Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az R-101 pusztulása

Minden idők legnagyobb léghajó balesete volt. Csak a történelem elfeledte, mert a Hindenburg léghajó pusztulása ismertebbé vált. A hét évvel korábbi balesetnek csaknem mindenki áldozatául esett, még a brit léghajós álmok is.

Tovább

Repülő ház

Hányszor eszünkbe jutott már életünkben, hogy milyen jó is lenne a házunkkal együtt egyszerűen elrepülni valahova messze. Timon Sager német tervező komolyan is vette ezt az ötletet. Megszületett a Wolke 7, azaz a Felhő 7 koncepciója.

A repülés titka két egymás mellé rögzített léghajó, amely közösen emeli meg azt a platformot, amin maga a "ház" áll. A háromszintes repülő épület az otthon minden komfortjával rendelkezik, hatalmas kilátóteraszáról az alattunk elterülő világban gyönyörködhetünk. A léghajóval könnyedén közlekedhetünk, nincs szükség repülőtérre. Tetszés szerinti helyen leereszkedhetünk, hogy aztán, ha ráuntunk, egyszerűen tovább(sz)álljunk.

Tovább

Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.

Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.

További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |

Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!

Reblog