Mintha Stephen King írta volna a történetet.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

 

Hogy valaki hisz-e az átokban vagy az elátkozásban, mindenkinek egyéni szíve joga. Ahogy az is, hogy hiszünk-e átokkal sújtott tárgyakban, amelyek tulajdonosaikra csak a vészt hozzák. Egy elátkozott tárgy sztoriját akár kézlegyintéssel is elintézhetnénk, de van néhány, amelynek története valamilyen okból jól dokumentált, és ellenőrizhető.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Ezek közül talán az egyik legismertebb James Dean legendás versenyautója. Híres tulajdonosának bizarr halála csak a történet kezdete, az autó történetét balesetek szegélyezik, és a sztori vége is rejtélyes. A történetben annyi esemény van, hogy érdemes lépésről lépésre, egymás után számba venni.

James Dean az ötvenes évek elején Hollywood legnagyobb reményű felfedezettje volt. Néhány apróbb szerep után 1955-ben és 1956-ban három főszerepet játszott, hatalmas közönségsikere mellett a szakma is csak méltatta. Furcsa fintora a sornak, de ebbe a történetbe pontosan ez illik, hogy harmadik sikerét már halála után aratta, két Oscar jelölését sem érhette meg. Halálakor mégis legenda lett: ő lett az örök lázadó, a fiatalok problémáinak tökéletes megformálója.

Korosztályához hasonlóan rajongott a sebességért, a gyors motorokért és autókért. Híres mondása volt a „Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni". Ez már önmagában veszélyes kombináció egy huszonéves fiatal életében, pláne ha ehhez még pénze is van.

Márpedig Deannek volt. A farmerfiúnak a siker meghozta a pénzt is. Túl volt az Édentől keletre sikerén, befejezte a Haragban a világgal forgatását, és már dolgozott az Óriás című filmben. Meglepte magát egy ezüstszínű Porsche 550 Spyderrel.

A kocsit George Barristól vásárolta. Barris Hollywood egyik népszerű egyedi autó építője volt. Ő készítette a Batmobilt, a Hazard-megye lordjai sorozat Lee tábornokát, és keze alól került ki később K.I.T.T. is. Barris később azt nyilatkozta, nem szerette ezt az autót, valamiért ellenszenvesnek találta, és csak kis fattyúnak (Little Bastard) hívta. Ez lett az autó neve, fel is lett festve a kocsi motorházára.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Egy másik elmélet szerint a kocsi a nevét Bill Hickman kaszkadőrtől kapta, egy harmadik szerint Jack L. Warnertől,  Warner Bros. tulajdonosától, aki egyszer a színészt nevezte így. A színésznek a forgatás ideje alatt tilos volt versenyeznie, mégis elindult a futamokon. Dean imádott mindent, ami gyors. Nem csak vezetett, versenyeken is indult. De csupán szerény eredményeket ért el. Új kocsiját az első pillanattól imádta, és nagy reményeket fűzött hozzá.

A történet első fontos momentuma már horrorfilmbe illő, az esemény szereplője Alec Guinness színész.  A történet több formában is kering, kis mértékben térnek el egymástól. A legautentikusabb forrás maga a színész, személyesen mesélte el a történetet, például 1977-ben a Parkinson showban.

Guinness 1955. szeptember 23-án először járt Hollywoodban.  Guinness ekkor már népszerű, Oscar-díjra jelölt színész volt, bár ekkor még nem volt Sir, előtte volt még a Híd a Kwai-folyón, és messze volt még Obi Wan-Kenobi szerepe is. Tizenhat órás repülőút után Grace Kelly stábjával tárgyalt. Este egyik hölgyismerősével vacsorázni szeretett volna. Egyik helyről a másikra mentek, de mivel a hölgy nadrágban volt – az ötvenes évek Amerikájában vagyunk – nem kaptak helyet. Végül egy kis olasz étteremnél kötöttek ki, de az is tele volt. Guinness ekkor már nagyon éhes volt, és beérte volna egy hamburgerrel is. Épp indultak volna tovább, amikor futó lábak dobogását hallotta a járdán. James Dean volt az. A fiatal színész meghívta neves kollégáját az asztalához. Guinness elfogadta a meghívást.

Dean azonban előtte ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa neki vadonatúj autóját, amelyről csak úgy áradozott. Guinness engedett az unszolásnak, és elsétáltak a közelben parkoló autóhoz. Amikor Guinness megpillantotta az autót furcsa rossz érzés kerítette hatalmába. Annyit mondott Deannek: „Kérem, ne üljön a kocsiba, mert ha megteszi – ekkor Guinness az órájára nézett – jövő csütörtök este 10 óra, és következő nap este 10 óra között, akkor meghal. „

Egy héttel később, 1955. szeptember 30-án, péntek délelőtt befejezték a forgatást. Dean mihamarabb el akart jutni Salinasba, ahol benevezett a hétvégi autóversenybe. Az egy hét alatt Rolf Wütherich, a Porsche Kaliforniába delegált mérnöke, és egyben Dean jó barátja felkészítette a versenyre a kocsit. Az eredeti tervek szerint tréleren szállították volna a Spydert, de Wütherich azt javasolta, Dean vezessen odáig, hogy szokja az autót.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Így is tettek. Egy Fordban velük együtt utazott Bill Hickman,  Dean kaszkadőr barátja, és Sanford H. Roth, profi fotós, a ki a hétvégi versenyről készített volna képeket a Colliers Magazine számára. A Ford tréleren húzta Dean másik autóját. Két kisebb pihenő után, fél négy tájban Deant megállította a kaliforniai autópálya járőr, és gyorshajtásért megbüntette. A megengedett 55 mérföld/óra helyett hatvanöttel ment. A Fordot vezető Hickmant is megbüntették, mert túl gyorsan vontatott.  (Itt érdemes megjegyezni, hogy alig két héttel korábban Dean  egy reklámfilmet forgatott a Nemzeti Országutak Bizottsága számára, amelyben figyelmeztette a fiatalokat, vezessenek lassabban. )

Fél hét tájban a Spyder a 466-os (ma állami 46-os) úton száguldott. Vele szemben jött egy Ford, kormánya mögött Donald Turnupseed, egy texasi diák, aki le akart fordulni a 41-es útra. „A srác meg fog állni... észre fog venni minket!" Ezek voltak Dean utolsó szavai a baleset előtt, amit a mellette ülő szerelője sosem tudott elfelejteni. A diák szabálytalanul befordult eléjük. A Porsche csaknem frontálisan belecsapódott a Fordba, majd összeroncsolódva az mellett állt meg.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

James Dean rövid szenvedés után meghalt, Wüthwrich súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetet okozó diák kisebb sérülésekkel megúszta. A baleset helyén ma egy egyszerű emléktábla áll. A baleset helyszínét ma már nem lehet felismerni, a régi Y-elágazást a nagyobb forgalom miatt teljesen át- és kiépítették.

De ennyi még nem lenne elég ahhoz, hogy megszülessen az elátkozott autó legendája, a történet valójában csak most kezdődik.  A biztosító a totálkár után kifizette a teljes vételárat Dean apjának, a kocsit pedig eladta egy bontócégnek. A sztár halála után az autó iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Az autó darabjaiból gyűjtők és versenyzők is vásároltak. A használható darabokat alkatrészként adják el.

Az épen maradt motort, és a szintén működőképes differenciálművet két kaliforniai orvos vásárolta meg. Ők szintén a sebesség szerelmesei, és autóversenyzők voltak. Dr. Troy McHenry és Dr. William F. Eschrich saját versenyautóikba szerelik az alkatrészeket, és októberben elindulnak a Los angeles megyei Bomona futamán. McHenry a versenyen kisodródik, fának csapódik és meghal.  Escrich karambolozik, és súlyosan megsérül.

A porsche maradványait végül George Barris vásárolta meg. Először ő sem tudja, hogy mit kezdjen vele, majd a Kaliforniai Autópálya Rendőrség ráveszi, hogy oktatási céllal járja be Kalifornia középiskoláit.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Az egyik kiállításon leesett állványáról, és ráesett egy nézőre.

Egy másik alkalommal egy szerelőnek csúszott, és eltörte a lábát.

A roncs nyomában furcsa balesetek járnak. A következő turné előtt a kocsit egy raktárban helyezték el. Következő éjjel a raktár kigyulladt, minden elpusztult, kivéve James Dean kocsija.A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Később a roncsot tréleren szállítják Salinas felé.  A sofőr elvesztette uralmát a teherautó felett, és kirepült az ablakon. A platóról a Porshe elszabadult, a sofőrre esett és agyonnyomta.

A tragikus sorozat 1960-ban ért véget. Barris egy teherautón szállította vissza a roncsot Floridából Kaliforniába, amikor egy megállás során a platóról rejtélyes módon eltűnt. A mai napig senki sem tudja, hol van a roncs.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

2006-ban egy féltenyérnyi alumíniumdarab bukkant fel egy árverésen. Tulajdonosa állítása szerint Dean autójának egy darabja. A festék elemzése alapján valódinak tartják, és végül az Illinois állambéli Roscoe városban található Veterán autókülönlegességek múzeuma vásárolta meg kilencezer dollárért.  Egy külön vitrinben, középen állították ki. Szerencsére egyetlen dolgozónak sem esett azóta baja.

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott

Dean halálának ötenedik évfordulóján a Volo múzeum és Barris 1 millió dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy birtokában van a roncs. A pénzért eddig senki sem jelentkezett.

Van még az esetnek egy Deanre vonatkozó része. Nem sokkal balesete előtt megkért valakit, hogy viselje gondját macskájának, akit Elizabeth Taylortól kapott ajándékba. Amikor megkérdezték, miért kéri ezt, maga sem tudott választ adni. Csak azt felelte, hogy talán elmegy valamelyik éjjel, és már soha nem tér vissza. Lehetséges, hogy Guinness jóslata miatt történt ez.

A történet több mint furcsa, ennyi véletlen már megmagyarázhatatlan. Ha egy matematikus kérdeznénk meg, ennek az eseménysornak mekkora az esélye, valószínűleg elképzelhetetlenül pici számot kapnánk. De természetesen ne fogjuk ezt úgy fel, mint bizonyítékot a természetfeletti létezése mellett. Ez csak egy bizarr, megmagyarázhatatlan történet.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel nyolcvanezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via, via)

A világ érdekes rejtély James Dean kocsi porsche halál elátkozott