A fekete délről a csillagok közé. Egy lenyűgöző karrier, amikor a a sci-fi segít valóra váltani az álmokat.

 

1956. október 17-én az alabamai Decaturban megszületett Mae Carol Jemison, egy afroamerikai kislány. Már gyerekként érdekelték a tudományok, egy kezébe fúródott szálka miatt döntött úgy, hogy táncos helyett inkább orvos lesz. 16 évesen felvették az egyetemre és előbb vegyészmérnöki, majd orvosi  diplomát szerzett. Nem csekély akaraterő és elszántság kellett ehhez a hetvenes években az amerikai délen.

Mae Carol rajongott az űrért, 13 évesen élőben nézte a Holdra szállást. Már kislányként dühítette, hogy miért nincsenek nők az űrhajósok között. Már akkor úgy képzelte el, mire felnő, az emberek az űrben fognak élni.

1983-ban Sally Ride lesz az első amerikai űrhajósnő, ugyanebben az évben repül az első afroamerikai űrhajós is.  Ezért 1987-ben ő is jelentkezett űrhajósnak és 2000 jelentkező közül ő volt az egyik kiválasztott. 1992. szeptemberében első afroamerikai nőként tagja volt az 50. űrsikló küldetésnek, 8 napot töltött orvosi kutatással az Endeavour fedélzetén.

Honnan volt ehhez elég ereje, kitartása? Elárulta. Kislányként rajongott a Star Trek sorozatért. Kedvenc karaktere Uhura hadnagy volt, egy afroamerikai nő egy csillaghajó fedélzetén.

Fenn az űrben sem tagadta meg magát. A NASA protokolját megszegve minden alkalommal “Hailing frequencies open”, magyarosan „Üdvözlő csatorna nyitva” felkiáltással jelentkezett be a rádión.  Talán ez a mondatot mondta Uhura hadnagy kommunikációs tisztként leggyakrabban a Star Trekben .

Balról a második Mae Jamison űrhajós, jobbról a második példaképe, a már idős színésznő Nichelle Nichols, aki Uhurát alakította.

1993-ban megkereste őt LeVar Burton, a Star Trek – Új nemzedék sorozatban a Gerodi La Forge-ot alakító színész, és megkérdezte, lenne-e kedve szerepelni a sorozatban. Boldogan igent mondott, és 1993-ban első igazi űrhajósként szerepelt a sorozatban.

Az azóta már egyetemen tanító professzornőt még egy különleges megtiszteltetés is érte: figuraként szerepel a „Nők a NASA-nál” LEGO készletben.

Ezek után valaki még kételkedik abban, hogy a sci-fi segít valóra váltani az álmokat?

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint hetvenezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via, via)