Szinte hihetetlen, de mégis megtörtént: a világ egyik legkedvesebb állatából egy egész kontinens által gyűlölt szörnyeteg lett. Természetesen az ember hibájából. Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa

 

Ha megkérdezzük a gyerekeket, melyik a kedvenc állatuk, biztos dobogós helyen végez a nyúl. A kis bolyhos, gombszemű nyuszika. Talán a Monty Python ráhibázott, amikor a Gyalog galoppban a vérnyúllal viccelődtek. Ausztráliában nagyon sokan egyetértettek akkor vele. De hogy került a nyúl Ausztráliába, és miért lett a legnagyobb csapás?

Ausztrália benépesítése a 19. században kezdődött meg igazán. Az erőszakkal betelepített fegyencek után telepesek is érkeztek a kontinensre. A közel egyévnyi utazás után megérkező és letelepedő emberek meglepődve nézték az itteni állatvilágot. Hiába keresték azt a sok szép – és elsősorban finom – kisebb-nagyobb emlősállatot, amelyek Európa erdőit és mezőit lakták. Hogy ki volt az első, az már nem egyértelmű, de az egyik legismertebb történet szerint a Victoria államban lévő Hamilton város környékén élő Thomas Austin földbirtokos és barátai 24 üregi nyulat hozattak maguknak Európából. A megérkező tapsifüleseket rögtön szélnek is eresztette a birtokán, és hagyta, hogy szaporodjanak, sokasodjanak. A nyulak megkedvelték az éghajlatot, és szaporodásnak indultak. Hamarosan indult a vadászat és a csapdászás. Néhány évig a nyúl még védett volt az év bizonyos szakaszában.

Austin egyszer csak ráébredt, hogy földbirtoka közel áll a teljes pusztuláshoz. A nyulak elfoglalták a területet. A földbirtokos a telepítés után hat esztendővel mintegy 20 000 példányt lőtt le, de ezzel az állomány a legkevésbé sem csökkent.

A nyulak egyre nagyobb területen vetették meg lábukat a környéken. Egyre többen kezdtek foglalkozni csapdaállítással, vadászattal, hamarosan egész iparággá nőtte ki magát a fagyasztott nyúlhús és a bőr kivitele. Az állat, érkezése után, húsz év alatt már egész délkelet-Ausztráliát elárasztotta, és feltartóztathatatlanul terjedt át a szaporulat a belső területekre.Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa

Mindenütt nyúl

900 évre volt szükség ahhoz, hogy az üregi nyulat meghonosítsák a Brit-szigeteken. Ausztráliában mindössze 50 év elég volt ahhoz, hogy a nyulak ellepjenek egy akkora területet, mely nagyobb, mint fél Európa. Mivel a kifejlett nőstények akár negyven utódot is képesek világra hozni évente, minden egyes évben 100 kilométerrel előrébb nyomultak a kontinensen.

A következmény borzasztó volt. A nyulak felfalták az őshonos állatok elől az élelmet, és kisajátították az üregeiket. Tarra rágták a mezőket, felfaltak mindent. Megették a facsemetéket, ezért amikor a felnőtt fák elpusztulnak, nem volt utánpótlás, eltűnt az erdő. Őket teszik felelőssé több faj kipusztulásáért, sőt őket okolják erdők kiirtásáért is. Próbálkoztak vadászattal, golyóval, csapdákkal, mérgezéssel, de még csak lassítani sem sikerült a terjedést. Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa

Levadászott nyulak irhái

Az ausztrál kormány 1901-ben kétségbeesett lépéshez folyamodott. Többéves munkával kerítéssel vágták ketté a kontinenst, hogy a másik felét megmentsék a nyulaktól. Az óceántól óceánig húzódó kerítés 1837 kilométer hosszú lett. De a nyulak átugrottak felette, lyukat ástak alatta, és a terjeszkedés megállíthatatlanul folyt tovább. Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa

A katasztrófa oka, hogy Ausztráliában a nyúlnak nem volt természetes ragadozója, ami kordában tartotta volna a szaporulatot.

Az ötvenes években egy biológiai fegyverrel próbálkoztak. A myxomatózis nevű betegség Uruguayból származik, Sanarelli írta le először 1896-ban, és kizárólag a nyulakat fertőzi meg. A kormány fertőzött nyulakat hozatott Amerikából, amiket szabadon engedtek. Becslések szerint ekkor már 600 millió élt Ausztráliában. Százezer és millió számra pusztultak a nyulak. De egy idő után a betegség terjedése lelassult, és megjelentek az ellenálló példányok. Néhány évtized alatt újra tömegesen elszaporodtak. Becslések szerint a kilencvenes évekre 300 millió nyúl uralta az országot.

1995-ben egy rosszul sikerült orvosi kísérlet hozott változást. A katasztrófa most szerencsés fordulat volt. A Wardang-szigeten kezdtek kísérleteteket az RHDV vírussal. Azt vizsgálták, hogy a vírus veszélyes-e más élőlényre. Bár a sziget karantén alá esett, azzal nem számoltak, hogy a legyek révén átkerül a vírus a kontinensre is. 10 év alatt Ausztrália nyúlállományának 60 százalékát pusztította ki a betegség.

A szakemberek azt vették észre, hogy sok helyen újra megjelent a növényzet, és gazdagodott a növényvilág. Szaporodásnak indultak a nyulak miatt veszélyeztetett fajok is, jelentősen nőttek az egyedszámok. Most az ausztrál kormány újabb vírus bevetését tervezi, hogy a nedvesebb éghajlatú területeken is véget vessenek a nyulak uralmának. Valószínűleg csak egy időre.Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint nyolcvanötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via)

Ausztrália nyúl ökológiai katasztrófa