2050-re 10 milliárdan is lehetünk majd a Földön. Ennyi éhes szájat kell etetni, amikor már most sem problémamentes az ellátás. Hogy lehet ezt megoldani?
9,7 milliárd: ez az ENSZ legfrissebb becslése az emberiség létszámára a 2050-es évre. A probléma nem csak a létszámmal lesz, hanem a népesség eloszlásával. A városok viharos növekedésnek indultak, a városiasodás világszerte megállíthatatlannak tűnik. A számítások szerint 20 év múlva az emberiség háromnegyede városokban fog élni.
De vajon tudunk majd mindenkinek enni adni? Ha mindenki a városokban él, ki fogja megművelni a földeket, és ki gondozza majd az állatokat. Hiszen mindannyian a vidéki élelmiszertől függünk. A kérdés rendkivül bonyolult és szerteágazó sok szempontot és lehetőséget kell figyelembe venni.
A kistermelők mindig is nagy szerepet játszottak a városok ellátásában, de lehet, hogy ez az életforma hamarosan eltűnik. A jövő tényleg csak az iparilag előállított élelmiszeré? Lehet, hogy az ellátásunk kizárólag globális logisztikai vállalatokon fog múlni?
A világon már olyan új élelemgazdálkodási rendszereken dolgoznak, amelyek megváltoztatják az élelmiszerek termelését, feldolgozását és eljuttatását a fogyasztókhoz. A módszerek kidolgozásában szorosan együttműködnek a vállalkozókkal, a termelőszövetkezetekkel, az állatvédőkkel és természetesen a kormányzati szervekkel. Akárcsak az iparban, a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kap a tudomány.
Munkájuk során közvélemény kutatásokat is tartanak. Például Hollandiában megkérdezték az embereket, mi a véleményük az iparilag előállított élelmiszerről. Napjaink ökoforradalma és a természetes életmód népszerűsége ellenére meglepő eredmény született. A megkérdezettek nyolcvan százaléka nyilatkozott úgy, nem érdekli őket, amíg jó a minőség és elég olcsó.
Az emberek döntő többségének nincs elég jövedelme ahhoz, hogy elveket kövessen. Az élelmiszer eredete csak akkor érdekli őket, ha valami probléma adódik vagy balul sül el. De vannak, akik nem bíznak az ipari élelmiszertermelésében, akiknek nem az ár, hanem a minőség a lényeg. Ez a szemlélet hozta például életre a város kertészeteket, ahogy egy közösségben maguknak termelik a zöldségeket, gyümölcsöket. Az ő igényeik talán életben tarthatják a kistermelőket.
De a kis gazdaságok egyre kevésbé rúghatnak labdába a nagyüzemi termelés mellett. Egyre nehezebben tudjál eladni a termékeiket, ha a városokban az elsődleges szempontok egyike az ár.
Mivel a tudomány és az emberek a városokban koncentrálódnak, a fejlődés egyik iránya, hogy a termelést is be kell hozni a településekre. Ez a mezőgazdaság iparosítása és racionalizálása. Van egy régi romantikus elképzelés, hogy a földművesek odakinn túrják a földet, mert ezt szeretik csinálni. Valójában senki sem szereti a kemény munkát, bár hobbiból szívesen csinálja, de munkaként nem igazán van oda érte.
A városok ellátásának egyik kulcsa a melegházi termesztés lehet. Például a holland főváros, Amszterdam mellett például már gigantikus, 10 hektáros melegházak állnak. Ez az üvegház akár az űrben vagy a Marson is lehetne.
A rendszer teljesen zárt, ami azt jelenti, hogy a levegő összetételét a termelő szabályozza. A növények gyökerei nem termőföldben, hanem kőzetgyapotban nőnek. Minden növényhez csepegtető öntözőrendszer tartozik, amelyen keresztül nem csak a vizet, de a műtrágyát és azokat z ásványokat is, amelyre a növénynek szüksége van. A rendszer összegyűjti a vizet és 5-6 alkalommal is újra tudják hasznosítani. A termelés így sokkal kevesebb vizet igényel. Például egy kilogramm paradicsom előállításához 5-6 liter vizet használnak fel, míg ehhez a szabadföldi termesztés esetén 60 literre lenne szükség.
A szokásos termelési módszereknél a hő és a szén-dioxid mellékterméknek számít. Itt azonban jól felhasználható a növények termelésére. A falakon apró dobozokban poszméhek élnek, amik elvégzik a növények beporzását. Tehát a teljes termelés zárt és minden paraméterét ellenőrzik és optimális szinten tartják.
Svájcban egy kutató másik módszert dolgozott ki, de itt a cél nem a tömegtermelés volt. Bázelben elkészítette a világ első akvapóniás tetőkertjét. Az elv már régóta ismert. Medencékben halakat tartanak, amelyek a vízbe ürítenek. Hagyományos tenyésztés esetén ezt a vízből el kellene távolítani. Az akvapóniás rendszerben azonban a vizet növények alá szivattyúzzák, akik kivonják a vízből a felhasználható anyagokat. A növények így táplálékhoz, a halak tiszta vízhez jutnak.
A kísérleti kert mindössze kétszázötven négyzetméteres, de igen termelékeny. Egy év alatt körülbelül öt tonna zöldség és nyolc mázsa hal volt a hozama. Ezzel körülbelül 500 embert lehet ellátni. Ha körülnézünk, hogy egy nagyvárosban hány lapos tető van, igen komoly potenciál van az akvapóniás rendszerekben.
A jövő városainak ellátásban egyre nagyobb szerepe lesz, hogy a szükséges élelmiszert minél nagyobb százalékát helyben termeljék meg. A fejlesztések arra utalnak, hogy ez nem lehetetlen cél.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
