Kevesen tudják, de az Északi-tenger egyetlen óriási fegyvertemető, amely még napjainkban is öl. De nem ez az egyetlen ilyen hely a világon. A veszély évről évre nagyobb, ahogy a korrózió végzi a munkáját. Egy könnyű nyaralás, egy tengerparti séta, egy kis hajókázás is tragédiával végződhet.
A modern háborúk legnagyobb átka, hogy befejezésük után évtizedekkel is szedhetik áldozataikat, rombolhatják környezetünket. Jól ismerjük a fel nem robbant bombák problémáját. A Magyar Honvédség tűzszerész zászlóalja az egyik legrégebbi alakulat, tevékenységüket a II. világháború hazai szakaszának befejeződésekor kezdték. Azóta 100 ezer hektárt mentesítettek, megsemmisítettek 20 millió aknát, bombát és tüzérségi lőszert, 30 ezer tonna egyéb lőszert és robbanóanyagot. Eddig több mint 300 tűzszerész, tűzoltó, határőr halt hősi halált. Naponta átlagosan 7-8 bejelentés érkezik a tűzszerészekhez, de akad időszak, amikor 15-20 a napi jelzések száma. Nem tudni, még hány évtizedig lesz munkájuk, és nálunk 65 éve nem volt háború. A világ sok helyén ez napi probléma. Gyalogsági aknák tízmillióit rejti a föld, évente több száz emberrel végeznek.
Másik óriási probléma a háborúk okozta környezetszennyezés, amikor a gyárak, raktárak megsemmisítése során különböző mérgező vegyi anyagok kerülnek a vízbe, a talajba. Ezek az anyagok évtizedekig mérgezhetik az állat- és növényvilágot, az embert.
Azonban igazi környezeti katasztrófát azok az anyagok okozhatnak, amelyeket nem semmisítettünk meg, csak eltüntettek a szemünk elől. Az Északi- és a Balti-tenger az első és második világháború fegyvertemetője. A háború után a fel nem használt német vegyi fegyverek többségét a Balti tengerbe dobták. Idővel a sós tengervíz korrodálta a tartályokat. A mustárgáz viaszhoz hasonló szilárd anyagként partra vetődött ezekből a tartályokból, és még ebben az állapotában is elég aktív, hogy súlyos égési sérüléseket okozzon bárkinek, aki kapcsolatba kerül vele.
A II. világháború után a szövetségesek a saját megmaradt (és az ellenségtől elkobzott) készletekkel (fegyverek, muníció, járművek) komoly gondban volt. Nem volt érdemes, biztonságos vagy kifizetődő visszaszállítani az Egyesült Államokba. Ezért ezeket a készleteket egész egyszerűen a tengerbe borították. Becslések szerint mintegy 400 000 tonna lőszert süllyesztettek el.
Az Északi-tenger erős viharai egyre gyakrabban mossák ki ezeket a tengerpartra. Egyrészt az erősen korrodált lőszerek bármikor felrobbanhatnak, másrészt a fegyverekben használt sárga foszfor alig különbözik a tengerparton rendszeresen gyűjtött borostyántól. Ám ha kiszárad, könnyen felrobban, és súlyos égési sérüléseket okoz. Az Északi- és a Balti-tenger területén összesen 581 ilyen balesetről lehet tudni, ebből 283 halálos kimenetelű volt.
A világ számos pontján találhatóak ilyen fegyvertemetők, de ugyanilyen veszélyesek a hadgyakorlatok tengeri színterei, ahol ezrével hevernek az „elvesztett” lőszerek a fenéken. Például a repülőgép–hordozóról felszálló repülőgépek csak bevetéskor, vagy éles lőszeres gyakorlaton szállítanak valódi bombákat, rakétákat. De biztonsági szempont a fel nem használt eszközöket, a tengerbe kell dobniuk, nehogy leszállás során egy balesetben a saját hajójukat rongálják meg súlyosan.
Az egyik komolyabb botrány akkor robbant ki, amikor a Balti-tenger földgáz-vezetékeinek tervezésekor a német hadsereg bevallotta, lehetetlen a területet mentesíteni.
Komoly gondot jelentenek még a betiltott vegyi fegyverek, amelyek egy részét szintén a tengerben próbálták meg eltüntetni. Például 1967 és 1968 között az USA úgy döntött, hogy megszabadul elavult készleteitől. A vegyi és hagyományos fegyvereket öreg, Liberty-osztályú hajókba rakodták, és elsüllyesztették a tengeren.
Szerencsére a hatóságok az érintett partokon jelzik ezt a veszélyt, mindenhol táblák figyelmeztetnek rá, jól nézzük meg, mit veszünk fel a nedves homokból.
