Az ablak nehéz és veszélyes dobjuk ki.

 

A Center for Process Innovation, a brit technológiai kutató cég felvázolta szerintük milyen l a repülés következő nagy lépcsőfoka. Véleményük szerint el kell távolítani az utasszállító repülőgépek ablakait.

Az ablak a repülés egyik legnagyobb veszélyforrása, és feleslegesen nagy súly. Az ablakok helyett a teljes falat OLD képernyőkkel kell borítani, amely a külvilág képét közvetíti. Mintha egy kabrio repülőben utaznánk.

Az ablak nélküli falak sokkal erősebbek, és a súlyuk mégis jelentősen könnyebb lenne. A képernyők egyszerre tájékoztatnák az utasokat a repülési információkról, internetezni lehetne rajta, és a stewardesekkel is ezen keresztül lépnénk kapcsolatba. Az egész út folyamán biztosítaná a szórakozásunkat.

A technológia már rendelkezésre áll, de az ötletnek komoly ellenzői is vannak. Egyrészt a képernyők felesleges fényszennyezéssel terhelnék z utasokat, másrészt az utazástól amúgy is rettegőknek a látvány elviselhetetlen lesz.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint huszonhatezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:   Kaktusz- és vírusnyalóka

Napi videó:   A legstílusosabb hazaérkezés

Napi fotó:  Agresszív stoppos

Macskaőrség:  Macska és a vérnyomásmérés

(via)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...