London egyik kis utcájában van egy kis kút, mellette emléktábla áll, a város egyik legfurcsább emlékműve. Tisztelgés egy orvos, egy kutató, a járványtan és a matematika előtt. John Snow London kolera térkép járvány

 

London, ez a hatalmas város – ahol csaknem annyian élnek, mint Magyarországon – számtalan műemlékkel és emlékművel büszkélkedhet. A Big Ben-től a Westminsteri apátságon át a Towerig, vagy a Trafalgar-téren álló Nelson admirális előtt tisztelgő emlékműig oldalakon keresztül lehetne sorolni a fontos történelmi emlékeket. Mégis talán a legérdekesebb történettel egy szinte jelentéktelen emlékhely dicsekedhet, amely egyszerre állít emléket egy kitűnő orvos-kutatónak, a közegészségügy születésének és a matematikának.

London sok neves utcával bír. Ami a Beatles imádóknak az Abbey road, a horror rajongóknak a Fleet street, az a járványügyi szakembereknek és a statisztikusoknak a Broadwick (korábbi nevén Broad) Street. Egy rövid, alig 300 méteres, keskeny, kövezett utca a Soho közepén.

John Snow London kolera térkép járvány

A történethez 170 évet kell visszaugranunk az időben. A viktoriánus Anglia a társadalmi és technológia robbanás lázában ég, annak minden előnyével és hátrányával, szépségével és mocskával egyetemben.

Ez a nagy kolerajárványok időszaka is. Ebben az évszázadban öt nagy világjárvány söpört végig a földön, kiindulva Indiából, hajókon és karavánokkal elterjedve minden lakott kontinensen.  Ebben az időben még ismeretlenek voltak a baktériumok és vírusok. Az akkori orvostudomány úgy hitte, a betegségeket a „miazma”, a föld büdös, mérgező és fertőző kipárolgásai okozzák. Az ókori eredetű elképzelés nem is volt teljesen alaptalan. A nedves, büdös mocsarak többféle kórokozónak és azok hordozóinak volt az otthona.  Ha ehhez hozzávesszük a meleg és párás, vagy épp ellenkezőleg a hideg nedves időben támadó betegségeket, a sebekből áradó bűzt, akkor érthető, bár téves a levont következtetés.

A század közepén már a harmadik járvány tombol Európában, amely végül a becslések szerint összesen több mint egymillió áldozatot szedett. Ekkor élt Londonban Dr. John Snow. Az 1813-ban Yorkban született férfi mindössze 18 éves, amikor megkapja az orvosdoktori címet. Szülész-nőgyógyászként dolgozó orvos lefektette az aneszteziológia, a fájdalomcsillapítás és műtéti altatás alapjait. Kidolgozta az éter és a kloroform orvosi használatát, kiszámolta a szükséges dózisokat. Ezzel olyan hírnevet szerzett, hogy Viktória királynő privát orvosa lett.

John Snow London kolera térkép járvány

Ebben az időben ismeretlen a vezetékes víz és a csatornázás. A londoniak a közkutakból szerzik a vizet, a szemét az utcákon hever, az ürülék és a vizelet jobb esetekben a pöcegödrökben gyűlik össze, rosszabb esetben az utcára öntik. A középkortól eredeztethető szokás szerint, ha valaki kiöntötte az éjjeliedény tartalmát az ablakon, először kiáltania kellett, hogy „gardyloo”. A francia „garde à l'eau” meghonosodott és eltorzult kifejezés eredeti jelentése „Vigyázz, víz”. Persze általában nem a víz érkezett fentről, ilyenkor a legokosabb volt a falhoz lapulni.

Snow doktort más dolgok is érdekelték. Megbecsült orvosként figyelme a fertőzésekre, a járványos betegségekre is kiterjed. Az éles eszű és logikus gondolkodású férfi hamar felfigyelt a kolera és a víz kapcsolatára. 1849-ben jelentette meg elméletét, amely szerint a kolera terjedéséért nem a miazma, hanem a szennyezett víz lehet a felelős. Véleménye szerint a szennyezett víz és az ivóvíz keveredése lehet a terjedés oka. Minden szakmai hírneve ellenére elméletét nem vették komolyan.

1854-et írunk. Augusztusban újabb súlyos kolerajárvány tört ki Londonban. Dr. Snow észrevette, hogy a betegség csak a Soho egy részén szedi áldozatait. Itt a járvány olyan súlyos volt, hogy a néhány utcányi területen 10 nap alatt több mint 500-an haltak meg a betegségben. Dr. Snow is a környéken élt, eljött a pillanat számára, hogy bizonyítsa elméletét.

A kórházi nyilvántartások alapján minden egyes fertőzést és halálesetet bejelölt egy térképen. Házról-házra járt, részletesen kikérdezte az ott élőket az előzményekről. A kitartó munka meghozta az eredményét. Hamar észrevette az összefüggést az esetek között.

John Snow London kolera térkép járvány

A területnek csaknem a közepén, a Cambridge street és a Broad street sarkán állt egy nyomókaros közkút. A környék lakói innen szerezték be az ivóvizet. Az adatokból kiderült, ez a kút a fertőzött, ez a betegség forrása.

De Snow doktor nem lett volna jó kutató, ha nem figyel fel az adatokban rejlő anomáliákra. Volt néhány kivétel, amely felborítani látszott elméletét. Például azok, akik a környéken éltek, de nem betegedtek meg. Persze mindig voltak néhányan, akik ellenálltak a kórnak. De volt két egészen kirívó eset.

Egy közeli gyárban 16 halálos áldozata volt a kolerának. A munkások a kút vizét használták ivásra és mosdásra. Azonban a közelben volt egy sörfőzde is, ahol senki sem betegedett meg. Kiderült nem csak azért, mert minden főzött – és ezzel fertőtlenített – sört ittak a munkások, de a sörfőzdének saját kútja volt. Hasonló anomália volt a közeli börtön az 535 rabbal. Meglepő módon ott sem történt egyetlen megbetegedés sem. A börtönnek szintén saját vízvételi helye volt.

De volt még egy eset, amely próbára tette az elképzelését: egy idős hölgy és unokahúga. Mindketten távolabb éltek a kúttól, mégis meghaltak kolerában. A doktor megtalálta a hölgy fiát, aki a környéken dolgozott. Tőle tudta meg, hogy korábban a közelben laktak, és édesanyja annyira szerette a kút vizét, hogy inkább hetente visszajárt a kúthoz vízért. Szerencsétlensége a járvány kitörésekor is a kútnál járt. Az onnan vitt vízből nem csak ő ivott, de unokahúgát is megkínálta vele. Ezt egyikük sem élte túl.

Az adatok birtokában Dr. Snow felkereste a város vezetését. Egy egészen elképesztően egyszerű módszert ajánlott a járvány megfékezésére. Ha a kút használhatatlan, megszűnnek a megbetegedések: szereljék le a kút karját. Azt nem lehet állítani, hogy sikerült a tisztségviselőket meggyőzni, de mivel ez a megoldás nem került semmibe, megért egy próbát.

A járvány napokon belül erejét vesztette. Megbetegedések még hosszú ideig voltak, de a megbetegedések és a halálesetek száma a töredékére esett vissza. Dr. Snow még hónapokig feldolgozott minden egyes esetet. Kivétel nélkül minden megbetegedést vissza tudott vezetni a Broad street-i kúthoz.

Ez a történet a tudomány diadala, nem csak a járványtan megszületésének pillanata, de a matematikai statisztikai analízis csodás bizonyítéka. Bebizonyosodott, hogy gondos adatgyűjtéssel, az adatok részletes elemzésével, statisztikai módszerekkel is fel lehet venni a küzdelmet a betegségek ellen. A doktor történetét nem csak az orvosoknak, hanem a matematikusoknak is tanítják.

London ezen utcái a Sohoban ma is léteznek.  A kút valaha a Broad street és a Cambridge street (ma Lexington street) kereszteződésénél volt. Ma a kereszteződésben egyik sarkán John Snow Pub áll. 1992-ben Dr. John Snow előtt tisztelegve az eredeti hely közelében elhelyeztek egy emléktáblát és a kút hasonmását. Természetesen nyomókar nélkül. A járványtan és a matematika legfurcsább emlékműve.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint 95.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via, via, via)