Minden idők legnagyobb léghajó balesete volt. Csak a történelem elfeledte, mert a Hindenburg léghajó pusztulása ismertebbé vált. A hét évvel korábbi balesetnek csaknem mindenki áldozatául esett, még a brit léghajós álmok is.
A huszadik század elején Európa egét fenséges léghajók uralták. A zeppelint az utazás kifinomult és hatékony módjának tekintették. A repülők rozogák, megbízhatatlanok, zajosak, kényelmetlenek és huzatosak voltak, ráadásul nem szállhattak fel sokan. A léghajók azonban kiváló hírnévre tettek szert, megbízhatóbbak, biztonságosabbak, és kényelmesebbek voltak. Ezek a légi hajók az óceánjárók kényelmével kényeztették nagyszámú utasukat.
Az első világháború után Britannia birtokolta Földnek nagyjából a negyedét. Ezért keresték a lehetőséget a hosszú távú utazás gyors, kényelmes és egyszerű módjára. A német tapasztalatok alapján állami program indult, hogy építsenek két léghajót: az R-100-ast magánberuházók Britannia és Észak-Amerika közötti összeköttetésre, az R-101-est a kormány India és a Távol-Kelet elérésére.
Az R-101-est úgy tervezték, hogy a valaha épült legnagyobb léghajó legyen. Két megállóval képes lett volna eljutni Angliából Indiába. Az egy hétnél is rövidebb utat igazi luxusban tölthette volna el a hatvan utas.
Az Angolok már rendelkeztek a Zeppelin terveivel, de tovább akarták fejleszteni. Az új jármű szerkezeti felépítése nagyon innovatív volt. Maga a test körkörös vázrészekből épült, amelyek önmagukban is merevek és erősek voltak. Hogy ekkora méretben is röppképes maradjon, egy teljesen új anyagot kellett használni, az alumíniumot.
A hagyományos felépítés szerint az utasok a léghajó hasára függesztett gondolában utaztak. A britek a jobb légellenállás érdekében a testben alakították ki az utasteret. Két szint volt luxuskabinokkal, ebédlőkkel, szalonokkal, dohányzószobával.
Az R-101-es legnagyobb problémája ugyanaz volt, mint a német léghajóké: Nem rendelkeztek héliummal, ezért kénytelenek voltak gyúlékony hidrogént használni. A 16 gázzsákot hálórendszer tartotta a helyén a kabinok felett. Az együttes felhajtóerejük 150 tonna volt, több mint bármelyik léghajóé korábban. 1929 októberébe a 244 méter hosszú hajó kiúszott Cardingtoni hangárjából, hogy megtegye első próbarepülését Indiai útja előtt. A teszteknél kiderül, hogy elszámolták magukat és hiányzott a tartalék felhajtóerő, amivel számoltak. Rájöttek, hogy a gázzsákok – amelyek marhabélből készültek, összevarták, majd lelakkozták azokat – a varrás lyukani keresztül folyamatosan engedték ki a gázt, a jelentések szerint 623 köbméter szökött el naponta.
1930 júniusában komolyabb probléma akadt: a kikötőben a váz külső borítása 47 méter hosszan felszakadt. Ez a levegőben végzetes lett volna. A probléma megoldása további súlyt jelentett, ezért radikális megoldáshoz folyamodtak: kettévágták a léghajót, és beillesztettek egy újabb egységet és egy légzsákot. A világ leghosszabb léghajója így még hosszabb lett.
A méreteivel ma csak a legnagyobb hajók vetélkedhetnek. Hossza 244 méterről csaknem 270 méterre nőtt, átmérője 43 méter volt. 5 motorja tolta előre 100 kilométeres utazósebességgel. A gázzsákokban 160 000 köbméter hidrogént tároltak. Hatótávolsága meghaladta a 6000 kilométert.
A túl hosszú szerkezet miatt fennállt a szélnyírás veszélye. Az egész szerkezet csavarodhatott, tekeredhetett. A fémszerkezetet rugalmasra tervezték, hogy mozoghasson, de ez problémát okozott a külső borítás anyagában. A borítás nem volt elég rugalmas, és nem mozgott együtt a vázzal.
1930-ra jelentősen túllépték a költségvetést, és az indítási határidő is folyamatosan csúszott. Mivel állami projekt volt, a kormányzat felől folyamatosan érkezett a nyomás az indulásra. Az indítási döntést egyetlen ember hozta meg, a légi vezérkari főnök, Lord Thomson. Mivel a hírneve múlott a csúszáson, az aggodalmakat félresöpörve elrendelte az indítást.
1930. október 4-én az 54 ember szállt fel a léghajóra, hogy Indiába utazzon, Köztük Lord Thomson is. A felszállás után tettek néhány kört London felett, hogy a nép megcsodálhassa a járművet, majd neki vágtak a csatornának.
A léghajó egyenletes 80 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben viszonylag erős, 40kilométer/órás szelük is volt. Az esős ködös idő is ellenük játszott. Ez még nem lett volna alapjaiban ok az aggodalomra.
Azonban hajnali kettőkor, mikor egy viharon haladtak keresztül váratlanul süllyedni kezdtek. A borítás hosszában kettészakadt, és a vihar a gázzsákokat vadul rángatva a vázhoz csapkodta. Végül az egyik gázzsák felhasadt, és a hidrogén elszökött. A jármű zuhanni kezdett.
A kapitány leállíttatta a motorokat, hogy csillapítsa a becsapódást. Végül mindössze 20km/h sebességgel csapódtak a földnek, ami egy biciklis esésnek felel meg. Azonban a görbülő elemek szikrát vetettek, és a hidrogén az első légzsákban berobbant, másodpercek alatt felgyújtva a többit is.
A balesetben az 54 emberből 47 halt meg, köztük Lord Thomson is. A tragédia a után a kormány leállítatta a programot. A testvérhajót szétszedték és ócskavasként adták el. Az R-101-es pusztulása a Brit léghajózás végét is jelentette.
Csatlakozz hozzánk a Facebookon, mert van, amit csak ott találsz meg. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
Ezt láttad már?
Csak egy méter és eltűnik egy ország
A 10 legjobb "Óóóó, a francba..." pillanat
Mintha a világ robbant volna fel
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)
