Majdnem olyan bonyolult, mint egy űrhajó, de csupán 115 kilogramm. A 12 millió dolláros eszköz több mint fél évszázad fejlesztésének eredménye. 17 rétegből és több száz alkatrészből áll. Az űrben csak ez választja el az űrhajósokat a világűrtől. Tények és tévhitek az űrruháról.
A világűr lenyűgözően szép, de elborzasztóan veszélyes környezet. A napsugárzás itt szó szerint gyilkos erejű, de elbújni sem sokkal jobb előle, mer az árnyékban mínusz 150 Celsius-fok a hőmérséklet. Kétszer olyan hideg, mint amit a Földön valaha mértek. Pokoli 15 másodperc után elvesztenénk az eszméletünket, miközben mikrometeoridok bombáznák a testünket.
Épp ezért, ha az űrhajós el akarja hagyni az űrhajó viszonylag biztonságos belsejét, igen komoly védelemre van szüksége. Erre szolgálnak az űrruhák. Űrruhából többféle is van, más fajtát viselnek a start és a visszaérkezés során, mást használnak a Hold felszínén, és természetesen egy másik típust az űrséták során. Mert mindhárom ruhának másféle körülmények között kell bizonyítania.
Ezek közül a legizgalmasabb típus az igazi űrruha, az űrsétákhoz használt változat. A NASA és az amerikai űrhajósok az EMU (Extravehicular Mobility Unit), rémesen ipari nevet használják. Bár ez valójában nem is egy egyszerű ruha: egy egyszemélyes űrhajó, amely életben tartja utasát.
Ez a ruházat már hihetetlenül technikás: már ahhoz is diploma kell, hogy az ember belebújjon. A beöltözés maga a rémálom, egy közel egyórás tortúra. Egyedül is be lehet öltözni, de kell hozzá némi gyakorlat. Épp ezért a Földön külön stáb segíti és oktatja a ruha felvételét. Bár egyszerűnek látszik, rendkívül bonyolult szerkezet, 50 éves folyamatos fejlesztés eredménye. Az ára is ennek megfelelő: közel 12 millió dollár.
Bár egyszerű, fehér anyagnak látszik, valójában 17 (!) rétege van, és mindegyiknek megvan a maga feladata. Az elődleges funkció, hogy biztosítania kell a nyomást, ami nélkül 15 másodperc után eszméletét vesztené az úrhajós. Épp ezért a ruha első, legbelső rétege egy légzáró poliuretán anyag. Hogy ez ne fújódjon fel, mint egy léggömb, egy neoprén szálakból álló háló veszi körbe.
Van még egy komoly probléma. Már az első űrhajósok is rájöttek, hogy a ruha olyan, mint a szauna. Ennek oka a remek hőszigetelés, amely véd a mínusz 150-től a plusz 100 Celsius-fokig terjedő hőmérséklettől. A modern EMU-ban neoprén, Gortex és Dracon szigetelőrétegek vannak. A test hővesztése így nagyon alacsony, ezért van szükség a folyadékos hűtő és szellőző öltözetre. Az anyagban kis csövecskék vannak, amiben víz kering. Ez biztosítja a komfortos hőmérsékletet, akár hűteni, akár fűteni kell.
A ruha külső rétegeinek kell megvédeniük az űrhajóst a mikrometeoridoktól, ezektől a több ezer kilométeres sebességgel száguldó apró szemcséktől. Hogy ezek a részecskék ne hasítsák fel a ruhát, a külső héj hét réteg Mylarból, alumíniummal bevont, rendkívül erős poliészterből készül. Az utolsó rétegek Cortexből, Kevlarból és tűzálló Nomexből készülnek. A legkülső fehér réteg feladata, hogy visszaverje a Nap ártalmas sugarait. Hihetetlen, de az elkészült öltözet ennek ellenére is csak fél centi vastag.
A ruha mindössze négy részből áll: az alsó, a felső, a sisak és a kesztyűk. Általános tévhit, hogy ez minden űrhajós számára egyedileg készül. Valójában sorozatgyártásban, mindössze négy konfekcióméretben állítják össze. Az egyetlen darab, ami az űrhajósok számára személyre szabottan készül, az a kesztyű.
Olyan kesztyűt kell készíteni, amely védelmet nyújt az űrhajósnak, de hajlékony, és könnyű benne dolgozni. Ez nem egyszerű kihívás, gyártása rendkívül összetett feladat. Épp ezért kerül egyetlen pár 40 000 dollárba, és mindössze huszonötször használható. Az első lépés, hogy gipszlenyomatot vesznek az űrhajós kezéről. Ennek alapján készül egy pontos számítógépes modell. Ebből öntőforma készül, amelyet egy 3D-nyomtatóval állítanak elő. A végeredmény egy gyantaforma. Ezt többször latexbe, majd végül poliuretánba mártanak. Ezután a külső rétegeket gondosan hozzávarrják. A kesztyű így tökéletesen illik az űrhajósra.
Az űrruha így elég merev szerkezet lenne, ezért, hogy kényelmesebb legyen a használata, csapágyakat építettek bele a vállnál, a könyöknél és a csuklónál. A derékban is egy nagy csapágy segíti a fordulást. Így sokkal kényelmesebb a munkavégzés.
Általános vélekedés, hogy az űrruhában egyszerűen levegő van. Annak idején a szakemberek is így gondolták, ezért Alekszej Leonov 1965. március 18-án, az első űrsétán komoly veszélybe került. Űrruhája a nyomáskülönbségtől egyszerűen felfúvódott, a mozgás szinte lehetetlenné vált benne. Ráadásul nem fért vissza az ajtón. Életét a lélekjelenléte mentette meg: fokozatosan kiengedte ruhájából a levegőt. Mire sikerült magát a kabinba visszapréselni, alig volt eszméleténél. A rövid űrséta során hat kilogramm súlyt vesztett. Amerikai kollégája sem járt jobban az első amerikai űrsétán, vele is ugyanaz történt meg. Ráadásul sisakja bepárásodott, és semmi sem látott. Mire bepréselte magát, zokogott a fáradtságtól. A nagy kavarodásban rúgta ki a fülkéjéből Hasselblad kameráját, amely az első olyan űrszemét, amelyet ember vesztett el.
Hogy ez ne történhessen meg még egyszer, az űrruhában a normál légköri nyomásnak csak a harmada van. Mintha az űrhajós a Mount Everest tetején járna. Hogy ezt el tudja viselni, tiszta oxigént lélegzik be, amelyet a köldökzsinóron keresztül kap.
Ha az utánpótlás bármilyen okból megszűnne, van harmincpercnyi tartalék oxigén a hátizsák aljában. A gond az, hogy minden kilégzéssel a ruhában elvileg megnőne a szén-dioxid mennyisége. Ezért a hátizsákban van egy légtisztító is, amelyik aktív szénnel kiszűri a mérgező gázokat, végül egy lítium-hidroxidos szűrő megköti a szén-dioxidot.
A köldökzsinór, neve ellenére, nem egy vékony összeköttetés az űrhajós és a ruha között. Közel 10 centiméter vastag rugalmas köteg, amelyben az oxigén mellett az energiát kapják, de itt futnak a kommunikációs kábelek és a ruha hőmérsékletét szabályozó vezetékek is.
Az EMU nem egy könnyű darab, súlya 115 kilogramm. Az csak filmes tévedés, hogy pillanatok alatt bele lehet ugrani, hogy megmentsük az űrhajót. A Földön a gyakorlások során négyfős személyzet segíti a beöltözést, amely így is csaknem egy órát vesz igénybe. Használatát sokat gyakorolják, akárcsak az űrben elvégzendő munkát. Ehhez a világ legnagyobb, a NASA houstoni bázisán lévő medencében merülnek. A merülési gyakorlat során búvárok kísérik őket. Külön vízzáró rétegre nincs szükség, mert a ruha önmagában vízálló: ha megakadályozza a levegő elszökését, a vizet is kinn tudja tartani.
Nemcsak az űrruhának, az űrhajósoknak is sokat kell kibírniuk. Egy űrséta ritkán rövidebb 4-5 óránál, de nem ritka a 7-8 órás sem. Ezalatt az űrruhában tudnak inni, a szükségüket is el tudják végezni. A sisak üvegében fűtőszálak vannak, és külön légáram gondoskodik a pára felszárításáról.
Létezik még egy különleges változata, az MMU, a saját fúvókarendszerrel ellátott manőverező eszköz. Ezt a típust nem köti köldökzsinór az űrhajóhoz, szabadon elmanőverezhet a közeléből. 1984-ben mindössze egyszer használták, A most decemberben meghalt Bruce McCandless űrhajós 100 méterre távolodott el az űrsiklótól, majd visszatért. Az út során mindössze egyetlen kellemetlenségre panaszkodott. Mivel nem kellett benne mozognia, rövidesen elkezdett fázni. De a hűtés kikapcsolásával megoldotta a problémát. A kísérlet teljes sikerrel zárult, az MMU-t mégis kivonták a forgalomból, mert használatát túl kockázatosnak ítélték meg.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
(via)
