Sok fantasztikus film kezdődik egy alapjában véve rossz, tudománytalan jelenettel. De egy véletlen folytán mégis ennek köszönhetjük, hogy megismertük a Naprendszer óriásbolygóit. A nagy felfedezések a véletlenből születnek.
Hány sci-fi film kezdődött már azzal a képsorral, hogy a kamera egy virtuális utazás során átszáguld a Naprendszeren, tovább a csillagok között, majd elhagyva a Tejutat a galaxisok közötti térbe folytatja az útját, és a világegyetem végtelenjében galaktikák millióit villantja fel nekünk.
Az utazás már az elején hibásnak tűnik, hiszen a Földről indulva nyílegyenesen utazva egymás után látjuk a Marsot, a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. De a bolygók nem sorakoznak fel így szépen, egy kozmikus zsinórra felfeszítve. Ez így hamis kép. A bolygó nem rendeződnek egy egyenes mellé.
Azonban ez nem teljesen így van. Ha egyenes mellé nem is, de egy ív mellé igen.
A Naprendszer külső övezete, a kisbolygó övezeten túli terület igazán izgalmas a csillagászok számára. A két gázóriás és a két jégóriás felfoghatatlan távolságra van tőlünk. A távolság szinte a bolygónként duplázódik. A Mars másfél, de a Jupiter már 5 csillagászati egységre van. A Szaturnusz 10, az Uránusz 20, a Neptunusz 30 csillagászati egységre. Ha a Marsra kilenc hónapig tart az út, akkor az óriásbolygókról szinte le is mondhatunk.
A hatvanas években sokan úgy gondolták, hogy sosem fogjuk ezeket a bolygókat megismerni, mert egyszerűen túl távol vannak. A nagybolygók csak homályos foltok maradtak volta a távcsövekben. De jött egy jószemű rakétatudós.
Gary Flandro, akkor még csak a Jet Propulsion laboratórium gyakornokaként azt a feladatot kapta, hogy térképezze fel a távoli bolygókat.
Elkezdett rajzokat készíteni a Naprendszerről, és észrevette, hogy a gázóriások nagyjából egy vonalban állnak a Földtől. Természetesen itt nem kell egy egyenes vonalra gondolni, az űrkutatók mindig ívek mentén gondolkodnak.
Az emberiségnek óriási szerencséje volt. Csupán 176 évente van egy olyan alkalom, hogy egy űrszonda egyszerre látogathassa meg mind a négy óriást. 12 éves megfeszített munkával elkészült a Voyager 1 és 2 szonda.
A Voyager 1 meglátogatta a Jupitert, majd a Szaturnuszt, és a gyűrűsbolygó gravitációját kihasználva kilőtt felfelé a bolygók síkjából. A Voyager 2 két éves repülés után elérte a Jupitert, és további 10 év alatt elrepült a másik három mellett is. Így lettek ismereteink ezekről a távoli világokról.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint 95.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
