Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Te hogy reagálnál?

Sétálsz az utcán és meglátsz egy furcsa alakot. Valami teljesen szokatlan dolgot tesz. Te hogy reagálnál rá? És azután, hogy rájössz, csak egy mesterien beállított próbababát látsz? Mark Jenkins a valóságot feszegető utcai szobrai.

A világ érdekes alak furcsa szobor próbababa.

Tovább


Virtuális testcsere

Az emberi agy nagyon könnyen becsapható. Ezen alapul a mozi, mint technológia, de a bűvészek is ebből élnek meg.

Az agy átveréséhez Svédországban a virtuális valóságot hívták segítségül. A Karolinska Orvosi Egyetem munkatársai egy próbababa fejére két CCTV kamerát, a kísérleti alany fejére képernyős sisakot tettek. Az alany úgy látta, mintha a próbababa teste a sajátja lenne.

Ekkor a próbababa és az alany hasát is ugyanott megérintették egy pálcával. Pár perc után az alany sajátjaként fogadta el a próbababa testét. A következő kísérletben egy másik személyre erősítették a kamerát, aki kezet fogott a kísérleti alannyal. Bár a sisakmonitoron saját magát látta, mégis az idegen testet fogadta el sajátjaként. Ez az önbecsapás még akkor is működött, ha a két személy jelenősen eltért egymástól. Érdekes, hogy ez csak addig működött, amíg az idegen test emberszerű volt.

A tudósok ezzel a kísérlettel annak eredtek a nyomába, hogy az agy hogyan alakítja ki a képet saját magáról, milyen tényezők képesek ezt befolyásolni vagy torzítani. Ez komoly segítséget jelenthet az „énkép-zavarral” küszködők, például az anorexiások kezelésében. De szintén komoly az érdeklődés a robotika területéről is.

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog