Kevés hátborzongatóbb háttere lehet egy madonna-szobornak, mint az emberi csontokból épített fal.

Otranto város a Salentói-félsziget keleti partján fekszik, Dél-Olaszországban. A város melletti Otrantói-fok Olaszország legkeletebbi pontja. A róla elnevezett Otrantói-szoros itt a legszűkebb, mindössze 71 km-nyi vízfelület választja el az albániai Vlora városától, egyben az Adriai- és Jón-tenger, tágabb értelemben Földközi-tenger határát jelzi. Ennek ellenére kikötője kicsi, jelentéktelen kereskedelmi forgalma van.

De a történelem ennek ellenére nem kímélte a várost. Erre a katedrális a legijesztőbb példa.

Történelem során gyakran cserélt gazdát, Uralkodtak, itt velenceiek, törökök, de még kalózok is. Hírnevét az 1480-as csatának köszönheti, amikor az Ahmed pasa által vezetett török flotta ostrom alá vette és elfoglalta a várost. A csatában a törökök több, mint 12 000 embert mészároltak le. A történet innen vált a vértanúság egy legmagasztosabb példájává.

A törökök kiválasztottak több mint 800 lakost, felvitték Minerva hegyére és ultimátumot adtak, vagy áttérnek az iszlám hitre, vagy lefejezik őket. A csoport vezetője Antonio Primaldi volt, aki 813 társával egyetemben megtagadta az áttérést. Mindannyiukat lefejezték egy nagy sziklán.

A pápa keresztes hadjáratot hirdetett Otranto felszabadítására és az I. Ferdinánd nápolyi király vezetése alatt álló keresztény hadseregnek (melyben Hunyadi Mátyás csapatai is részt vettek) sikerült 1481-ben visszafoglalnia a várost. A mártírok koponyái és csontjai a mai napig is az otrantói katedrális falait díszítik.

A szikla, amelyen a mártírok fejét levágták, szintén a  katedrálisban van.

Ferenc pápa pápaságának első szentté avatási szertartásán több tízezer hívő előtt szentté nyilvánította Antoni Primaldót és 800 társát, az otrantói vértanúkat.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint huszonhétezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztro: Így készíts Miki egér-palacsintát

Macskaőrség: Utánozni a macskát

Napi videó: A legbájosabb duett

Toochee-fotó: Mély a hó

(via)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...