Az álomnak biológiai funkciója van, fontos a túlélésünk szempontjából, erre nem is olyan régen jöttünk rá. Tudósok úgy próbálták meg felmérni az alvás jelentőségét, hogy a hetvenes években egy kísérletben az orvostanhallgató alanyokat nem engedték álmodni.
Az orvostanhallgató az a speciáli kísérleti állatfaj, valahol a patkány és a birka között, akiket bármire rá lehet venni. A kísérlet egyszerű volt, az alanyok EEG elektródákkal aludtak, alvásfázisaikat folyamatosan figyelték. A mélyalvás fázis végén, mielőtt beléptek volna a REM fázisba (a REM fázisban álmodunk) felébresztették őket. A kísérlet során az állandó kísérők a nap minden ébren töltött percében folyamaton ellenőrizték őket, hogy ne dőlhessenek le napközben sem aludni. Megakadályozták a pár perces szundításokat is. Ez így ment napokon keresztül. Az ellenőrző beszélgetések során kiderült az a meglepő tény, hogy az álomtól megfosztott diákok napközben, ébren álmodtak. Például azt mesélte az egyik diák, hogy az előadáson ülve ébren volt, de képek jelentek meg a szemei előtt. Vagyis a képzelet beférkőzött a valóságba. A jelek szerint a szervezet igénye akkora az álmodásra, hogy ha alvás közben nincs REM fázis, akkor ébrenlét alatt megpróbálja bepótolni azt.
Azonban a kísérlet még egy megdöbbentő eredményt hozott. A kísérlet végén a diákoknak megengedték, hogy nyugodtan aludjanak. A kutatók megdöbbenésére jelentősen megnőtt a REM fázisok hossza, agyuk szinte állandó REM fázisba került. Előbb kezdtek el álmodni, hosszabb és izgalmasabb volt az álmuk, a szemmozgás sokkal gyorsabb volt. Mintha a szervezet megpróbálta volna bepótolni az álom nélkül töltött időt.
A kutatók szerint az álmodás nem lehet ekkora evolúciós véletlen. Mindenki álmodik, akár többször is. Aki azt állítja, hogy nem álmodik, az csak nem emlékszik rá. Az evolúció szabályai szerint ennek kell, hogy célja legyen. Sok elképzelés és feltevés látott már napvilágot, de az igazi választ nem ismerjük.
Akit részletesebben érdekel ,a Galaktika 249. számában egy hosszabb anyagot írtam a témáról.
