225 km csatorna, 20 hónap megfeszített munka, és több ezer halott a semmiért.
Oroszország egyik legnagyobb problémája, hogy északi határa az év felében a jég foglya. A Jeges-tenger útját állja a hajóforgalomnak, lehetetlenné teszi az északi kikötők megközelítését és használatát. A Fehér-tenger a Jeges-tenger egyik beltengere. A tenger keleti partján fekszik Arhangelszk kiemelkedő fontosságú kikötője, korábbi fontos kereskedelmi kikötő, napjainkban az orosz flotta bázisa. Jégtörő hajók kellenek ahhoz, hogy az északi hajózási útvonalak járható maradjon. Ehhez a területhez kötődik az egyik legnagyobb orosz mérnöki feladat kivitelezése, amely emberéletek ezreit követelte. És mégis csúfos kudarc a végeredmény.
A harmincas években Sztálin százezreket tartóztatott le a kollektivizálás nevében. Hogy ezt az embertömeget fel tudja használni, grandiózus – és propaganda célokat is szolgáló – közmunka programot hirdetett meg. Ennek első lépcsője a Fehér tenger-Balti tenger csatorna volt.
Maga az elképzelés alapjában véve nem volt rossz. A Balti tenger keleti végében fekszik Szentpétervár. A város a Néva partján fekszik, amely Európa legnagyobb folyójából, a Ladoga tóból ered. A Ladoga-tó a Svirj-folyón keresztül összeköttetésben áll az Onyega-tóval. Az Onyega-tó Északi Sarkában fekszik Povenyec városa. Innen légvonalban kétszázötven kilométerre terül el a Fehér-tenger. A tervek szerint Povenyec városát a Vigozero-tavon keresztül egy csatornával kötik össze a Fehér-tenger nyugati partján fekvő Belomorszkkal. Így Arhangelszkből úgy lehet eljutni Szentpétervárra, és onnan Európába, hogy nem kell az Északi-tengeren megkerülni, Finnországot, Svédországot és Norvégiát. A több mint 5000 kilométeres út így kb. 800 kilométeresre csökken.
A csatorna építéséhez megépültek a gulágok, ahova százezreket irányítottak. A katonai és gazdasági célok mellett a propaganda célok is rendkívül fontosak voltak. A szovjet gazdaság erejének fitogtatására készült, hogy a világ lássa, a szocialista gazdaság jobb, erősebb, és gyorsabban tudnak elvégezni egy feladatot.
Filmek, könyvek, újságcikkek születtek, amelyben a meginterjúvoltak arról beszélnek, hogy megrögzött bűnözőként érkeztek a táborba, ahol jó szovjet elvtárs vált belőlük. „Elhatároztam, hogy elszököm otthonról, hogy segítsek a csatorna építésében. Kitüntetést is kaptam, és megtaláltam az életcélomat.” „Én korábban tolvaj voltam, de miután ide kerültem, morálisan felelős emberré váltam.”
A csatorna hossza 225 kilométer, a szakaszon a szintkülönbség 70 méter. Emiatt 19 zsilipre van szükség a hajók áthaladásához. A gondok ott kezdődtek, hogy Sztálin mindössze húsz hónapot adott a kivitelezésre. Sztálin szabta határidőket ajánlatos volt betartani.
A legnagyobb probléma az volt, hogy a csatorna tervezett területéről nem létezett geológiai térkép, a mérnököknek fogalmuk sem volt, milyen talajszerkezethez kell megtervezniük az ásást. Megrémültek, amikor kiderült, hogy 37 kilométer hosszan gránitba kell bevésniük a csatornát. A fő építőanyag a fa volt, ami a környéken rendelkezésre állt. De a hatékonyság érdekében a vasféléket is helyben állították elő, mert Sztálin alacsony költségeket követelt meg.
Az építkezésen szinte kizárólag fegyencek dolgoztak a kőtörőktől kezdve a mérnökökig. A munka hihetetlenül primitív eszközökkel zajlott. Jóformán nem használtak gépeket, mindent kézzel végeztek az ásástól a szállításig.
A költségek csökkentése érdekében a fejadagokat is csökkentették. Rendkívül kis fejadagokat kaptak, nyomorúságos barakkokban aludtak. Az építkezés még így is húsz helyett harminc hónapig tartott.
Hogy hányan dolgoztak itt, ma is rejtély. Mértéktartó becslések 100 000 kényszerrmunkással, és 25 000 halottal számolnak. De van olyan becslés is, amely 200 000 teszi a halottak számát.
1933. május 28-án megnyílt a csatorna. Mégsem zengték a csatorna dicsőségét, mert gyakorlatilag használhatatlan volt. A költségek csökkentése érdekében 5,5 méter mély helyett csak 3-3,5 méter mély lett. Így használhatatlan volt a tengeri hajók számára, amelyek döntő részének a merülése meghaladta a három métert.
Később kiderült, hogy a sietségben több katasztrofális döntést is hoztak. Például a zsilipeket fából építették, amelyek idővel szétmorzsolódtak és átszakadtak. A világháború után újjáépítették fémzsilipekkel, de még így is túl sekély volt a tengerjáróknak.
Bár a helyszín kiválasztása is rossz volt, ezek a tények soha nem derültek ki a világ számára. A propaganda a csatorna nagyszerűségét hangoztatta, és Sztálin is elégedett volt az ötletével. A csatorna soha nem vált komoly forgalmú viziúttá. A teher és személyszállítás napjainkban is csak a töredéke annak, amit szerettek volna.
Csatlakozz hozzánk a Facebookon, mert van, amit csak ott találsz meg. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
Ezt láttad már?
Csak egy méter és eltűnik egy ország
Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)
