A cserekereskedelem után, és a valódi pénz előtt hihetetlen dolgokat használtunk pénz helyett. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy egy adott kultúra milyen dolgokat fogadott el fizetőeszközként. Ezeket nevezzük Természeti pénzeknek.
A pénzrendszerekben olyan dolgokat kell használnia, amelyek minősége tartós. Fontos jellemzőjének kell lennie, hogy kis tömegben nagy értéket képviseljen, és ezért könnyű legyen szállítani. Akármit is használjanak pénzként, ritkának kell lennie, mivel így testesít meg értéket. A bizalomnak a könnyű azonosíthatóság a feltétele. Ez szükséges ahhoz, hogy az adott jószágot bármely pénzfunkcióban elfogadják
Már a pénz megjelenése előtt a különböző civilizációk kitalálták a köztes csereeszközöket, amelyekkel kiküszöbölhették a cserekereskedelem hátrányait. Ezek szintén áruk voltak, viszont értékük és értékállóságuk miatt jobb csereszköznek bizonyultak. Ezeket nevezzük természeti pénznek vagy árupénznek.
A kauricsiga egyik faja
Az egyik legismertebb természeti pénz a kauricsiga. Nagyon sokáig a kauricsigát használták Afrikában, Ázsiában és Óceániában az emberek fizetőeszköznek. Ez azért volt alkalmas, mert kicsi, kevésbé sérülékeny, könnyen fogható és könnyen számolható volt. Valamint szinte lehetetlen volt hamisítani. Sok helyen (pl. Kína) Kr. e. 1100- tól, akár a XVI. századig is használták. Az európaiak 1900 után kezdték el betiltani a gyarmatokban, végül 1957-ben került ki teljesen forgalomból.
Magyarországon évszázadokon át elfogadott csereeszköz volt a só, a szarvasmarha, Szent István törvénykönyve is tinóban szabta ki a büntetések mértékét. A sivatagos területeken pedig gyakran teve, a kecske a gazdagság mértéke. De használtak, csigákat, kagylókat, tollakat, prémeket, kendőket, ruhákat, sőt legkülönbözőbb álatok (Cápa, bálna, rozmár, disznó, kutya, szarvas, delfin) fogait is. Jelenkorban kiváló példa a börtönökben a cigaretta.
Yap-szigeti kőpénzek a kerítésnek támasztva
Yap szigetének lakói híresek hatalmas kőpénzeikről, melyek óriási, kerék alakú faragott kövek, melyek közül egyik-másik nemritkán eléri a két méter magasságot. A Yapon élők számára még ma is a nagy, lyukas kőtárcsák (másnéven Rai) jelentik a legnagyobb gazdagságot. Yapon nem volt kőbányászat, ezért nagyon nehéz volt kövekhez jutni. A kőpénzek értékének alapja az a távolság, melyet az a hajós tett meg, aki több száz mérföld megtétele után eljutott a kőbányáig, melyből a kő származik, és sikeresen haza is szállította azt. Minél nagyobb volt a veszély, illetve minél többen vesztek oda a kő megszerzése során, annál értékesebb a pénz. A pénzek értéke manapság is megvan, gazdát is cserélnek, ám helyükről már nem mozdítják el az egyes darabokat. A pénz nagy többsége a kőbankhoz vezető utat szegélyezi.
Ezt láttad már?
Zsenik és értelmi fogyatékosok
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).
