Első ránézésre, mintha a rönkök csak fel lennének halmozva, szinte egymásra dobálva, de a munka mögött igazi mérnöki és építői bravúr állt.

A 19. század végén - 20. század elején az Egyesült Államokban gyakran építettek igazán egyedi és szokatlan kialakítású hidakat.

Ezek a hidak ideiglenes jelleggel épültek völgyek és kanyonok felett, ahol a fa kitermeléséhez alkalmi erdei vasutakat építettek.

 A hidak egyszerűen egymásra rakott és összeerősített rönkökből álltak, minden különösebb megmunkálás nélkül.

A hidakhoz a rönköket a helyszínen vágták ki, felépítették és használták a hidat, majd ha nem volt rá szükség, maguk után lebontva ezt a faanyagot is elszállították.

A feljegyzések szerint a legnagyobb viadukt 3.3 km hosszú volt, és a föld feletti magassága egyes területeken elérte a 40 métert.

Ezen a képen az egyik utolsó ilyen híd látható. A Saginaw Timber Company építette 1933-ban. A munkaterületen épült erdei vasút 70 km hosszú volt. A terep nagyon nehéz volt, így néhány helyen hatalmas hidakat kellett építeni.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel huszonötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Művész hajlamú hentes

Napi videó:   Kétlábú boxer

Napi fotó:  Furcsa autó

Macskaőrség:   Leselkedő macskák

(via banan.ly)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...