Szeretjük magunkat egyedülállónak, az evolúció csúcsának látni. Ebben van is némi igazság. De miért vagyunk egyedülállók? Miért nincsenek más emberfajok?
Az SF-történetek visszatérő motívuma, hogy egy bolygón nem csak egy értelmes élet létezik. Ezek az evolúció szempontjából távol is állhatnak egymástól (pl. hüllők és emlősök), de gyakrabban nagyon közeli fajok együttélése a téma. A Földön párhuzamosan egy rendszertan szerinti állati nemzetségnek, nemnek több faja is létezik. Akkor mi miért vagyunk egyedül?
Az egyik legismertebb kép egy sorban mutatja be az emberi evolúciót a majomszerű ősöktől a modern emberig, ami azt sugallja, hogy az emberi fejlődés lineáris volt. Sokáig valóban ezt hitte a tudomány. Ennek oka a fennmaradó nagyon kevés régészeti lelet. Egy neves antropológus mondta évekkel ezelőtt, hogy az ő munkájuk azért is nagyon nehéz, mert a több millió éves emberi evolúció csontleletei kis túlzással elférnek egy biliárdasztalon. Ebből a kevés leletből kell felépíteni az ember családfáját.
Az utóbbi évtizedekben megszaporodtak a leletek, és az antropológusok fegyvertárába új eszköz került, a DNS-elemzés. A hagyományos paleoantropológiát átírja a genetika. Az új tudományos eredmények hatására sok mindent újra kellett értékelni.
Az emberiség elmúlt 30-40 ezer éve különleges abból a szempontból, hogy egyedül uraljuk a bolygót. Korábban mindig voltak más emberfajok, akikkel egymás mellett éltünk, összefutottunk, keveredtünk. Mai ismereteink szerint legalább négy, jól elkülöníthető embertípus élt velünk együtt a Földön. Nagyon valószínű, hogy ennél több is volt, de ők sem élték túl az evolúciós csatát.
Sokáig élt az az elmélet, hogy a Neander-völgyi emberből fejlődtünk ki. Úgy tekintettünk rájuk, mint buta, kihalásra ítélt őseinkre. Ennek egyik meghatározó oka egy előítélet volt, a koponyamaradványok jellegzetessége: a határozottan előreugró szemöldökcsont a majmokra emlékeztet. A kevés lelet alapján úgy képzelték, egy vadászatból és gyűjtögetésből élő, kevésbé fejlett faj volt, amelyet a modern ember legyőzött. A Homo sapiens „unokatestvére”, a Neander-völgyi ősember körülbelül 400 ezer évvel ezelőtt jelent meg Eurázsiában, ahová a mai ember mintegy 50 ezer éve érkezett Afrikából.
De az újabb régészeti leletek, például a Gibraltárnál felfedezett Neander-völgyiek lakta barlangok leletei mást bizonyítanak. Bár anatómiai különbségek voltak köztünk, a kulturális leletek mást bizonyítanak. Szerszámokat készítettek, ragadozó madarak tollaival díszítették magukat, művészetük nyomait is megtalálták. És arra is utalnak jelek, hogy kapcsolatot tartottak a modern emberrel. Nemcsak tárgyakat, hanem valószínűleg tudást is cseréltek.
2008-ban robbant a régészeti bomba az Altaj-hegységben található Gyenyiszov-barlangban. Ezen a védett helyen megtalálták a modern ember és a Neander-völgyiek maradványait is. A leletek között egy apró csontot is találtak, egy kisujj utolsó percének töredékét. A méretéből látszott, hogy gyereké lehetett. A leletet elküldték a németországi Max Planck Intézetbe, hogy genetikai vizsgálattal állapítsák meg, Neander-völgyi vagy modern embertől származik. A kutatókat két meglepetés is érte. Először kiderült, hogy a szilánkban a DNS alig károsodott, így az egész genomot ki tudták nyerni. De az igazi döbbenet akkor jött, amikor kiderült, hogy nem Neander-völgyi, és nem is modern ember. Egy fog és egy lábujjcsont későbbi felfedezése ugyanettől az emberfajtától, de más egyedektől, alátámasztotta az elméletet. Találtak egy új, kihalt emberfajt, egy újabb „unokatestvért”, aki a gyenyiszovai ember nevet kapta. Anatómiailag semmit sem tudunk róluk, de ismerjük a genetikai térképüket.
Hasonló meglepetést okozott egy dél-ázsiai felfedezés. Az indonéziai Flores-szigeten olyan emberi maradványokra bukkantak, ahol a felnőttek magassága is csupán egy méter volt, és törpe elefántokra vadásztak. Sokáig azt hitték, hogy a 90 centiméter magas ember maradványai – aki a hobbit nevet kapta – csupán egy torz embertől származhattak. De később további leleteket is találtak, és bebizonyosodott, hogy egy új emberi fajról van szó. A Homo floresiensis felfedezése megdöbbentette a világot. Apró termet, valamint méretéhez képest a Homo sapiensnél kisebb – csimpánz méretű – agy jellemzi, viszonylag sokáig fennmaradt, és hosszú ideig egy időben élhetett a modern emberrel.
A törpe méretnek valószínű evolúciós magyarázata van, a sziget jelenség: egy elszigetelt ökológiai környezetben kevés volt az élelmiszer, így a szelekció a kisebb termet irányában hatott. A több százezer évig elkülönítve fejlődő faj ezért egyre kisebb és kisebb lett.
De a kapcsolat unokatestvéreinkkel ennél szorosabb volt. Fajok keveredtek egymással: nőrablással, asszonycserével, befogadással. Utódok születtek, életben maradtak, szaporodtak, és továbbadták génjeiket utódaiknak.
A Neander-völgyiek ma is továbbélnek bennünk, a génjeinkben: minden mai emberben 1-3 százalék gén található belőlük. Ráadásul nem is ugyanazok a gének, így összességében a Neander-völgyi genom legalább fele ma is az emberi DNS része. És minél több embert vizsgálnak meg, annál inkább nő ez a szám. Ugyanez igaz a gyenyiszovai ember génjeire is. Becslések szerint az arány itt még magasabb, 60-80 százalék.
Minél mélyebben ásnak bele a kutatók az emberi genomba, annál érdekesebb eredmények születnek. Amikor mai afrikai populációk genomját elemezték, olyan DNS-szakaszokra bukkantak, amelyek más mai emberben nem találhatók meg. Bizonyítottan ősi eredetű szekvenciákat sikerült elkülöníteni, de ezeket sem a Neander-völgyi, sem a gyenyiszovai genomban nem találtak meg. Tehát egy eddig ismeretlen, Afrikában élő embercsoporttól származnak. A jelenkori Afrika füves szavannáin élő emberek genomjában ott rejtőznek egy ötödik emberi populáció genetikai maradványai. Egy olyan elveszett fajé, amelynek semmilyen más nyoma nem maradt. Nem maradtak utánuk eszközök, csontleletek, vagy életük más emlékei. Nem tudunk róluk semmit, csak annyit, hogy hagytak egy kevés örökítőanyagot a ma élő afrikaiak genomjában.
Teljes rejtély, hogy hány emberfaj létezett az elmúlt évmilliók alatt. Nem is fogunk rá soha választ kapni. Csak azokról fogunk tudni, amelyek után még leleteket találunk. Vagy éppen felfedezzük a nyomukat magunkban. A tudósok véleménye szerint néhány éven belül meggyőző bizonyítékokat fognak felmutatni arról, hogy több olyan embertípus is létezett, amelyekről nincsenek régészeti leletek, és csak a DNS-ünkben található rájuk utaló jel.
De megmarad a nagy kérdés: Miért csak mi maradtunk? Erre egyelőre nincs válasz. A legvalószínűbb ok az örök mumus, az éghajlatváltozás lehet. A Neander-völgyi populációkat egymás után több gyors klímaváltozás is sújtotta. Így nem tudtak stabilizálódni és tartós növekedésnek indulni. Ahányszor jobbra fordultak a körülmények, és terjeszkedni kezdtek, jött egy lehűlés, és ezek a populációk kihaltak
A jobb idő akár néhány ezer évig is eltartott, de mindig visszajött a fagy, és akár néhány évtized alatt visszahódította Európát, így az északabbra lakó csoportok kihaltak. Ehhez a modern embernek sikerült alkalmazkodnia. A többi fajnak nem.
Ha akkor a klíma melegebbre és nedvesebbre változik, akkor talán ma a Neander-völgyiek találgatnák, miért halt ki a többi emberfaj.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.00 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
