Négyszázezer labda alatt eltűnik a víz.

  Az Ivanhoe Reservoir Los Angeles egyik legnagyobb víztározója, 600 000 ember vízellátását biztosítja. 2007-ben veszélyes bromát tartalmat állapítottak mag, amely egy rákkeltő vegyület. A kutatók megállapították, hogy a bromát a talajban található természetes bromidból, és a fertőtlenítésre használt klórból jön létre a napfény hatására, méghozzá a 102 éves víztározóban.

Azonnal hozzákezdtek egy földalatti tároló építéséhez a Griffith Parkban, de ennek megépítése 5 évig tartott. Erre az időre az Ivanhoe-t el kellett takarni a napfény elől. Többféle takarással próbálkoztak, de vagy túl rdrága volt, vagy nem volt elég hatékony. Ekkor jött az ötlet, hogy a repterek vizes területein használt, madárriasztó műanyag labdákkal próbálkozzanak. A labdát polietilénből készül, szénréteg borítja, tökéletesen fekete, és nem engedi át az UV sugárzást. Emellett olcsó, mindössze 40 centbe kerül.

A víztározóba 2008 júliusában 400 000 labdát borítottak, amely ott is maradt az új tározó elkészültéig. Jó kis móka lehetett a labdák borítása.

A labdák ma már nincsenek a tározóban, ez jól látszik a Google térképén is.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint huszonhétezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztro: 24 karátos répatorta

Macskaőrség: A cica nem engedi

Napi videó: Végig a fehér csíkon

Toochee-fotó: Lanovka

(via dailymail)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...