Sokkal veszélyesebb, mint az üvegfenekű híd.
Egy naperőműnek sokkal jobb helye lenne az űrben. Nem foglalja a helyet, nem befolyásolná az energia termelését sem az időjárás, sem a napszak, tökéletes ingyen energia. De megvalósítható?
A kínai Csunking városban egészkülönleges látványban lehet részünk. Olyat már láthattunk, hogy a telken álló fára odafigyelve építették fel a házat. Olyat is, hogy kisebb fák az épületben kapnak helyet. De ennek a hatalmas háznak a belsejében egy 400 éves fa nő.
Kínában is a különleges a menő. De ők kicsit másképp gondolják, hogy mi a különleges.
Kisvárosnyi embernek épülnek a fákkal borított toronyházak.
Stefano Boeri olasz építész zöld struktúrák építésze, nevéhez fűződik, a milánói függőleges erdő, a toronyház, amelyet kívülről fák borítanak. Szintén az ő tervei szerint épült a hasonló kialakítású Cédrus-torony. A Stefano Boeri Architetti cég most a kínai városokat uraló szmog ellen veszi fel a harcot. Bejelentették, hogy a több mint hárommillió lakosú Liuzhou városában Felépítik a Forest City nevű Zöld komplexumot.
A területen felhúzott épületeket fák és cserjék fogják borítani, 30 000 embernek kínálnak sokkal élhetőbb, egészségesebb, és szebb környezetet.
Az építés mellett a kertépítési munka is óriási. A változatosságról 100 különböző növényfaj gondoskodik. Összesen 40 ezer fát és egymillió zöld növényt telepítenek a teraszokra.
A munka javában folyik, de a pándémia mitt késik a komplexum átadása.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel nyolcvanötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
(via)
Évszázados építőanyag, varázslatos modern felhasználás.
A bambusz megünneplésére megrendezték az első Nemzetközi Bambusz Építészeti Biennálét. A Kis kínai faluban, Baoxiban Ge Qiantao Kurátor, és az építész George Kunihiro meghívott 12 építészt, hogy a gyakorlatban bemutassák, erre a hagyományos alapanyagra építhet a kortárs dizájn és építészet.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel nyolcvanötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
(via)
Félelmetes fegyver a vakuval villogó sofőrök ellen.
A kínai Hunan tartományban található Sanmenhi város lakóinak egy része furcsa körülmények között lakik. Otthonaik a föld alatt vannak, egy központi, égre nyitott udvarból nyílnak a helyiségek. Becslések szerint mintegy ezer ilyen lakás található a városban.