A vasút hiába hálózza be a kontinenseket, nem tudja biztosítani a közöttük lévő kapcsolatokat. Azonban erre is léteznek már tervek. Bár nem valódi interkontinentális kapcsolatról van szó, de ennek volt előfutára a Csalagút, amely az angol szigetet köti össze Európával. Ez arra mutat példát, hogy az ilyen típusú kapcsolatok kivitelezhetőek. Már lassan elkészül az első alagút.
Legegyszerűbb, ha megkerüljük a problémát keletről. Az eurázsiai kontinensen élünk, ezért furcsa beszélni egy Európát Ázsiával összekötő vasúti alagútról. Pedig már épül, méghozzá a földrészeket egymástól egy helyen elválasztó szakaszon, a Boszporusz szorosban. Itt a két kontinens távolsága néhol mindössze hétszázötven méter, de ez a csatorna elválasztja egymástól Európát, a Közel-Keletet és Afrika északkeleti részét. A tervek szerint azonban 2013-ban átadásra kerül a Marmaray-alagút.