Egyre jobban ismerjük idegen csillagok bolygórendszereit, a kutatók egyre pontosabban szimulálják a Naprendszer múltját. A tudósoknak rá kellett döbbenniük, valami nagyon nem stimmel a mi Naprendszerünkkel.
Az ember jelentéktelensége
Így karácsony idején többet nézünk fel az égre, és gyakrabban firtatjuk, hol is a helyünk az univerzumban. Azonban a világegyetemben a léptékek emberi ésszel felfoghatatlanok. De próbáljuk megérteni a környezetünk méreteit. Meglepő, hogy mennyire torz kép él bennünk naprendszerünk bolygóiról és a csillagokról.
Az űrben a méretek a távolságok olyan hatalmasok, hogy az emberi az szinte nem is képes felfogni. Legkönnyebben akkor értjük meg a valóságot, ha van viszonyításialapunk. A képeken arányaiban tudjuk megérteni a bolygók és csillagok méreteit.
A naprendszer kőzetbolygói: a Föld, a Vénusz, a Mars, a Merkúr, és (azóta plutoiddá lefokozott) Plutó. A Vénusz csak kicsit kisebb, mint a Föld, de meglepően apró a testvérbolygónak számító Mars.
Íme a gázóriások: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Előttük az előző képen látott kőzetbolygók.
A képre felkerült a Nap is. A gázóriások jól látszanak, de a kőzetbolygók épphogy még észrevehetőek.
Lépjünk ki a naprendszerből, jöjjenek a csillagok. A föld eltűnt a képről, a Jupiter akkora, mint egy képpont. A Nap eltörpül a vörös óriáscsillagok, a Szirius, a Pollux és az Arcturusz mellett.
Jöjjenek a gigászok. A Nap már nem is látszik, mérete csupán 1 képpont. A vörös óriások is eltörpülnek. Íme a Rigel, az Aldebaran, és a Betelgeuse. A képen a legnagyobb az Antares, a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, szuperóriás.
Az Antares változócsillag, kb. 600 fényévnyi távolságra van. Sugara 300 millió kilométer. Ha a Nap helyére tennénk, a felszíne a Mars pályáján túl esne.
Sajos a képsorozat alkotói itt megálltak, és a kék óriások, valamint a kék szuperóriások nem kerültek bemutatásra.
És most nyugodtan elmélkedhetünk saját fontosságunkon.