Az okostelefonok fejlődése az utazási szokásainkat is meg fogja változtatni. Új fogalmat kell megtanulnunk: legyen a neve mondjuk közösségi utazás.

Egyre több időt töltünk a virtuális kapcsolatainkkal, a telefonok révén folyamatosan online vagyunk. Miért is ne használhatnánk ez utazásaink szervezésére?

Képzeljük el a helyzetet. Itt állok a városban, és el szeretnék jutni egy másik városba. Felküldöm a közösségi utazási oldalra a koordinátáimat és az utazási célomat. A rendszer kiküldi az információt azoknak a tagoknak, akik a közelben kocsiban ülnek. Minden sofőr maga döntheti el, hogy arrafelé megy-e, és hogy hajlandó-e elvinni.

Mondjuk Péter szintén oda megy, és hajlandó is engem elvinni. Csak leokézza a kérést. Sőt, Iván, és harmadikként Ági is felajánlja, hogy elvisz. Én kiválaszthatom a sofőrömet, mondjuk Ivánt.

A rendszer visszaküldi Ivánnak, hogy elfogadtam az ajánlatot, és egyúttal el is küldi neki a hozzám vezető útvonalat. Nekem Visszajelzi, hogy kb. hány perc múlva jönnek értem.

Iván megérkezik, és együtt megyünk a célvárosba. Kiszállok, elbúcsúzunk egymástól. Mind ketten jól jártunk, én eljutottam a városba, Iván nem utazott egyedül.

A legjobb az egészben, hogy utána minősíteni tudjuk az utazást: milyen sofőr volt Iván, milyen utas voltam én. Következő utazásnál már a minősítést is látják a közösségi utazók. Már nem csak egy sofőr nevet fognak látni, hanem hogy milyen sofőr/utas. Ha egyszer is bunkó utas voltam, többet nem fognak felvenni. Ha a sofőr kikezd utasával, legközelebb már vissza fogják utasítani. Egy kölcsönös biztosítási rendszer jön létre. Újra bátran lehet stoppolni és stoppost felvenni. Megszűnik az az ok nélküli félelem, amely jó néhány éve lehetetlenné teszi a stoppolást. Egy új bizalmi rendszer születik.

 

 

Ezt láttad már?

Föld alatti borváros

Mintha a világ robbant volna fel

Fantasztikus alternatívák

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).