Toochee

Mindannyian tudjuk, hogy a kibertér folyamatos csaták és ütközetek helye. Vállalatok, szervezetek, terroristák, hekkerek és országok csapnak össze, küzdenek egymással a nap 24 órájában. Ez már nemcsak a jövő, hanem a ma csatatere. Nemcsak az információ hatalom, de az is, ha az ellenfelet meg tudom akadályozni az információ továbbításában. De ez a harc a való világba is átszivárog, a kiberteret fenntartó rendszerek is célponttá váltak. Csak el kell vágni a kábelt, és leáll a világ.

Mindennapjaink része a műholdas és mobiltechnológia, de az információáramlás abszolút többsége továbbra is kábelen zajlik. Az előnyök kézzelfoghatóak: nagyságrendekkel több információ szállítható kábeleken, a lehallgatás sokkal körülményesebb, és hozzáférni nem egyszerű feladat. Az információ itt sokkal nagyobb biztonságban van.

A tenger alatti kábeleket azonban szinte lehetetlen folyamatosan megfigyelni és őrizni. A tengerfenéken futó kábelek ki vannak szolgáltatva természeti erőknek, az ember tengeri tevékenységének, és akár a szándékos rongálásnak is. Gondoljunk csak bele, milyen komoly harcászati jelentősége van, ha a tenger alatti kábelek átvágásával a harcoló felek szabotálják az információ áramlását.

Videó: A vílág vízalatti kábelei

Annak idején hetekbe telt, mire az angol birodalom megtudta, hogy amerikai gyarmatai fellázadtak ellene. A víz alatti kábelek története szinte egyidős a távíró feltalálásával. Azonnal igény támadt nemcsak országon belüli, de országok és kontinensek közötti kommunikációra. Ez mérnöki szempontból óriási kihívás, a jeleket több ezer kilométeren keresztül kell eljuttatni.

Az első tenger alatti távírókábel 1850 augusztusában kezdte meg a működését. Egyszerű rézkábel volt, guttaperka szigeteléssel. A La Manche-csatorna két partját kötötte össze Dover és Calais között. Mindössze egy napig működött, amíg a hullámzás el nem vágta a sziklák között. Az első transzatlanti távírókábel 1858-ban készült el. Viktória királynő Buchanan elnökkel is váltott táviratot. Akkoriban egy húsz szavas távirat 100 dollárba került. Csupán augusztustól szeptemberig működött. Utána hét évre volt szükség, hogy kijavítsák a hibát.

Az első transzatlanti kábelfektető hajó

Száz évet kellett várni az első transzatlanti telefonkábelre, amely a TAT-1 jelű volt. 1956. szeptember 25-én kezdte meg működését, és 1978-ig volt használatban. 1963-tól ezen ment a Washington–Moszkva forródrót is (amely valójában nem telefon, hanem telex volt). Majd megjelent az üvegszál. Az első transzatlanti optikai összeköttetés, a TAT-8 1988-ban indult, és 2002-ig működött. Az Egyesült Államokat kötötte össze Angliával és Franciaországgal. A vezetékben 2 pár optikai szál (plusz harmadik tartalék) volt. A 295.6 Mbps/optikai szál kapacitású kábel egyszerre 40 000 telefonkapcsolatot tett lehetővé.

Több száz vagy ezer km kábel felcvsévélve a telepítő hajó gyomrában

Az igény azóta is folyamatosan nő. A tenger alatti kábelek gyakorlatilag napról napra, kábelről kábelre folyamatosan fejlődnek, az előzőek tapasztalatait beleépítették a következőbe. A tenger alatti kábeleken történik az online kommunikáció 95 százaléka: 75 százaléka internetes forgalom, 20 százaléka direkt magánhálózat, 5 százaléka beszédhívások. A New York Times szerint a kábeleken folyó üzleti forgalom értéke napi 10 billió dollár.

A világ kábeltérképe

Így már sokkal jobban érthető, miért is stratégiai célpont az optikai hálózat. A cél a lehallgatás vagy a rongálás. A hidegháború egyik legsikeresebb akciója volt, amikor az amerikaiaknak sikerült megcsapolniuk az Ohotszki-tengerben lefektetett kommunikációs kábelt. Ez kötötte össze a Kamcsatka-félszigeten és a Kuril-szigeteken elhelyezkedő haditengerészeti bázisokat a csendes-óceáni flotta főparancsnokságával Vlagyivosztokban, és közvetve Moszkvával. Ezek a szovjet felségvizekben futó kábelek voltak a legbiztonságosabbnak tartott hírcsatornák nagy mennyiségű bizalmas információ továbbítására a stratégiailag fontos állomások között. Az amerikaiak hosszú évekig gyűjtötték az információt.

Az utóbbi idők hidegháborús hangulatát idézi, hogy Washingtonban amiatt aggódnak, az utóbbi időben orosz hajókat láttak cirkálni olyan területen, ahol tenger alatti kábelek futnak. Különösen idegesek lettek, amikor a Yantar nevű orosz kémhajó az Egyesült Államok partjai és Kuba között cirkált, ahol több főbb vezeték is fut, az egyik például épp a hírhedt Guantánamói-öbölben lévő haditengerészeti bázisra tart. A Yantar két víz alatti járművet is hordoz magával, és a haditengerészet szerint rendelkezik olyan képességekkel, amelyekkel el tudja vágni a mélyben fekvő kábeleket. Az oroszok szerint azonban a jármű csupán egy óceánkutató hajó, nincsen katonai funkciója.

Az orosz Yantar

De hallani olyan fejlesztésekről is, hogy olyan víz alatti drónok, mini tengeralattjárók fejlesztése folyik, amelyek képesek felderíteni a víz alatti kábeleket, és képesek azokat megrongálni. A hiba felderítése és kijavítás hosszú ideig tart, ami alatt a kommunikációnak ez a csatornája el van zárva. Ráadásul háborús helyzetben gyakorlatilag szinte lehetetlen a javító hajó kiküldése, amely szintén azonnal célponttá válik. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a terrorista-veszélyről sem, amelynek kiváló célpont lehet egy ilyen kábel. A part menti vizekben nem lehetetlen a kábelek elérése. De fontos megjegyezni, még nem volt olyan kábelszakadás, amely esetében szándékosságot fedeztek volna fel.

Egyértelmű, hogy nem csak a jelenben, de a jövőben is célpontokká válnak a víz alatti kábelek. Ezeknek a kábeleknek a jelentősége évről évre nő. Átlagos élettartamuk 25 év, mindig nagyobb kapacitásra van igény, ezért mindig újabbakat fektetnek le. Évente átlagosan tucatnyi új kábelt adnak át. A munka nem olcsó, és sokáig tart. Például 2014-ben döntöttek arról, hogy újabb kábellel kötik össze a Csendes-óceánon keresztül az Egyesült Államokat és Japánt. A munka több mint két évig fog tartani, a költsége 300 millió dollár. A négy optikai szál 60 Tbps-os sávszélességet biztosít.

Modern optikai kábel

Azonban a legnagyobb veszélyt a kábelekre mégsem a katonák jelentik. Évente több kábelszakadás is van. Gondot jelenthetnek a tenger alatti földrengések és a víz alatti hegyomlások. De a leggyakoribb ok mégis emberi: a kábeleket hajók horgonyai, halászok vonóhálói rongálják meg. Ez a sekély vízben gyakori. A legkülönösebb sérülési ok az állatvilágba vezet. A cápák előszeretettel rágcsálják meg a kábeleket. A tudósok vélekedése szerint a kábel gyenge elektromágneses mezeje ingerli őket. Ezért például a Google által is finanszírozott Faster optikai kábel már kevlárbevonatot kap.

Videó: Cápa rágcsálja a kábelt

Pont ezek miatt a sérülések miatt áll elő az az érdekes helyzet, hogy a mélytengerben futó kábelek fele olyan vastagok, mint a sekély vízben használtak. A kábelben rejtőző üvegszál hajszálnyi vastagságú, mégis a kábel egésze 5-15 centiméter. Több különböző réteg védi a mechanikai sérülésektől és a víztől. Emellett elektromos vezeték is kerül bele, mert bizonyos távolságonként fel kell erősíteni a jeleket, és az erősítők bizony tápellátást igényelnek.

A nagyobb biztonság érdekében a sekélyebb vizekben beássák a kábeleket a tengerfenékbe. Speciális robotekén húzzák át azokat. A robot egyetlen munkafázisban megássa az árkot, belefekteti a kábelt, és betemeti.

Videó: kábel elásó robot a tengerfenéken

Így nagyobb biztonságban van, de megtalálni is nehezebb. Mert egy tengeri kábel javítása horribilis összeg. A javító hajó napi működési díja negyedmillió euró, és egy hiba felderítése, a kábelek kihalászása, javítása és visszaengedése akár 2-3 hétig is eltarthat.

Videó: tenger alatti kábel javítása

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közel hatvanötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  StreetFood: desszertek
Macskaőrség:   Lusta macskák
Napi videó: Bruce Lee fénykardja  
Napi fotó: Csak nyugodtan

(via)