Nagyon sokan tiltakoznak – nemcsak az Egyesült Államokban – az amerikaiak által bevezetett repülőtéri testszkennerek ellen. Ezek a gépek sokkal többet mutatnak meg a testből és az intim testrészekből, mint ahogy azt az utasok szeretnék. Mivel az amerikai hatóságok ügyet sem vetnek az utasok és az emberi jogvédő szervezetek tiltakozásra, passzív tiltakozó mozgalom indult útjára.

A tiltakozók a reptéri vizsgálathoz olyan fehérneműt vesznek fel, amelyen a rávarrt kiegészítők, illetve az azokra nyomtatott képek és feliratok nem engedik át a sugárzást. A szkenner monitorán ezért vakító fehéren ezek az ábrák rajzolódnak ki.

Kapható olyan alsónadrág, amelyre hatalmas árnyékoló fügefa-, vagy más levelet varrtak. Azonban gyorsan megjelentek azok a polók, alsónadrágok, és bugyik, amelyekre, már egy új, sugárzáselnyelő festékkel nyomtatnak. A legnépszerűbb termékek esetében a mellek és az ágyék elé csillagot, megállító tenyeret, behajtani tilos táblát, levelet, keresztet nyomtatnak.

Megjelentek azok a polók is, amelyken a szabadságszobor látszik a szkenner alatt, ahogy kirajzolódik a teste a ruha alatt.

 

 

Néhány különböző típus:

Nyomtatott álca

 

Levél férfiaknak

 

A szabadságszobor a szkenner alatt

 

Egy amerikai hölgy sokkal keményebb és önfeláldozóbb modját választottat a passzív tiltakozásnak. A mozgássérült hölgyet a tolószék miatt minden alkalommal alaposán átvizsgálták. Ezért a következő repülő útján a vizsgálatra fehérneműben jelentkezett.

 

Azonban a legszellemesebb megoldás az, amikor egy polóra az USA alkotmányának negyedik cikkelyét nyomtatták, amelyet megsért a szkenner alkalmazása. A negyedik cikkely – amelyet még 1791-ben jegyzetek le – így hangzik:

„A népnek a személy, lakóház, okmányok és a tulajdonban lévő tárgyak biztonságához való, megalapozatlan házkutatások és lefoglalások elleni jogát nem lehet megsérteni, és ilyen parancsokat csak valószínűsített, esküvel vagy fogadalommal alátámasztott ügyben lehet kibocsátani és részletesen meg kell jelölni a házkutatás helyét és a lefoglalandó vagy letartóztatandó dolgot, illetve személyt.” (Forrás: Egyesült Államok Budapesti nagykövetségének honlapja)

 

 

Ehhez nem lehet mást hozzáfűzni, mint amit Jay Leno mondott az egyik esti műsorában: „Ahogy azt már hallhatták, az USA segít az iraki alkotmány megalkotásában. Miért nem adjuk nekik a miénket? Gondolják csak el: nagyon okos emberek írták, az USA-t több mint 200 éven át szolgálta, és mi már úgysem használjuk.”

 

 

Ne hagyd ki a többit sem.