Furcsa állatfaj az ember. Valahogy nem bírja elviselni a szabályokat, kötöttségnek érzi, még akkor is, ha tudja, azok az ő érdekében vannak. De hihetetlen, hogy milyen egyszerű trükkökkel rá lehet venni bizonyos dolgokra, ha nem a tiltást látja, pedig ezek a trükkök is csak az ösztöneikre hatnak. Három egyszerű és különleges példa nagyvilágból.A világ érdekes tiltás jutlmazás szabály szemetes zenélő út traffipax

Tőlünk nyugatabbra az emberek jobban odafigyelnek a környezetükre. Svédország ebben is az élen jár. De ennek ellenére ott is vannak problémák, például az utcai szemeteléssel. Sokszor ott is lusták az emberek: a hulladékot nem dobják a szemetesbe, vagy ha mellé esett, nem veszik fel. A táblák, a tiltás, a büntetés ebben az országban sem bizonyult hatásosnak.

Stockholm egyik közparkjában az emberek játékosságára és kíváncsiságára apelláltak. A kísérletet természetesen megfigyelték, és videóra vették. Az egyik utcai szemetest átalakították, hangszóróval és egy kis hanggenerátorral szerelték fel. Amikor valaki szemetet dobott bele, olyan hangot adott ki, mintha a világ legmélyebb szemetesébe dobták volna: hosszú, elhaló fütyüléssel jutalmazta a használóját. Az emberek először természetesen megrökönyödtek, majd a legtöbben elnevették magukat. A szemetes híre gyorsan terjedt a parkban, mindenki abba hozta a hulladékot. A gyerekeknek annyira tetszett a móka, hogy nekiálltak más szemetét is összegyűjteni és a szemetesbe dobálni. A kísérlet fényes sikert aratott. Gyakorlatilag mindenki oda dobta a hulladékát, a szemetes környéke a park legtisztább része lett.

Egy másik kísérletben is az ember játékosságában bíztak. Még emlékezhetünk az M7-es autópálya furcsa dübörgésére, a kísérleti zúzott köves, érdesített aszfalt furcsa és irritáló zúgására. Az apró kiemelkedések a gumit és az autót rezgésbe hozták, és ez adta a zajt. Napjainkban ezt használják az út szélének a jelölésére. A szélső csík rücskössége megrezegteti az autót, és a kifelé sodródásra figyelmeztet. A hangok magassága a gödrök közti távolságtól függően változik. Ha pontosan megfelelő távolságban és mélységben helyezünk el kiemelkedéseket, azzal zenei hangokat lehet az útból kicsalni, és megfelelő sebességgel lejátszható.A világ érdekes tiltás jutlmazás szabály szemetes zenélő út traffipax

Az Egyesült Államokban, Új-Mexikó államban az egyik útszakasz különösen veszélyes. A széles út a száguldásra csábítja az autósokat, és emiatt azon a szakaszon sok a baleset, nem ritka a halálos kimenetelű sem. Az autósok figyelmen kívül hagyják a sebességkorlátozó táblákat, a rendszeres ellenőrzés és a magas bírságok sem javították a statisztikát.

Az Új-Mexikói Közlekedési Minisztérium a National Geographic Societyvel együttműködve közös kísérletbe kezdtek. 2014 októberében Tijeras falu közelében kialakítottak egy zenélő utat. Nem volt egyszerű elkészíteni az acél nyomólemezeket, amelyek az aszfaltba préselték a mintát. 448 méter hosszan és fél méter szélességben átalakítottak a sáv jobb szélén az aszfaltburkolatot. Az útra kis keresztirányú mélyedéseket préseltek egymástól pár milliméter távolságra.

A tökéletes hatás eléréséhez 45 km/órás sebességgel érdemes autózni, mert ekkor a menetszél, a gumik és a motor zajszintje a minimális.A világ érdekes tiltás jutlmazás szabály szemetes zenélő út traffipax

Az útszakasz előtt már táblák és felfestések jelzik a zenélő utat. Ha pontosan 45 mérföldes sebességgel ráhajtunk a jobb kerékkel a szakaszra, a kerekek alól felcsendül az America, the beautiful című dal. Ennél a sebességnél a „dallam” nagyjából húsz másodpercig élvezhető. Az útszakasz hatalmas sikert aratott, az autósok döntő többsége inkább feladta a szokásos száguldozást, csak hogy meghallgathassa a zenét.

Egy másik kísérletben az emberek szerencsejáték iránti vonzalmára építettek. Helyszínnek az amerikai metropolisz egy olyan utcáját jelölték ki, ahol sok gondot okozott a gyorshajtás. Az utcába már állandó traffipax is került, de nem sokkal javította a helyzetet. Változtattak a taktikán. Az utca elején hatalmas táblát helyeztek el, amely arról tájékoztatott, hogy az utcát kamerák figyelik. Azok az autósok, akik a sebességet betartva közlekednek az utcán, automatikusan egy sorsoláson vesznek részt, és a közülük kisorsolt nyertes 100 dollárt kap ajándékba. A játék kimenetele mindenkit meglepett, az utcában gyakorlatilag megszűnt a gyorshajtás.

A kísérletek bebizonyították, hogy a társadalmi szabályok felállítása során inkább a jutalmazásra, mint a büntetésre kell építeni. Az emberek játékosságára sokkal hatékonyabban támaszkodhatunk, mint a kötelességtudatára. A résztvevők nem a hatalmat látták, amelytől automatikusan irtóznak, hanem a játékos partnert, akivel készek voltak együttműködni.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közel hatvanötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog: Te is odaégeted a piritóst?  
Macskaőrség:   Új perzsa leopárd kölyök
Napi videó: Hótakarítók 
Napi fotó:
Belepte a jég

(via)

A világ érdekes tiltás jutlmazás szabály szemetes zenélő út traffipax