Egy lehetetlennel határos építmény, amelyre 100 évig bíztuk az életünket. Nagyon sokan kételkedtek abban, hogy egyáltalán megépíthető. Mégis véghezvitték a lehetetlent. Ehhez elképesztő trükköket alkalmaztak.
1986. április 26-án az emberiség ipartörténetének legnagyobb katasztrófája következett be. Gőzrobbanás történt a csernobili atomerőmű négyes blokkjában, radioaktív szennyezés érte nemcsak Ukrajna és Fehéroroszország jelentős részét, de Európa hatalmas területeit is.
A katasztrófa elszigetelésére a négyes reaktor fölé betonszarkofágot építettek, amely fél év alatt, november közepére készült el. Az építkezés szinte lehetetlen körülmények között zajlott, és csak ideiglenes megoldást jelentett, a hevenyészett megoldások nem jelentettek hosszú távú védelmet. A munkások több mint hétezer tonna acélt és 410 ezer köbméter betont használtak fel. A sebtiben felhúzott falak nem tudták hermetikusan elzárni a maradványokat, az adott körülmények között ez lehetetlen elvárás is lett volna. A jelentős hőingadozás miatt dilatációs hézagokat kellett hagyni a szerkezetben, de az ezeken keresztül bejutó csapadék folyamatosan gyengítette az építményt.
Pedig a hermetikus elzárásra óriási szükség lenne. Becslések szerint a betonfalak mögött körülbelül 200 tonna radioaktív olvadék, 30 tonna sugárzó por, 16 tonna urán és plutónium rejtőzik. Ha ennek csak egy része is kiszabadulna, sokkal súlyosabb katasztrófa történne, mint 1986-ban.
A problémák már a 90-es évek elején jelentkeztek, amikor megjelentek az első repedések. A beton állapota egyre romlik, félő volt, hogy az egész építmény összeomlik.
1997-ben kezdtek el dolgozni az új szarkofág tervein. A védműnek kettős feladatot kell ellátnia. Egyrészt legalább száz évre hermetikusan el kell zárnia a környezettől a régi szarkofágot, mivel a radioaktív anyag 96 százaléka még mindig sugárzik. A másik, hogy annak védelmében meg lehessen kezdeni a károk felszámolását. Ez a rendkívül bonyolult munka több évtizedig fog tartani: elbontják a régi szarkofágot, feltakarítják a törmeléket és a radioaktív szemetet, eltávolítják a fűtőanyagot és lebontják a négyes reaktor maradványait.
A Fedél nevű projekt az új szarkofág tervezésével 1997-ben kezdődött. A feladat nagysága a lehetetlen határát súrolta. A világ legjobb mérnökeinek kellett összefogni, hogy megoldást találjanak a problémára.
A tervek szerint meg kell építeni egy hatalmas védőkonténert, amely teljesen körbeveszi a régi szarkofágot. Egy gigantikus, a világháborús repülőhangárokra emlékeztető félköríves épületet. A probléma több technológiai kihívást is állított a mérnökök és az építők elé.
Ekkora építmény előtte még nem volt a világon. A tervezett csarnok 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas. Hogy érthetőek legyenek ezek a hatalmas méretek: elférne alatta a londoni Szent Pál-katedrális vagy a római Colosseum. Középen álldogálhatna a New York-i Szabadság-szobor. A csarnok 43 000 négyzetméteres alapterületén akár nyolc utasszállító gép is parkolhatna. A kupola egymillió köbméteres teret fed le.
A gigantikus méretek miatt szóba sem jöhetett egy betonépítmény, nem bírta volna megtartani a saját súlyát. Ezért egy acélszerkezet mellett döntöttek, amelynek súlya még így is mintegy 36 000 tonna. Ez háromszor nehezebb, mint az Eiffel-torony.
Az építésben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a szarkofág belsejének egyetlen és osztatlan légtérnek kell lenni, nem lehetnek benne tartóoszlopok. Ezért a mintájául egy olyan épület szolgált, amely a maga korában a világon a legnagyobb volt. Ez az amerikai Ohio államban található Acron repülőtér léghajóhangárja. 1929-ben épült, 360 méter hosszú 100 méter széles és 65 méter magas. Egy cseh mérnök tervezte és építette. A tetőt 11 hatalmas acél boltív tartja, ami akkor forradalmi újdonság volt. Az acélváz egyúttal veszélyt is jelent, a hőtágulás ekkora méreteknél katasztrofális lehet, ez akár az épület összeomlását okozhatja. Ezért a mérnök úgy tervezte meg a szerkezetet, hogy az „lélegezzen”. A boltívek vége nincs mereven a földhöz rögzítve.
Az új szarkofágot is úgy tervezték meg, hogy kiállja a dermesztően hideg telet és a forró nyarat. Ukrajnában errefelé előfordul -40 Celsius-fok is, nyáron nem ritka a harminc fok feletti kánikula. Egy ilyen nagy szerkezet esetében ez komoly műszaki kihívás. A sokkal barátságosabb klímájú Párizsban a hőtágulás miatt az Eiffel-torony nyáron 15 centiméterrel magasabb, mint télen. A problémát dilatációs hézagokkal lehet megoldani, de ez nem olyan egyszerű, ha a teret légmentesen akarjuk lezárni.
Az építés jogát az amerikai Battelle laboratórium, a Bechtel építővállalat és az Electricité de France, a világ legnagyobb villamosipari cége által alapított konzorcium nyerte el. Az építés költségei 1,5 milliárd euróra rúgtak. Ezt egyedül nem tudta Ukrajna állni, így jelentős mértékben hozzájárult az Európai Unió, a Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank, számos európai ország, továbbá Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Japán is. A költségek a húsz év alatt már bőven túllépték a kétmilliárd eurót.
Az építés 2011-ben kezdődött meg. Legnagyobb kihívás a területen pontról pontra változó radioaktív sugárzás volt. A szarkofág felett például túlságosan erős ahhoz, hogy a munkások 8 órát dolgozhassanak, ezért úgy döntöttek, a hangárt egy közeli, megtisztított területen építik fel, és onnan tolják át a helyére. Egyúttal ez lett tehát a világ legnagyobb mozgatható építménye.
Érdekes módon a radioaktivitás a magassággal együtt is változik, úgy kellett hát megépíteni a szarkofágot, hogy a munkások soha ne dolgozzanak 30 méternél magasabban. Ezért a 100 méter magas szerkezetet egy trükkel építették meg. A körívet szegmensekre bontották, és kiterítették. Az ívet fokozatosan emelték magasabbra, ahogy a szegmensek elkészültek.
25 000 tonnás vázát rozsdamentes acéllemezek borítják. A két réteg lemez között speciális szigetelőréteget helyeztek el. A több tízezer négyzetméter lemezt ipari alpinisták szerelték fel a vázra.
Az épület eltolásához egy két emelet magas, 17 méter széles beton sínpárt építettek, amelyet teflonnal vontak be, hogy könnyebb legyen tolni a szerkezetet. 2016-ban a 300 méteres utat másfél nap alatt tették meg.
Külön kihívás egy ilyen hatalmas épület belső klímája. Az acroni léghajóhangár arról volt híres, hogy saját mikroklímája volt: fenn a magasban akár felhők is kialakulhattak, amikből eső csepeg. Ez azonban nem tesz jót az acélszerkezetnek, berozsdásodik tőle. Ezért az új szarkofág teljesen légkondicionált, a beszívott levegőben 40 százalék alá csökkentik a páratartalmat, az alatt ugyanis nem indul be a rozsdásodás.
A szarkofág tetején is síneket építettek ki, amelyeken két nagy teherbírású híddaru közlekedik. A darukkal nemcsak emelni lehet, hanem a bontást megkönnyítő szerelőplatformot vagy sugárzásálló kabint leengedni is.
Hogy a szarkofágból ne juthasson ki szennyeződés, az épület belsejében negatív nyomás van, vagyis kicsit alacsonyabb, mint odakinn, így a levegő csak befelé áramolhat.
Az épület méreteit csak akkor lehet felfogni, ha mellette állunk. Hogy legyen egy magyar hasonlat is. Az Országház csak épp hogy nem fér be alá 268 méteres hosszával és 123 méteres szélességével. De a 96 méter magas tornyos kupolája felett még lenne hely a zászlónak.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint 95.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
