Létezik több, különféle elképzelés, milyen módon lehetne energiához jutni. Realistább és fantasztikusabb is van közöttük. De hogy melyik lesz megvalósítható?
Folynak a negyedik generációs atomerőművek fejlesztése, talán már a Paksi új blokk is ilyen lesz. Már nem a ma általános nyílt üzemanyagciklust veszik alapul, hanem zárt ciklusban gondolkoznak. Ez két alapvető előnnyel jár: egyrészt az uránkincs jobb kihasználására vezet, másrészt megkönnyíti a kiégett fűtőelemek kezelését. A zárt ciklus azt jelenti, hogy a kiégett fűtőelemeket nem tárolják közép és hosszú távon (rövid távon technológiai okokból szükséges), hanem visszatáplálják az energiatermelő folyamatba. A zárt ciklusban a keletkező hulladékok mennyisége csökken, és a katonai felhasználás kizárása is könnyebb. A most hulladéknak számító kiégett fűtőelemek szolgálnak üzemanyagul.
Izgalmas elképzelés a repülő szélturbina. Nagy magasságban sokkal erősebb, állandó szelek fújnak. Léghajókra, vagy szárnyakra erősített turbinák energiáját a horgonykábeleken juttatnák le a földre.
Sok reménnyel kecsegtetnek az óceánok. A parton és a vízben álló szélturbinák után jöhetnének az úszó változatok, amelyek a parttól távol, lehorgonyozva termelnék az áramot. Ugyanígy a fenékhez rögzítve tartanák egy helyben az ár-apály- és hullámturbinákat, amelyek a tenger természetes mozgását alakítanák át energiává.
Az amerikaiak komoly reményeket fűznek a Golf-áramlathoz. A világ legnagyobb tengeralatti folyója 48 kilométer széles árként hömpölyög. Nincs szükség gátakra, duzzasztásra, folyamatosan adná az energiát. Az áramlat alig 24 kilométerre húz el a floridai partok előtt. Kutatók szerint egy napon turbinák ezrei pöröghetnének ott 12 méteres mélységben, ahol a leggyorsabban hömpölyög a víz. Az óceán fenekén rögzített turbinák telepítése jelentős befektetést igényel, de folyamatosan tudnának termelni, az "alapanyag" pedig ingyenes. A kutatók szerint ezért a víz alatti erőmű költséghatékonysága végeredményben a széntüzelésű erőművekéhez fogható.
Ezek reális elképzelések, de a kifejlesztésükre még sok idő, és még több pénz kell. De akadnak ennél még fantasztikusabb elképzelések.
A metán-hidrát egy fehér színű, szilárd anyag, de nagyon instabil, könnyen bomlik. A tengerek mélyén nagy nyomás alatt, alacsony hőmérsékleten képződik. A metán gáz ebben a formában kötődik meg kb. 1000-1500 méteres vízmélységben, 5 °C körüli hőmérsékleten.
Több száz méter vastag metán-hidrát mezőket eddig már több tenger mélyén is találtak. A metán-hidrát megtalálható a sarkköri jégben, a tundra fagyott talajában, ma ugyanúgy, mint sok millió évvel ezelőtt. A metánhidrát-telepek készlete többszörösen meghaladja az ismert hagyományos földgázkészletek mennyiségét, a metán-hidrátból a metán közvetlenül szabadulhat fel. A metán-hidrát létrejöttének alapvető feltétele a kellően vastag üledékréteg, amelyben a metán keletkezik. Amikor a vízben vagy az üledékekben az oxigén koncentrációja nulla, a baktériumok metánt termelnek, amikor a szerves anyagot megeszik. Ha ez az anyag kiszabadul a tengervíz nyomása alól, egyből metángáz képződik és szétoszlik a levegőben. Épp e tulajdonságai miatt veszélyes a környezetre, egy jelentősebb globális melegedés esetén a metánhidrát magától szabadul ki a légkörbe, ami az üvegházhatás beláthatatlan következményekkel járó felfokozódásával járna.
A metán-hidrát bányászatával metánhoz jutnánk, ami elégethető. Ezzel a módszerrel azonban több gond is van. A metán-hidrát is gyakorlatilag meg nem újuló hordozó, mint például a földgáz, a rendelkezésre álló készleteket élnénk fel, és továbbra is csak szennyeznénk a környezetet. Az anyagot több-száz méter mélyen kellene a tenger mélyén bányászni, nagyon nehéz feladat. A legkisebb hiba esetén is a metán felszabadul és a légkörbe kerülve üvegházhatást okoz.
Az egyik legszebb álom a fúziós erőmű. A napban lejátszódó hidrogén-hélium fúzió a tökéletes energia: Hidrogén van bőven, káros melléktermék nincs. Az egyetlen probléma, hogy ez a Földön csak 100 millió fokos plazmával működik. Nem kis feladat begyújtani, és utána egyben tartani. A tudósok azt mondják, ötven év múlva működhet az első. De sajnos harminc éve minden évben ezt mondják.
Az amerikai és a japán űrügynökségnek is vannak tervei a napenergia hasznosítására az űrben. Egy föld körül keringő naperőműnek kétségtelenek az előnyei, napszaktól függetlenül maximálisan ki tudja használni a Nap energiáját. Az összegyűjtött energiát lézersugárra vagy mikrohullámú sugárzással juttatnák el a földre. A tervek a rajzasztalon készen vannak. Szintén érdekes elképzelés a holdi héliumbányászat. A hold viszonylag gazdag lehet a hélium-3 izotópban, ezt a magfúziónál lehet hasznosítani. Egyes számítások szerint húsz tonna hélium-3 fedezhetné az USA egy évi energiaszükségletét. Más tervek messzebb mennének, és a naprendszer Hidrogén készleteit csapolnák meg. A fenti három tervvel egyetlen komoly probléma van: az űrkutatás siralmas helyzete. A költségek olyan magasak lennének, hogy bármelyik földfelszíni megoldás csak jobb lehet.
Ma még nem tudni, mi a helyes megoldás, de valószínű, hogy nem lesz egyetlen üdvözítő módszer, hanem többféle megoldást fogunk egymás mellett használni a környezeti feltételekhez illeszkedve. Ehhez azonban hasznos lenne, ha nem országos, hanem sokkal nagyobb méretekben tudnánk gondolkodni és együttműködni.
Ezt láttad már?
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).
