Az életveszélyes kutatási helyzetekben az embereket kísérleti állatokkal helyettesítik a kutatók. Ez alól nem lehetett kivétel az űrkatatás sem.
Az űrkutatás kezdete három szakaszra bontható, amelyek nagymértékben átfedték egymást, párhuzamosan futottak. Ez a három terület a rakétafejlesztés, az állatkísérletek és a felkészülés az emberes repülésre.
Ahogy azt már megszokhattuk, a téma a szovjet oldalon az izgalmasabb. Ez az időszak még mindig titkokkal teli, a hruscsovi éra a legendák ködébe merül. Hallottunk Lajkáról, Bjelkáról és Sztrelkáról, a hős űrhajós kutyákról, de mást nemigen tudunk a több éves programról. Azonban hála az idők változásának, egyre több dolog derül ki, egyre több szemtanú kezd el beszélni erről a témáról is.
Néhány évvel a háború után Moszkva lakói furcsa dologra lettek figyelmesek. A sikátorokban és a szeméttelepeken tucatjával lézengő kóbor kutyákat katonák kolbásszal etetik. Majd kiválasztották közülük a legbarátságosabbakat, legszófogadóbbakat, és a Moszkvai Dinamó csapatának stadionjához vitték őket. Senki nem tudta, mi lehet az oka, de azokban az időkben senki sem mert kérdezősködni.
Szergej Koroljov 1946-ban Kapusztyin Jar mellett megkezdte egy rakétakísérleti telep létesítését. 1951-ben a már Kozmodrom névre hallgató telepre érkezett Moszkvából több tucat ismeretlen eredetű kutya. Az első kísérleti űrhajósok.
Néhány hónappal korábban, 1950. október 29-én Alekszandr Szerjapin, a Repülési Orvostudományi Intézet orvos-kutatója titokzatos feladatot kapott főnökeitől: készítsen kutyák számára öltözéket. A kor szokása szerint természetesen a legnagyobb titokban, a saját otthonában. Mint később kiderült, a parancs egyenesen Koroljovtól érkezett. Szerjapin – aki ma már nyugalmazott ezredes, az orvostudományok kandidátusa – két hét alatt hat öltözéket varrt meg anyósa segítségével, kézzel.
Novemberben Szerjapin titokzatos éjszakai telefont kapott. Autó jött érte. Ez abban az időben nem sok 
Szergej Koroljov az egyik kutyával
kecsegtetett. Szerjapint egy szobába vitték, ahol egy táblára egy férfi rajzolgatott krétával. A férfi Szergej Koroljov volt, a szovjet űrkutatás atyja, aki személyesen mutatta meg terveit. Egy rakéta emeli a kutyák számára készített kabint 110 kilométer magasságba, ahonnan a fülke szabadesésben tér vissza; hét kilométer magasságban kinyílnak az ernyők, és az egység biztonságban földet ér. Ha a kutyák életben maradnak, utánuk az emberek jönnek.
A rakétakísérletek már olyan stádiumban voltak, hogy a vezető szerint fél éven belül elkezdődhetnek az első állatkísérletek. A munkákat siettették, mert az oroszok tudták, hogy az amerikaiak majmokkal és rágcsálókkal végeznek kísérleteket, amelyek addig nem sikerültek túl fényesen. Természetesen felmerült bennük is a gondolat, hogy majmokkal kísérletezzenek, ezért felkerestek egy bizonyos Kapilejt, aki cirkuszi majomidomár volt. Kérték, hogy beszéljen az állatokról szerzett tapasztalatokról, viselkedésükről. Gyorsan kiderült, hogy a majmok túlságosan is csoportorientált lények, alkalmatlanok az egyedi kiképzésre. Ráadásul a stressztűrő képességük is gyenge. Ekkor döntöttek a kutyák mellett, amelyek élettanilag ugyanolyan alkalmasak voltak, és Pavlov óta rengeteget tudtak ezeknek az állatoknak szokásairól, tulajdonságairól.
Szerjapin vezetésével 1950 telén tizennégy kutya kiképzése kezdődött meg a Repülési Orvostudományi Intézetnél. A kutyák részére kifejlesztettek egy másfél négyzetméteres kabint. Az első kísérletre rögtön két kutyát választottak ki. 1951. július 22-én hajnali négy órakor Cigant és Deziket elhelyezték a kabinban. Tíz perccel napfelkelte előtt indították a rakétát. A kutyákat az ötszörös gyorsulás a helyükre lapította, a fejüket sem tudták felemelni. Vérnyomásuk megugrott, pulzusuk a normális négyszerese volt. Ennek ellenére teljesen normálisan viselkedtek. A súlytalanság beálltakor az orvosi értékek normalizálódtak, a kutyák remekül voltak. A zuhanás során a nehézségi erő újra megnőtt, az ejtőernyők kinyílásakor nagy rántást éreztek. A kabin a kísérlet végén rendben földet ért. Az ablakon benézve Szerjapin látta, hogy a két kutya teljes nyugalomban feküdt a helyén, és makkegészségesen ugrottak ki a fülkéből, ahol megkapták jutalmukat, a vizet és a kolbászt.
1951. július 29-én hajtották végre a következő repülést. Arra voltak kíváncsiak, hogy emlékszik-e a kutya az előző alkalomra, ezért Dezik újabb útra indult egy másik kutyával. A repülés alatt minden a legnagyobb rendben volt, azonban a visszatérés során az ejtőernyő nem nyílt ki, és a kabin a földbe csapódott. A két kutya nem élte túl. Jó orosz szokás szerint Cigant azonnal kivonták az űrprogramból, egy ilyen kozmikus hős nem kerülhet életveszélybe. Az ő halála túl nagy veszteség lett volna. Néhány évvel később hasonló sorsra jutott Gagarin is.
Ezen a ponton csaknem megtorpant az orosz űrprogram, Moszkva előtérbe helyezte a nukleáris fegyverek fejlesztését. A nagyhatalmú Koroljovnak is csak úgy sikerült a folytatást biztosítania, hogy figyelmeztette a pártvezetőket, az Egyesült Államokban már a lehetséges űrhajósok válogatása folyik.
A program megkapta a folytatási engedélyt. A kísérletek a tervek szerint folytatódtak. A kutyák minden gond nélkül kibírták a repülést, csak a felszerelést kellett tökéletesíteni. Sajnos még egy kísérlet kudarcba fulladt. Miska és Csizsik egy asztmás roham következtében pusztultak el, amelyet a kabin rossz szigetelése okozott.
A balesetek után rá kellett ébredniük, hogy mennyire veszélyes a világűr, ezért sokkal több energiát fordítottak a biztonsági rendszerek fejlesztésére. A kutyákat is visszaküldték Moszkvába újabb kiképzésre.
A következő két jelölt Bolik és Nyeputyovij volt. 1951. szeptember 3-án kellett volna indulniuk, de egy szokatlan fejlemény felborította a terveket. A felszállás előtti éjszakán Bolik – aki egyszer már megjárta az űrt – kiszabadult, és eltűnt a sztyeppei éjszakában. Jelenteni akarták az esetet Koroljovnak, de ez a sztálini időkben nem volt veszélytelen. Szerjapinnak vetette fel az ötletet az egyik laboráns, mi lenne, ha a kiképzetlen, még csak idomítási fázisban lévő kutyák közül pótolnák eggyel. Megfürdetve, megnyírva ugyanúgy néznek ki, mint az eltűnt kutya. Első ránézésre nem látszik a különbség. Nem tudták, hogy fog reagálni az utazásra, de nem volt választási lehetőségük, kiválasztottak hát egy kutyát.
A kísérlet tökéletesen sikerült, minden remekül működött, az újonc túlélte az utazást. De ez a pillanat elhozta a lebukást is, Koroljov egyből észrevette a cserét, és kérdőre vonta a személyzetet. A töredelmes vallomás után már csak nevet kellett kapnia a kis keveréknek. Neve ZIB lett, ami „az elszökött Bolik helyettesítője” orosz rövidítése volt. Ez a kísérlet ébresztette rá Koroljovékat arra a tényre, hogy alapos kiképzés nélkül is jó esély van a túlélésre.
Tovább folytatódtak a kísérletek. Az újabb rakéták erősebbek és gyorsabbak lettek, alkalmassá váltak arra, hogy Föld körüli pályára állítsanak egy tárgyat. Közben a kutyák kiképzése is tovább folyt, többek között azt kutatták, hogyan lehetnének az állatok az űrhajósok segítségére a földön, a vízben, és a levegőben. Eközben a kutyák valódi szkafandert kaptak, amelyeket szintén Szerjapin készített.
1954. június 24-én újabb nagy kísérlet kezdődött. Rizsik és Lisza is kijutott az űrbe. Azonban a normális visszatérés helyett Liszát 100 kilométeres magasságban, védőruhában kilőtték a kabinból. Rizsikre ugyanez a sors várt 45 kilométeres magasságban. Zuhanás közben átlépték a hangsebességet, de hét kilométer magasságban kinyílt az ejtőernyőjük, és a két eb biztonságosan földet ért. Jutalmuk egy nagy rúd szalámi volt. Ezek a kísérletek ezután mindennapossá váltak. Egy Kuszacska nevű jószág négyszer hajtotta végre a kísérletet. Rizsik sajnos a második kísérlete során elpusztult. Összesen nyolc kutyát vesztettek el így a kutatók.
Érdekes volt az állatok viselkedése. A kutatók szerint sohasem ugattak, mindig játékosak és kedvesek voltak. Ha borotválták őket vagy injekciót kaptak, akkor sem morogtak. Semmi jelét nem mutatták az agresszivitásnak.
Lisza volt Szerjapin kedvence, gyakran sétáltatta, miközben az állat is féltékenyen óvta fogadott gazdáját. A séták során sem ember, sem más kutya nem mehetett közel hozzájuk.
Sajnos Lisza sem kerülhette el sorsát. Utolsó kísérlete során az indítás után a rakéta egy kicsit megbillent. A rossz szög miatt a műszerek megbolondultak, a kioldó készülék nem működött rendesen. Amikor Liszát kilőtték a kabinból, az ajtó nem nyílt ki teljesen. Az ütközés következtében Lisza nyaka azonnal eltört.
(folytatása következik)
Ajánlat:
Titkos történelem – Hogyan halt meg Lajka? (II)
Titkos történelem - Kutyavérrel és verítékkel (III)
