13 tény, amit nem tudtál a reszkessetek betörőkről.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

Meglepő, de idén lesz 26 éve, hogy bemutatták a reszkessetek betörők című filmet. Bárhogy is nézzük, mára igazi klasszikussá vált, és nem csak Magyarországon hisztérikus kérdés, hogy lesz-e a film karácsonykor a tévében. Gyakorlatilag nincs ország, ahol ne mutatná be legalább egy csatorna a karácsonyi szezonban. De itt van 13 szórakoztaó tény, amelyet a legtöbb rajongó sem ismer.

 

1,  A film elején láthatjuk, Buzz, Kevin testvérének barátnőjét. A képen valójában nem egy lány van, hanem a film művészeti vezetőjének a fia lánynak maszkírozva. A rendező nem akart egyetlen tizenéves lányt sem megbántani azzal, hogy a képe így szerepel a filmben.
A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

2, A színész Joe Pesci, aki Harry szerepét játszotta, ebben az időszakban javarészt maffiózókat, gengsztereket és bűnözőket játszott. A felvételek közben gyakran elfelejtette, hogy bizony most egy családi film főszereplője, és gyakran elhagyta a száját a „fuck” szócska. Ilyenkor leállt a felvétel, és újravették a jelenetet. A rendező azt tanácsolta neki, hogy a tiltott szót próbálja meg helyettesíteni a „fridge”, vagyis hűtőszekrény szóval.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

 3, Ahhoz, hogy a film sokkal realisztikusabb legyen, Joe Pesci azt akarta, hogy Kevin, vagyis Macaulay Culkin valóban féljen tőle. Ezért a forgatása alatt végig messze elkerülte, és csa a lehető legkevesebb alkalommal találkoztak. Egyszer Pesci valóban megsebesítette Macaulayt, persze teljesen véletlenül.  Azt a jelentet gyakorolták, amikor a két betörő kampóra akasztja Kevint. Harry azt mondja: „De aperitifként előbb leharapomk a pici ujjacskáit” majd megharapta az ujját. Sajnos kicsit erősebbre sikerült, és a pici seb vérezni kezdett.
A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

4,  Emlékeztek Szennyeslelkű angyalok című gengszer filmre, amit Kevin nézett?

A film valójában nem létezik. A Szennyes lelkű angyalok című opusznak ez az egyetlen rövid jelenete létezik, ehhez a filmhez forgatták le.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

5, Marv arcán  valóban élő tarantula mászott. Hogy ne ijesszék meg a pókot, Daniel Stern csak némán eljátszotta, hogy sikolt, a hangot utómunkával keverték alá.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

6, A filmet szinte teljes egészében Chicagoban forgatták, a páűrizsi repülőtér valójában a chicagoi O'Hare nemzetközi repülőtér. A repülőgép fényűző első osztályát a helyi iskola kosárlabdapáláján rendezték be. Az iskolai úszómedencét pedig abban a jelenetben használták, amikor Kevin elárasztotta az alagsort..A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

7,  A ház, ahol a film szerint Kevin családja élt, létezik, de egészen máshol, az  Illinois állambeli Winnetkában. A valós cím 671 Lincoln Avenue.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

A háromszintes kastély egyetlen családnak épült, 2011-ben 2.400.000 dolláért adták el. A ház most egy turisztikai attrakció, és érdekes módon a Google utcanézetében ki van takarva.

8,  Harry szerepét eredetileg felajánlották Robert De Nironak és John Lovitznak is, de mindketten visszautasították.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

9, Macaulay Culkin testvére Kieran szintén színész lett. De már ebben a filmben is játszott, ő volt  Fuller, Kevin fiatal unokatestvére, aki mindig bepisilt.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

10, Látható a filmben a Talkboy hangrögzítő kis magnó. Valójában ilyen termék nem létezett, a filmhez találták ki. Azonban sok filmrajongó akart szerezni egyet, és néhány éven belül valóban megjelent a boltokban.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

11, Egyesek meg vannak győződve arról, hogy magát Elvis Presleyt látták a filmben. Sokan máig nem fogadják, és nem hiszik el, hogy a Rock and Roll királya meghalt. Az összeesküvés elmélet szerint, amikor a reptéri jelenetben Kevin anyja kiabál a reptéri dolgozóval, a mögötte álló, dús szakállú férfi maga a király.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

12, Amikor Marv bemászik az ablakon, és rálép a karácsonyfadíszekre, a színész teljes biztonságban volt, mert nem üvegből, hanem cukorból készültek. De a teljes biztonság kedvéért azokban a jelenetekben, ahol mezítláb kellett szerepelnie, Daniel Stern talpára speciális gumi alátéteket ragasztottak.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

13, Amikor Macaulay Culkin kiteríti a térképet, azon valóban szerepel az összes csapda, amit a film szerint felállított és felhasznált.A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz több mint hatvanezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog: Mortadellás-padlizsános spagetti
Macskaőrség:  Az állatmenedék ajándékot kapott
Napi videó:  Önműködő napszemüveg
Napi fotó:  Véreb és a zsákmánya

(via)

A világ érdekes Reszkessetek betörők tények titkok