Furcsa egy faj az ember! Mit látnak az emberek akkor, amikor valamit látnak, látni vélnek, vagy belelátni akarnak? Gyakran a neveltetése, tudása, képzelete, hite, és a közeg, a amelyben él, az dönti el, mit lát.

Erről a témáról faggattak  egy tévéműsorban. Konkrétan a kérdés alapja egy kínai ufóeset volt, amelynek rengeteg szemtanúja volt. Kína egy nagyvárosában történt, ezrek látták, és még a város repülőterét is lezárták, mert a jelenséget a légiirányítók is észlelték.

Természetesen most sem lett hír abból, hogy végül is mit láttak. Mivel a város Kína egyik nagy hadikomplexuma is (szemközt fekszik Tajvan), valószínűleg egy titkos katonai ballépés volt, esetleg egy lelepleződött idegen felderítés. Már nem valószínű, hogy meg fogjuk tudni.

Most hagyjuk azt a kérdést, hogy ufó volt e vagy sem, vannak-e egyáltalán. Nem tisztem eldönteni, nincs is hozzá elég információm. De az valóban érdekes hogy miért látnak most olyan sokan ufót.

Ennek két oka van. Az egyik az, hogy ha néhány ember valamit lát az égen, akkor legalább egy felkiált, hogy ufó. A többiek pedig csak megragadják a lehetőséget. Ez mindaddig mehet, amíg ki nem derül a dologról, hogy az mi is volt. Erről gyakran a bulvármédia is tehet, mert az ismeretlen jelenséghez kimenő bulvármédium már úgy teszi fel a kérdést: „Maga is látta az ufót?” a válasz „Igen, én is láttam” És innentől már ufóról beszél mindenki.

A másik ok az, hogy nagyon meghatározza egy embernek a neveltetése, a tudása, a képzelete, a hite, és a közeg, amelyben él, hogy mit lát akkor, amikor nem tudja, hogy mit lát. Néhány száz évvel ezelőtt biztosak lettek volna benne, hogy a Kína felett tűzokádó sárkány szállt át. Ha ez Európában történik a középkorban, akkor angyalokat, szenteket, vagy ép az ördögöt látnának a szemtanúk. Őseink talán táltosparipát. A második világháborúban ellenséges bombázókat.  Viszont 1947 óta ufót látunk.

Érdekes kísérletet végeztek néhány éve a Loch Ness partján. Egy kis öbölben egy faoszlopot engedtek a vízbe, amelynek egyik végére súlyt erősítettek. Ez nem húzta le a víz alá, csak függőleges állásba állította, amelyet a hullámverés fel-le emelgetett. A beépített emberek a szembejövő kísérleti alanyok előtt hirtelen elkezdték a tavat figyelni, és az oszlopra mutogatni, hogy mi lehet az. Tíz alanyból kilenc azt mondta, lehet, hogy a szörny. Később a póznát átvitték a szomszédos tóba, és megismételték a kísérletet. Tízből kilenc ember azt mondta, hogy az valami rönk, farúd,, ág, és csak egy hozta szóba a szörnyet. Ennyit jelentett a hit és néhány kilométer.

 

Ezt láttad már?

Magánpénz

Természeti pénzek

Alternatív múlt

Zsenik és értelmi fogyatékosok

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).