szigetéig kergette az amazonokat, ahol egy véres csatában bosszút állt.
A csatáról a híres görög történetíró Plutarkhosz is megemlékezett. Dionüszosz átment Szamoszra, beszállt a csatába, és az amazonok többségét meg is gyilkolta. Akik látták, a rengeteg kifolyt vér miatt vérvörös harcmezőnek nevezték a területet. Plutarkhosz szerint a csontok az ő idejében még mindig fellelhetők voltak a talajban.
Első hallásra ezek sem többek az átlagos mítoszoknál. De az amerikai Adrienne Mayor ókorral foglalkozó történész-etnográfusnak, a Stanford Egyetem oktatójának felkeltette az érdeklődését, aki elutazott Szamoszra. A városi múzeumban rábukkant a csontok szobájának nevezett teremre, ahol az őskori csontmaradványokat állították ki. Sok csonton vöröses talajmaradványokat figyelt meg. A leletek java részét a helyi földművesek ásták ki.
Mayor úgy vélte Plutarkhosz leírása a csatamezőről túl részletekbe menő és életszerű ahhoz, hogy csak a képzelet szüleménye legyen. Ezért felkereste a sziget egyik ismert kutatóját, Nikosz Szoloumiasz paleontológust, és megmutatta neki a csata leírását. Legnagyobb meglepetésére Szoloumiasz az válaszolta, ismeri a helyet, járt is már ott. A föld vörös, és fehér csontok állnak ki belőle.
A két kutató felkereste a helyet, amely sokáig rejtve volt tudósok szemei elől. A területet eredetileg fenyőerdő és nagyon sűrű bozót borította, a talaj az 1980-as években a sziget közepét elpusztító tűzvészek idején vát láthatóvá. Szamos nagy részét fehér üledékes kőzet borítja, de ezen a helyen a talajban egy vöröses réteg van, amely a vas-oxidtól ilyen színű. Az emberek, akik hajdanán látták ezt a réteget, „panaima”-nak vagyis vérfürdőnek, véres csatamezőnek nevezték el.
Görögország jól ismert földrengéseiről. Szamosz szigetén is több ezer olyan talajtörés figyelhető meg, amelyeket földrengések okoztak. Ezek mentén felszínre kerülhettek a korábbi földtörténeti korokból származó rétegek, Ez is egy volt ezek közül. Hajdanában szinte világítottak benne a fehér csontok.
Szamosz rendkívül gazdag csontleletekben. Az elmúlt kétszáz évben hatvanezer darabot regisztráltak egy mindössze öt négyzetkilométeres területen. A leletek az egész világ múzeumaiban megtalálhatóak, még Budapestre is jutott belőle. A sziget különösen gazdag miocén és pleisztocén kori leletekben. 72 prehisztorikus faj maradványait találták meg, többek között mamut, masztodon, gyapjas orrszarvú leletekre bukkantak.
Ezek után érthető a sziget mítoszainak születése a hatalmas állatokról, csatákról, vérfürdőkről. Az ókorban a fölművelők megtalálták ezeket a leleteket, és ezek köré építették mítoszaikat. Ezek után megérthetjük, miért zárult úgy a történet, hogy a szörnyekre ráomlott a föld.
A görög legendáknak van még egy érdekessége. A mitológia korok hősei gyakran emberfelettiek, sokkal magasabbak, erősebbek az átlagembereknél. Például az amazonok, Herkules, de egyéb hősök is akár háromszor akkorák lehettek, mint egy átlagember. Hittek abban, hogy volt egy aranykor, amikor az emberek és állatok sokkal nagyobbak voltak. Az óriási tettekhez óriási méret dukált.
K.e. 5-6. században gyakran megtörtént, ha csontokra leltek, azt hitték ezek az aranykor maradványai, és gyakran szertartásosan újratemették. Ezek a csontok hatalmasak voltak, félistenekhez méltók. De sokszor előfordult, hogy szent áldozatként templomokban helyezték el azokat.
De hogyan téveszthették össze az állatcsontokat emberiekkel? A csontleletek nagyon ritkán maradnak teljesek ahhoz, hogy felismerhetőek legyenek. Inkább csak egyes csontokat találtak. Leggyakrabban fogakat, hosszú, csöves csontokat találtak, mert ezek a legerősebb csontok, ezek maradnak fenn a legkönnyebben. Egy emberi lábszárcsont sokban hasonlít a más állatok lábszárcsontjához, az alapforma ugyanaz. Könnyen gondolhattak arra, hogy egy nagyobb csont egy nagyobb embertől származik.
Egy nagytermetű emlős csontvázát könnyű úgy összerakni, mintha egy hatalmas emberé lenne. Igazán komoly eltérés csak a koponyában van. Így születhettek meg a különböző óriások mítoszai. De arra is magyarázatot ad, miért volt olyan sok lény félig ember, félig állat.
És végül az egyik legismertebb történet, Homérosz Odüsszeiája. Odüsszeuszt és társait az egyik szigeten egyszemű óriás ejtette fogságba, és csak megvakítása után tudtak megszökni az emberevő küklopsz elől.
A mítosz lehetséges eredetére tökéletes választ egy ókori író adott. Mayor az athéni múzeumban kutatva rábukkant Filosztratosz egy írására. Ez a szöveg egy egyszemű óriás csontvázáról szól, amit Lemnosz-szigetét megrázó földrengés után bukkant a felszínre. Filosztratosz elutazott a szigetre, hogy személyesen nézze meg. Filosztratosz megvizsgálta a csontokat, és rájött, hogy egy hatalmas állat maradványait a bukkant, „amelynek a feje nagyobb volt, mint két krétai amfora”. A leírás részletei alapján paleontológusok egy masztodonnak azonosították.
Ha megnézünk egy masztodon koponyát, választ kaphatunk a kérdésünkre. Az ember szeme jól látható üregekben ül. A növényevőknek azonban oldalt van, ahol a koponyán nagy nyílások találhatóak. Azonban a masztodon koponyáján a homlok alatt középen egyetlen nagy nyílás található. Ez valójában az ormány nyílása, de az egyszerű ókori emberek azt hitték, egy egyszemű óriással van dolguk.
30 ókori szerző száz feljegyzése alapján Mayjor egy egész térképet készített azokról a helyekről, amelyekről az ókori szerzők azt állították, itt óriási csontokra bukkantak. Ezt a térképet összevetette a modern kori régészeti lelőhelyekkel, és helyszínek túlnyomó többsége megegyezett.
Ismét bebizonyosodott, hogy a legendák a valóságban gyökereznek. Ha a tudósok lebontják a történet kitalált részeit, felfedezhetik a mögötte rejlő tényeket.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
