Annak ellenére, hogy a világ egyik legszebb táján halad végig az út, az utazók csak folyamatos halálfélelemként emlékeznek rá.

A boliviai Andok mélyén vezet az északi Yungas országút, amely közel 70 kilométer hosszan köti össze La Paz és Coroico városát. A helyiek csak “El Camino de la Muerte”-nek, a halál ösvényének nevezik, amelyet 1995-ben hivatalosan is a világ legveszélyesebb útjának nyilvánították. Az út mellett szinte száz méterenként láthatóak a felállított keresztek, a szakadék mélyén roncsok hevernek.

Az út ijesztően veszélyes, a nagy forgalom ellenére csak egysávos, egyik oldalon a függőleges sziklafal, a másik oldalon a szakadék. Szűk hajtűkanyarok, keskeny átjárók., korlát sehol. A dzsungel miatt folyamatosan nedves a levegő gyakori a köd, az út a sártól csúszós. Legtöbb helyen nem szélesebb, mint három méter, és még ezt is nehezítik a fentről potyogó sziklák.

Az utat az 1930-as években a chaco-háború alatt építtette a hadsereg paraguayi rabokkal. La Pazt elhagyva az út felszökik 4650 méter magasra, és onnan ereszkedik le 1200 méterre Coroico városába.  Érdekesség, hogy csak ezen az egy úton fordított a haladási irány, hogy a lefelé menők az ablakon kihajolva láthassák a saját kereküket.

A balesetek mindennaposak, a karcolásokat, kisebb ütközéseket fel sem veszik. Átlagban heti egy halálos baleset biztos van, a becslések szerint évente 200-300 ember hal meg az úton.

Napjainkra csökkent a helyi forgalom, mert 2006-ban elkészült az új út, két sávos, járdával, korlátokkal. Viszont az utat egyre több, az izgalomra vágyó turista keresi fel. Különösen népszerűvé vált a hegyi bringások között, mivel az út gyakorlatilag szinte teljes hosszában lejt. Pedig kerékpárral sem veszélytelen, 1998 óta 18 ismert halálos áldozat van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még a Top Gear stábja sem hagyhatta ki a kalandot:

 

Ezt láttad már?

A rettegés ösvénye

Árvíz idejére: úszó házak Hollandiából

Ékszerépítők

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).