Egy reggel döbbentek látták a város lakói, hogy a folyó vize vérré változott.

Kína északi részén, Henan tartományban folyik a Jian-folyó, amelyik keresztül vág a tartomány fővárosán, Luoyangon is.

December 12-én reggel a város lakói döbbenten látták, hogy a folyó vize vérré változott. Elég gyorsan kiderült, hogy nem Mózesi csoda történt, csupán súlyos környezetszennyezés: valaki vörös festékek engedett a folyóba.

A nyomokat egyszerű volt követni a folyásirány mintha egy mészárszéktől vezetett volna. A folyóból a nyomok a városi esővízgyűjtő rendszerbe vezettek onnan egy kisebb vegyi üzembe. A város vezetése azonnal lezáratta az üzemet, és a környezetvédelmi hivatal megkezdte a vizsgálatot.

A tényekre hamar fény derült, az eset mögött a szokásos hanyagság, és egy nagy adag ostobaság volt. Az üzemben újrahasznosítható vörös zsákokat találtak, amelyeket a munkások nekiálltak kimosni. Arról azonban fogalmuk sem volt , hogy az esőelvezető a folyóba viszi a vizet, mint ahogy azt sem tudták, hogy a vörös por megfesti a vizet.

A további nyomok egy szintén illegális üzembe vezettek, ahol a piros festéket gyártották. Ezzel festették a tűzijáték rakéták csomagolását vörösre.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a festék nem tartalmazott sem mérgező anyagokat sem nehéz fémeket. Három nap alatt, december 15-re a folyó visszanyerte korábbi tisztaságát.

(Via ibtimes)

Csatlakozz a több mint ötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. Minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Mai fotó: Bagolyzuhany

Ezt láttad már?

Kína folyót épít

A paradicsom folyója

Zuhany környezetvédő módra

 

 Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)